Háborús bűnök elkövetéséért tartja felelősnek Vlagyimir Putyin orosz elnököt az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden elfogadott határozata szerint.

Az általában mélyen megosztott kongresszusi testület egyhangúlag fogadta el a határozatot, amely mások mellett a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságot kéri arra, hogy folytasson vizsgálatot az Ukrajnában február 24. óta zajló orosz támadások során elkövetett "erőszak, háborús bűnök és emberiesség elleni bűnök" ügyében.
A tervezetet Lindsey Graham republikánus szenátor nyújtotta be. Chuck Schumer, a demokraták frakcióvezetője már a szavazás előtt kijelentette, hogy a szenátus valamennyi tagja úgy gondolja: Putyin nem menekülhet meg az elől, hogy felelősségre vonják az ukrán nép ellen elkövetett orosz atrocitásokért.
Az amerikai kongresszus szerint a nemzetközi vizsgálatoknak Putyin mellett az elnök részvételével működő orosz biztonsági tanács tagjaira és a katonai vezetőkre is ki kell terjedniük.
Múlt héten Kamala Harris amerikai alelnök is csatlakozott azokhoz a felhívásokhoz, hogy a hágai bíróság folytasson vizsgálatokat az orosz haderő ukrajnai tevékenysége során civilek ellen elkövetett atrocitások ügyében. Harris kiemelte a mariupoli szülőotthon elleni bombatámadást.
Oroszország eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában olyan határozattervezetet köröztet, amely a "sérülékeny helyzetben lévő" ukrajnai civilek védelmére, továbbá a humanitárius segítség és a távozni kívánó lakosság útjának szabaddá tételére szólítana. Moszkva ebben ugyanakkor meg sem említi saját felelősségét az általa megtámadott országban zajló háborúért.
Franciaország és Mexikó is szeretne elfogadtatni a világszervezetben egy határozati javaslatot, amely azonnali tűzszünetre szólít Ukrajnában, és rámutat a humanitárius helyzet súlyosságára. Nicolas De Riviere francia ENSZ-nagykövet a sajtónak nyilatkozva utalt arra, hogy tervezetük a Biztonsági Tanácsban valószínűleg orosz vétóba ütközne, ezért azon dolgoznak, hogy az ENSZ közgyűlése fogadja el.
Frissítés: a megsemmisítő csapás
Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús bűnös az ukrajnai invázió miatt – számolt be a Sky News.
Ő egy háborús bűnös – mondta Biden újságíróknak.
A Kreml megbocsáthatatlannak nevezte Biden megjegyzéseit
A Kreml elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte Joe Biden amerikai elnök megjegyzését, amely szerint háborús bűnösnek minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak tartjuk ezt a retorikát az államfőtől, akinek a bombái több százezer embert öltek meg világszerte – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
(MTI - Index nyomán)