Lemberg valamennyi bevezető útján, a közúti ellenőrző pontokon az összes városba érkező és onnan távozó gépjárművet megállították január 23-án, hétfőn, hogy katonai behívókat kézbesítsenek. Emellett behívókat osztogattak a járókelőknek a város frekventáltabb pontjain, és a lakhelyükön is keresték a hadköteles férfiakat – számolt be a Tsn.ua hírportál helyi lakosok Facebook-bejegyzéseire hivatkozva.
Zoom
A portál arról is ír, hogy a nyilvános és zárt csoportok üzenetváltásaiból arra lehet következtetni, hogy nagyszabású mozgósítási hullám vette kezdetét Lembergben és a nyugat-ukrajnai megye más városaiban. Szemtanúk beszámolói szerint a rendőrök és a toborzóirodák dolgozói többnyire frekventált helyeken, vonat- és buszpályaudvarokon, buszmegállókban, benzinkutaknál, üzletközpontok, piacok és plázák közelében razziáztak, ahol sok ember megfordul. De a tömegközlekedési eszközökön is láttak egyenruhásokat, akik behívókat osztogattak.
A tudósítás szerint Lemberg bevezető útjain felállított rendőrségi ellenőrző pontokon az összes városba érkező és onnan távozó gépjárművet megállítottak, igazoltatták az embereket, majd katonai behívókat kézbesítettek a hadköteles férfiaknak.
Zoom
A beszámoló szerint a lakhelyükön is keresték a katonaköteles férfiakat, valaki azt írta, közösségi oldalán, hogy a postaládák tömve vannak a katonai behívókkal. Ezeken vastag nyomtatott betűkkel az is szerepel, hogy amennyiben az érintett nem jelenik meg a megadott helyen és időben adategyeztetésre, akkor a rendőrséggel fogják kerestetni.
Egy videó is terjed a közösségi hálón, amelyben egy katona arról beszél, hogy egy fronton elhunytat katonákat szállító konvojt is megállítottak a rendőrök és a toborzók, hogy behívókat írjanak ki az autókban tartózkodó férfiaknak. A felvételen a férfi elítéli és szégyenletesnek nevezi a szkolei hadkiegészítő munkatársainak és a helyi rendőrkapitányság dolgozóinak erre vonatkozó tevékenységét. Végezetül arra szólítja fel az illetékeseket, hogy fejezzék be a behívók alattomos módszerekkel történő osztogatását.
A TSN megkereste az Ukrán Fegyveres Erők Szárazföldi Erőinek sajtószolgálatát, hogy megtudják, mi áll a katonai mozgósítás fokozásának hátterében, illetve, hogy ez összefügg-e Volodimir Zelenszkij elnök által a napokban bejelentett mozgósítási tartalék létrehozásával. Azonban az illetékesek nem voltak hajlandók telefonon nyilatkozni, ezért kérdéseiket levélben is elküldték, ám egyelőre nem kaptak hivatalos választ.
A hírportál megjegyezte, hogy egyelőre nem történt hivatalos bejelentés a katonai mozgósítás fokozásáról.
Az elmúlt napokban hasonló módszerekről és razziákról számoltak be kárpátaljai lakosok is - írja a portál nyomán a Kárpáti Igaz Szó.