Szándékosan két igazoltató motoros rendőr közé hajtott hétfőn egy, a menetiránnyal szemben haladó autós Párizs egyik északkeleti elővárosában, Colombes-ban. A férfit a helyszínen előállították, tettét a palesztin helyzettel indokolta - közölték francia rendőrségi források.
A támadásban az egyik rendőr könnyebben, a lábán, a másik súlyosabban, a fején sérült meg, mindkettőjüket kórházba szállították, de egyikük sincs életveszélyben.
A két rendőr a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő kijárási korlátozások ellenőrzésére igazoltott autósokat, amikor este 6 óra körül egy fekete színű, BMW típusú gépkocsi elgázolta őket.
A tettes helyi lakos, akit nem messze a támadás helyszínétől őrizetbe vettek. Az ügyészség szerint a gyanúsított azonnal jelezte, hogy szándékosan hajtott a rendőrök közé. Azt mondta, hogy Palesztina helyzetét akarta megbosszulni.
A feltételezett tettes otthonában jelenleg házkutatást tart a rendőrség. A gépkocsijában egy kést és egy levelet találtak a nyomozók, amelyben magára vállalata a támadást.
A 29 éves elkövető nem szerepel a titkosszolgálatok nyilvántartásában, de köztörvényes bűncselekmények miatt 2008-ban közmunkára ítélték.
A gyanúsított korábban pszichiátriai krízisen is átesett, de kórházban emiatt nem ápolták, elmeállapotát kedden vizsgálja meg a rendőrség annak eldöntésére, hogy őrizetbe vétele összeegyeztethető-e az állapotával.
Az ügyben a Párizshoz közeli Nanterre ügyészségének megbízásából a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot, a párizsi terrorellenes ügyészség figyelemmel kíséri a nyomozást, de egyelőre nem indított eljárást.
Frissítés: az első IÁ-"harcos", aki Palesztináért szállt ringbe...
Hűséget fogadott az Iszlám Államnak az a férfi, aki hétfőn Párizs mellett autójával szándékosan elgázolt két motoros rendőrt - adta hírül kedden a francia terrorellenes ügyészség.
A közlés szerint a 29 éves férfi autójában kést találtak, továbbá egy levelet, amelyben az őrizetben levő gázoló hűséget esküdött a dzsihadista terrorszervezetnek, így valószínűleg terrorista cselekményért fognak vádat emelni ellene.
(MTI)