Az Egészségégügyi Világszervezet (WHO) azt tervezi, hogy átnevezi a majomhimlőt, hogy "csökkentse a vírust körülvevő megbélyegzést és rasszizmust", mivel már nem csak Közép- és Nyugat-Afrikában terjed, a nyugati országokban viszont továbbra is azzal a régióval azonosítják, írja a Sky News nyomán a Telex.
Zoom
Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója kedden jelentette be, hogy az ügynökség a vírus átnevezésén dolgozik, mivel a megbetegedések száma világszerte (Amerikában és Európában is) folyamatosan nő.
„A WHO a világ minden tájáról érkező szakértőkkel is együttműködik a majomhimlő vírus, a variánsok és az okozott betegség nevének a megváltoztatásán” – mondta, és hozzátette, minél hamarabb bejelentik, hogy mi lesz a vírus új elnevezése.
A döntés egy héttel azután született, hogy több mint 30 tudós aláírt egy dokumentumot, amelyben azt írták, sürgősen szükség lenne a vírus új „nem diszkriminatív és nem megbélyegző” osztályozására.
„A médiában és sok tudós között is egyre elterjedtebb a narratíva, ami Afrikához, Nyugat-Afrikához vagy Nigériához próbálja kapcsolni a jelenlegi globális járványkitörést” – olvasható a petícióban. A tudósok azt tanácsolják, hogy a vírus új osztályozása a „nemzetekre, földrajzi régiókra, gazdaságokra és emberekre gyakorolt ​​szükségtelen negatív hatások minimalizálása érdekében” vegye figyelembe a vírus fejlődését és terjedését.
A WHO honlapja egyelőre a vírus két törzsét ismerteti: a nyugat-afrikai és a kongói (közép-afrikai) variánst. Azt is javasolják, hogy a média ne használjon fel himlősérült afrikai emberekről készült képeket, amikor a nyugati országokban, például Európában kitört járványról számolnak be.