Interjút adott hétfőn a Rosszija 24 tévécsatornának az Oroszországi Föderáció külügyminisztere, Szergej Lavrov, aki egy eddig még nem hallott indoklással állt elő az ukrajnai háború jogosságának alátámasztására.
Zoom
Fotó: Global Look Press / MFA Russia
„Különleges hadműveletünk célja [a NATO-]expanzió megfékezése, és az USA és nyugati gyarmatai világuralmi törekvéseinek megállítása” – jelentette ki a csatornának Szergej Lavrov.
Az orosz külügyminiszter szerint az amerikaiak dominanciája a nemzetközi jog folyamatos megsértésén alapul, nem is beszélve arról, amikor a nyugatiak minden helyzetre külön szabályokat találnak ki.
A nyilatkozatot idéző Newsweek emlékeztet, hogy az oroszok eddig is sokféleképpen igyekeztek már megindokolni, hogy miért kellett lerohanniuk Ukrajnát. A leggyakrabban hangoztatott indoklás szerint Ukrajnát nácik irányítják.
Lavrov korábban azt is mondta, hogy a mostani háború egy jövőbeli, Ukrajnából induló konfliktus megelőzését is célozza.
(Newsweek - RT - Mandiner nyomán)