Irakban a C-RAM (rakéta, tüzérség, aknavető elleni) harc parancsnokaként, a pilóta nélküli repülőgépek elleni rendszerekért, vagyis a C-UAS-okért voltam felelős. Én is gúnyolódtam azon a gondolaton, hogy az iráni drónok bármilyen fenyegetést jelentenek rám, a katonáimra vagy a hadszíntéri eszközökre nézve, amelyek védelméért felelősek voltunk. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjünk: ezekre a drónokra nem lehet legyinteni, és komoly fenyegetést jelentenek erőinkre nézve.

Iráni drónok rendszeresen támadták az amerikai és koalíciós erőket a Közel-Keleten, sokszor átcsúsztak a félelmetes amerikai védelmen, és amerikai támaszpontokon lévő célpontokat támadtak. Az amerikai erőkön túl az iráni drónok olyan komoly fenyegetést jelentettek az Öböl menti szunnita államokra és Izraelre, mellyel ezek az államok valószínűtlen katonai partnerséget alakítottak ki.

Ez az együttműködés azt követően alakult ki, hogy iráni drónok támadták Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Izrael erőit és infrastruktúráját. A drónokat magánszemélyek célba vételére is használták - ez a képesség korábban szinte kizárólag az Egyesült Államoknak adatott meg -, leginkább az iraki miniszterelnök elleni merényletkísérletben, amelynek kudarca nem sokon múlt.

Ukrajna kapcsán ezek a platformok már sikeresen támadtak kulcsfontosságú ukrán erőket, és valószínűleg még nagyobb fenyegetést jelentenek, mint amivel az amerikai erők és partnerek a Közel-Keleten szembesültek.

Mielőtt értékelnénk, hogy ezek a rendszerek milyen egyedi fenyegetést jelentenek Ukrajnában, fontos megérteni a képességeiket és funkcióikat. Eddig Oroszország a jelentések szerint megszerezte a Mohajer-6-ot, valamint több Shahed-sorozatú platformot, köztük a Shahed 129-et, a Shahed 191-et és a Shahed-136-ot, amely már megsemmisítette az Egyesült Államok által szállított M777-eseket Ukrajnában.

A Mohajer-6 egy kettős célú platform, amely egyaránt képes hírszerzésre, megfigyelésre, célmeghatározásra és felderítésre, valamint irányított lőszerek célba juttatására, amelyek hatótávolsága nagyjából 200 km. A Shahed 129 és 191 szintén kettős célú platformok, de nagyobb hasznos terhet tudnak szállítani, és sokkal nagyobb, akár 1700 km-es, illetve 1500 km-es hatótávolsággal rendelkeznek.

A Shahed-136 egy kamikaze drón, amely robbanótöltetet hordoz, és közvetlenül a célpontba repül. Ezek a kamikaze drónok voltak azok, amelyek miatt én és a barátaim nem aludtunk éjjel Irakban.

Az ilyen képességeket és funkciókat szem előtt tartva fontos felismerni azokat az egyedi kihívásokat is, amelyeket ezek a drónok az erők védelme terén jelentenek. Először is, radarral rendkívül nehéz őket követni, mivel nem rendelkeznek a legtöbb modern légvédelmi rendszer által tervezett, pilótavezérelt repülőgépek jellemzőivel.

Kis radarkeresztmetszetük, viszonylag lassú sebességük és alacsony magasságuk miatt a drónok egyedi kihívást jelentenek. Olyan speciális technológiák alkalmazását igénylik, amelyek lehetővé teszik a légvédelem számára, hogy a drónokat a fenti jellemzők alapján azonosítsák. Másodszor, még ha az ukrán erőknek sikerül is azonosítaniuk és követniük az iráni UAS-rendszereket, azokat nehéz lelőni ugyanazokért, amiért a radarok is nehezen találják meg őket. A legtöbb légvédelmi rendszert nem arra tervezték, hogy lelőjék őket.

Bár az amerikai erők a Közel-Keleten az utóbbi időben sikerrel védekeztek az iráni drónok ellen, hosszú tanulási folyamatot jelentett az illetékes C-UAS stratégiák kidolgozása, valamint a meglévő fegyverek és technológiák átalakítása a fenyegetésnek megfelelően.

A közel-keleti amerikai erők és az ukrán hadsereg helyzete egyáltalán nem hasonlítható össze. Az iraki és szíriai amerikai erők abban a luxusban élnek, hogy rögzített, statikus védelmi pozíciókban vannak, ahol szinte teljes mértékben az erők védelmére összpontosítanak. Ez lehetővé teszi számukra, hogy a szükséges légvédelmet telepítsék, és hogy a C-UAS műveletekre bármikor teljes mértékben elkötelezett eszközökkel és személyzettel rendelkezzenek.

Az ukránok nem rendelkeznek ezzel a luxussal. Teljesen másfajta hadviselésben vesznek részt, ahol a légi járművek csak egy fenyegetést jelentenek az orosz tüzérség, rakéták, rakéták, repülőgépek, hajók és manőverező erők hosszú listáján.

Ráadásul Ukrajna sikeres ellentámadása nyomán az ukrán erők nem statikus védelmi helyzetben vannak. Mozgásban vannak a folyékony és vitatott támadó műveletekben, ami rendkívül megnehezíti a légvédelmet, és különösen sebezhetővé teszi őket az ezen iráni platformok által jelentett UAS-fenyegetésekkel szemben.

Miközben az USA más területeken is támogatást nyújt, például a nagy hatótávolságú fegyverek és a hírszerzés terén, nem feltételezhetjük, hogy az Oroszországnak nyújtott iráni támogatás csupán felszínes. Korábban is elkövettük már azt a hibát, hogy alábecsültük az oroszok légi járművekkel kapcsolatos képességeit.

Ukrajnának szüksége lesz a szükséges légvédelmi és C-UAS eszközökre ahhoz, hogy megvédje erőit ezzel az egyedülálló fenyegetéssel szemben.

Az USA bőséges tudással és tanulságokkal rendelkezik ezen a speciális területen, amelyeket megoszthat Ukrajnával. Egy olyan időszakban, amikor Kijev látszólag előnyben van, Oroszország aszimmetrikus fenyegetésekként alkalmazhatja ezeket az UAS-platformokat egy olyan erővel szemben, amely a hagyományos harctéren legyőzi őket. Irán pontosan ezt teszi az Egyesült Államokkal szemben évtizedek óta a Közel-Keleten. Elengedhetetlen, hogy komolyan vegyük ezt a fenyegetést, és ennek megfelelően igazítsuk ki támogatásunkat.

(Olvasónktól)