Bőségszaru vagy feneketlen zsák? Az északon egyre több teret nyerő ukrán ellentámadás kapcsán újból előtérbe kerültek a NATO tagállamok fegyverszállítmányai. A Mandiner összegző cikke Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész tollából a főbb fegyverszállítmányok típusairól, és arról, mely országok az ukránok küzdelmének legfőbb támogatói.
Zoom
Ukrán katonák lőnek egy Caesar löveggel június 15-én a Donbasz régióban (fotó: ARIS MESSINIS / AFP)
Az orosz-ukrán háborúban hivatalosan ugyan a nem a NATO mint szervezet nyújtja a katonai segélynek nevezett támogatásokat Ukrajnának, hanem az egyes tagállamok, a logisztika megszervezéséből azonban a védelmi szervezet is kiveszi a részét. Ugyanis egy katonai eszköz vagy egy fegyverrendszer átadása nemcsak magát az eszközt tartalmazza, hanem a hozzátartozó át- vagy kiképzést, lőszert, alkatrészt és egyéb logisztikai támogatást is, amelynek jelentős része közös NATO alapon működik.
De kik és milyen eszközökkel járultak hozzá Ukrajna védelméhez az elmúlt időszakban?
Kissé megnehezíti az éleslátást, hogy a felajánlásokról ugyan sajtónyilvános közlemények jelennek meg, de átadásukról és hadrendbe állításukról érthető módon kevés vagy éppen semennyi információ sem érhető el.
Ez utóbbi pedig már csak azért is érdekes lenne, mert
a komplexebb eszközök kezelését ideális esetben 6 hónap alatt tudják elsajátítani felhasználói,
míg a képességek teljes kihasználásához körülbelül 1 évre van szükség. Ez utóbbi időtartam nyilvánvalóan súlyos korlátozást jelent. Fentiek miatt mondtam el több alkalommal, hogy a Nyugat kívülről nézve eléggé félszívvel segíti Ukrajnát, ha ezeket a katonai alapelveket sem veszi figyelembe. Természetesen fenti időtartamok a minőség rovására lerövidíthetőek, de a modern, magasan számítógépesített fegyverrendszerek fő előnye az alkalmazott csúcstechnológiát maximálisan kihasználó kezelőkben rejlik, mint azt a HIMARS eszközök alkalmazása is mutatta.
Visszatérve az eszközökre: a Kieli IfW intézet kimutatása szerint
a legfőbb katonai donor dollárban számolva az Egyesült Államok, míg GDP-arányosan az apró Észtország.
Támogatásuk értéke és aránya augusztus elejéig 25 milliárd dollárra és Észtország esetében a GDP 0,8 százalékára (!) rúgott.
Az USA egy augusztus 29-én frissített kongresszusi jelentés szerint az alábbiakkal járult hozzá az ukrán haderő képességeihez:
  • 8 nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer (típusmegjelölés nélkül);
  • 16 High Mobility Artillery Rocket Systems (HIMARS) és meg nem határozott mennyiségű lőszer;
  • 1 400 feletti darabszámú Stinger vállról indítható légvédelmi rakéta;
  • 8 500 feletti darabszámban Javelin kézi páncéltörő rakéta és 27 000+ egyéb páncéltörő rendszer (ismeretlen típusok);
  • 700+ Phoenix Ghost Taktikai drón, 700+ Switchblade kamikázedrón és egyéb drónok;
  • 126 darab 155 mm és 16 105 mm űrméretű tüzérségi eszköz több mint 900 000 darab lőszerrel (!);
  • 20 darab 120 mm nehézaknavető 85,000 darab lőszerrel ;
  • 1,500 TOW páncéltörő rakéta, nagy sebességű radarelhárító rakéta (HARM) és lézerirányítású irányított rakéta rendszerek (a TOW egy régebbi páncéltörő rakéta rendszer);
  • 20 Mi-17 helikopter;
  • több száz páncélozott Humvee és 40 MRAP jármű;
  • 200 darab M113 páncélozott gyalogsági szállítójármű (ezen 40-50 éves eszközök meglehetősen elavultak);
  • 10,000+ gránátvető és kézifegyver;
  • kommunikációs és felderítő eszközök (itt van igazából az érdekesség elásva, nyilván nem véletlenül nem nyilvános).
Zoom
NLAW páncéltörő rakéta (fotó: AFP/Anadolu Agency)
Az Ukrajnát segítő második helyezett Egyesült Királyság szintén mélyen a zsebébe nyúlt.
4 milliárd dolláros támogatásával, amely a 37 milliárd dolláros éves védelmi költségvetés több mint tíz százaléka (%).
Az augusztus 15-én jelentés szerint a támogatás a „több mint tízezer fejlett képességű rakéta”, azaz vállról indítható NLAW páncélelhárító és Starstreak légvédelmi rakéta mellett három darab M270 MLRS rakéta-sorozatvetőt is tartalmazott. Ez utóbbinak nemcsak az az érdekessége, hogy a HIMARS nagyobb, lánctalpas és jobban páncélozott változata, hanem a Nagy-Britannia által rendszerbe álltíott 42 darab, azaz 3 zászlóaljnyi eszköz jelentős része, kis híján 10%-a.
Fentieket figyelembe véve valószínű, hogy mindhárom zászlóalj egy-egy rakéta-sorozatvetőt ajánlott fel. A brit támogatásoknál is tetten érhető, hogy a felajánlások fele-harmada kiképzésről és egyéb támogató tevékenységet finanszíroz, így például a híradásokban is szereplő tízezer ukrán nagy-britanniai kiképzését.
A harmadik helyen egyszerre meglepő, de logikus módon Lengyelországgal találkozunk.
Az Ukrajnával történelmi okokból mindig is szoros kapcsolatot ápoló lengyel vezetés is mélyen a zsebébe nyúlt szomszédja megsegítésére. Számos egyéb fegyveren kívül 340 lánctalpas harceszközt, 230 T-72-es harckocsit és 110 önjáró löveget adtak át Ukrajnának.
Ezen felül ismeretlen számú modernizált T-72-est, lengyel jelzése szerint PT-91 Twardy is része volt a fegyverszállításoknak, augusztusig 1,8 milliárd dollár értékben. Itt jelentősen rövidebb az átképzési idő, mert a harckocsik alrendszereinek jelentős része már ismert új használóik előtt. Fentieket alátámasztja, hogy sajtóban megjelent információk szerint július 25-én kapták meg az ukránok a lengyel járműveket, amelyeket a közösségi médiában terjedő felvételek szerint szeptember elején Herszonnál bevetettek.
Jól mutatja az Európai Unió bürokratikus folyamatait, hogy március közepén döntést hozott arról, hogy 500 millió euró értékben ad fegyvereket Ukrajnának. Május 31-én kapta meg a feladatot az European Defense Agency, hogy ennek dolgozza ki a módszertanát. A mechanizmus a jelek szerint úgy fog működni, hogy amely ország átadott fegyvereket Ukrajnának, az kérhet helyette finanszírozást a pótlásra. Ezek azonban kizárólag európai gyártók lehetnek, azaz amerikai vagy izraeli nem. És a határidő, ameddig le kell adni a kívánságlistákat? Július 25. Kár, hogy a háborúk nem a bürokraták kényelemes tempója szerint működnek. Napóleon például túlnyomórészt gyalogosokból álló hadseregével kevesebb mint két hét alatt ért Párizsból a belga határra 1815-ben.
Visszatérve a fegyverszállításokra: mindenki a mennyiségre koncentrál, de ha számba vesszük például a döntő szerepet játszó tüzérség esetén az átadott eszközöket, elég meglepő és érdekes kép tárul elénk. A már említett 155 milliméteres NATO-szabvány eszközök területén a magát nem kifejezetten aktivizáló
Franciaország összesen 18 darab CAESAR, teherautóra telepített tarackot adott át.
Kérdés, hogy a konfliktusból katonailag szemlátomást kimaradó franciák miért a rendszeresített összesen 72 darab CAESAR közel egynegyedét adták segélyként ukrán kézre, jelentős hiányt okozva a francia szárazföldi erőknek. De erről egy kicsit később.
Zoom
Panzerhaubitze 2000 (fotó: Wikipedia)
A CAESAR mellett érkezett a már szintén említett önjáró lengyel KRAB, a németekről néhány Panzerhaubitze 2000, és amerikai M777 vontatott tarackok. Ez utóbbiakból Kanada is szállított, sőt az igénybevétel miatt tartalékcsöveket is kénytelen volt átadni, legnagyobb meglepetésükre.
Zárójelben jegyzem meg: a 2500 lövés után cserélendő cső élettartama határát, jelen körülmények között körülbelül 10 nap, két hét alatt eléri a fronton!
A tiri-tarka tüzérségi eszközpark, a fentiekben felsorolt négy, teljesen különböző eszköz logisztikai ellátása egy rémálom lehet. De legalább a lőszerük csereszabatos.
Az elmúlt hetekben három hír is jelentős hullámokat vert fel a sajtóban. Az egyik megint csak furcsa képzelettársításokra ad okot,
ugyanis augusztusban gyakorlatilag nem érkezett fegyverfelajánlás.
Mintha a nyári szünet ideje alatt a háború is szünetelt volna. Szeptember elején pedig két, egymást szorosan követő hír is napvilágot látott. Ezek természetesen éppúgy lehetnek a fegyvergyártó vállalatok vagy éppen politikai érdekcsoportok fél-vagy éppen álhírei, azonban a helyzetet látva hajlok arra, hogy elfogadjam őket valósnak.
Először ugyanis az amerikai, majd a német vezetés is jelezte néhány hete, hogy az Ukrajnának átadott fegyverek mennyisége már a katonai készültséget és az országok védelmi képességeit is veszélyeztetheti.
Zárásul még két történet arról, miért felemás, szervezetlen és átláthatatlan a nyugati országokból érkező katonai segítség. Az egyik a spanyol Leopard 2A4-esek ügye. A háború kirobbanásakor felajánlott, régebb óta tartalékban álló harckocsik hosszas és néhol kínos sajtóhírekből álló huzavona után végül mégsem érkeztek meg, ugyanis ehhez fel kellett volna újítani a kilencvenes évek technológiai szintjén álló eszközöket.
Ráadásul Németország engedélye is kellett volna az ügylethez, amit valahogy nem sikerült megszerezni.
A másik az a hír, amely már amerikai forrásokból is megjelent, hogy a leszállított fegyverek kevesebb mint harmada, 30%-a éri el a frontot. Egy részüket megsemmisítik az oroszok, egy részük logisztikai problémák miatt bevethetetlen, és egy részüket nem kizárható híresztelések szerint egyszerűen eladhatják a legtöbbet ígérőnek. Ha egy ukrán alakulat az, akkor annak, ha egy orosz, akkor annak.
Ide kapcsolódik az a többször felröppent és mindig makacsul cáfolt hír, amely szerint valós értékük töredékéért, de még mindig óriási pénzért két CAESAR önjáró tarack orosz kézre került. Nos, fényképes vagy egyéb bizonyíték hiányában ezek csak pletykák maradnak, de jól mutatják, hogy a háború minden elnyelő, feneketlen zsákját nemcsak Milo Mindbender tekintette bőségszarunak.