A terrorelhárítási törvények szigorítását ígérte szombaton az új-zélandi miniszterelnök, miután egy dzsihadista hét embert sebesített meg késsel Auckland egyik bevásárlóközpontjában.
Sajtótájékoztatóján Jacinda Ardern kijelentette, hogy reményei szerint a kiegészítéseket még ebben a hónapban elfogadja a parlament.
Az ellenzéki Nemzeti Párt bejelentette: támogatja a javaslat gyorsított eljárásban történő megvitatását.
A terrorelhárítási törvényt idén fogadták el a 2019-es Christchurch-i terrortámadásokra válaszul hozott intézkedések részeként.
Zoom
Egy-két magzatgyilkosság közben még muszlimölelgetésre is van ideje a miniszterelnök asszonynak
Ardern közölte, hogy a támadó - egy tíz éve Új-Zélandon élő Srí Lanka-i állampolgár, akit a rendőrök a késelés után lelőttek - a bűnüldöző hatóságok előtt már korábban is ismert volt.
Elmondta azt is, hogy a hatóságok kétszer is őrizetbe vették - 2017-ben azzal gyanúsították, hogy csatlakozni akar a Szíriában harcoló dzsihadistákhoz -, de mindkét alkalommal elengedték, legutóbb idén nyáron.
A támadás napján is megfigyelték, de nem fogtak gyanút
A férfit a támadás napján is megfigyelték a rendőrök, de nem fogtak gyanút, amikor látták bemenni a bevásárlóközpontba.
A miniszterelnök elismerte, hogy a hatóságok idén kétszer is felhívták a figyelmét a férfira, és többen már akkor a terrorelhárítási törvény kiegészítését javasolták.
Hozzátette: jóllehet a törvények sem engedik meg számára, hogy felfedje a támadó kilétét, ezt egyébként sem tenné meg, mert egyetlen terrorista sem érdemli meg, hogy a világ emlékezzen a nevére.
(MTI)