Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és további tizenhárom partnerországuk csütörtökön azzal vádolta meg a mali juntát, hogy a Wagner orosz biztonsági magáncég zsoldosait hívta az államba.
"Elítéljük zsoldoscsapatok állomásoztatását" Mali területén - olvasható a német külügyminisztérium által közzétett közös nyilatkozatban.
A dokumentum aláírói sajnálatosnak nevezték a mali átmeneti vezetés azon döntését, hogy "az egyébként is szűkös közpénzeket külföldi zsoldosokra fordítja".
Hozzátették: tudomásuk van arról, hogy az orosz kormány anyagilag támogatja a Wagner csoport Maliban állomásoztatását.
A tizenhat ország felszólította az orosz vezetést, hogy "térjen vissza a felelősségteljes és építő jellegű viselkedéshez a régióban".
A mali kormány egyelőre nem reagált a nyilatkozatra.
A Wagner csoport bevetése miatt az európai uniós tagállamok már korábban is a katonai és polgári segítségnyújtás felfüggesztésével fenyegettek. A mintegy 20 millió lakosú Mali politikai értelemben nagyon ingatag ország, 2012 óta három katonai puccsot is megélt. Ráadásul az afrikai állam térségében számos iszlamista terrorszervezet működik, egyesek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget.
Maliban francia csapatok mellett az ENSZ körülbelül 2200 békefenntartója, valamint a mintegy 600 tagú, Takuba fedőnevű európai uniós különleges alakulat is segíti a szélsőségesek elleni fellépést. Párizs azonban már korábban bejelentette, hogy csökkenti a Száhel-övezetben állomásozó erőinek létszámát, 5000-ről nagyjából 2500-3000 főre.
(MTI)