Washington Post: Bush titokban engedélyezte a zsidóknak a törvénytelen telepek építését 2008-04-25. 02:44
George Bush amerikai elnök négy éve titokban engedélyezte Izraelnek a ciszjordániai zsidó telepek bővítését - áll a The Washington Post csütörtöki számában. A lap úgy tudja, Bush személyesen adott át egy erről szóló levelet Ariel Saron (háborús bűnös, népirtó - a szerk.) akkori izraeli miniszterelnöknek. A titkos megállapodás jelentős akadályát képezi annak, hogy az utolsó hivatali évét töltő amerikai elnök még idén tető alá tudja hozni az izraeli-palesztin békemegállapodást. Washington tagadja, hogy valaha is létezett ilyen titkos megállapodás. Ehud Olmert, Izrael jelenlegi (szintén háborús bűnös, népirtó. libanoni és palesztin civilek ezreinek lemszárlásáért felelős politikus - a szerk.) miniszterelnöke azonban a napokban megerősítette a levél létezését.
Dov Wiessglas, Saron egykori kabinetfőnöke pedig egy interjúban elmondta, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter meg is erősítette a telepek bővítésére adott engedélyt egy későbbi kétoldalú megállapodásban, 2005 tavaszán, mielőtt Izrael kivonult Gázából. George Bush hivatalos béketerve a telepbővítés befagyasztására hív fel a ciszjordániai palesztin területeken.
Rice az utóbbi hónapokban még a Jeruzsálem környéki építkezéseket is nyíltan bírálta. Ezt Izrael azzal utasította el, hogy nem tekinti Jeruzsálemet telepnek. A The Washington Post rámutatott: a "béketárgyalások" (valójában több évtizede szándékosan húzott-halasztott, vég nélküli szócséplés az izraeli megszállás és népirtás fenntartása érdekében - a szerk.) előrehaladtával egyidejűleg a zsidó telepek bővítésének üteme is felgyorsult az utóbbi hónapokban, és Washington nem hozott semmilyen büntetőintézkedést Izraellel szemben.
Az izraeli kormány tisztviselői azt állítják: egyértelmű útmutatást kaptak a Bush-kormány képviselőitől arra vonatkozóan, hogy folytatható a telepek építése gondosan kijelölt keretek között. Annak dacára, hogy ez ellentmondani látszik a hivatalos amerikai politikának.
(Hír3 nyomán) |