Két Szu-27 típusú orosz harci repülőgép elfogott egy Reaper típusú amerikai megfigyelő drónt a Fekete-tenger felett, és egyikük megütötte a drón légcsavarját, ami miatt a pilóta nélküli repülőgép a tengerbe zuhant és megsemmisült - közölte kedden az amerikai hadsereg. /Bővített hír./
Zoom
MQ-9 Reaper Afganisztánban (fotó: Leslie Pratt / U.S. Air Force)
"MQ-9-esünk rutinműveletet végzett nemzetközi légtérben, amikor egy orosz repülőgép elfogta és eltalálta, ami miatt a drón lezuhant és odaveszett" - tudatta közleményében James Hecker, az amerikai légierő térségbeli műveletekért felelős tábornoka. Hozzátette: a felelőtlen eljárás kis híján mindkét légi jármű vesztét okozta.
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője "veszélyesnek, szakszerűtlennek és meggondolatlannak" nevezte az elfogást, amelyre elmondása szerint volt már ugyan példa, arra azonban nem, hogy egy ilyen incidensben egy amerikai légi jármű megsemmisüljön.
"Ebben a tekintetben egyedi esetről van szó" - mondta.
A szóvivő kiemelte, hogy a washingtoni külügyminisztérium közvetlen kapcsolatba lép az orosz külüggyel, "hogy kifejezze aggodalmát emiatt a kockázatos és szakszerűtlen elfogás miatt". Hozzátette: az incidensről Joe Biden amerikai elnököt is tájékoztatták.
Az Egyesült Államok hadseregének európai parancsnoksága közleményében leírta, hogy az ütközés előtti percekben a két Szu-27-es gép közül az egyik üzemanyagot eresztett a drónra, majd közvetlen elé vágott. A pilóta nélküli amerikai légi jármű helyi idő szerint este 6 óra 3 perckor zuhant a Fekete-tengerbe.
Christopher Cavoli amerikai tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka tájékoztatta a NATO-szövetségeseket a fekete-tengeri incidensről.
56 millió dollár
A military.com tudósítása további részleteket is megosztott a közleményből, amelyben a tábornok úgy fogalmazott, hogy az orosz repülőgép-vezetők agresszív fellépése veszélyes, félrekalkulációhoz és nem szándékos eszkalációhoz vezethet.
"Az oroszok e nem biztonságos és szakszerűtlen cselekedete majdnem mindkét repülőgép lezuhanását okozta" - mondta Hecker a közleményben. "Az amerikai és szövetséges repülőgépek továbbra is a nemzetközi légtérben tevékenykednek, és felszólítjuk az oroszokat, hogy viselkedjenek professzionálisan és biztonságosan".
Azt is megjegyzi a tudósítás, hogy egy MQ-9-es ára a légierő adatlapja szerint 56 millió dollár fölött van.
Frissítés: Moszkva szerint nem ők okozták a drón pusztulását
Az orosz védelmi minisztérium kedden azt közölte, hogy a vadászgépei nem kerültek érintkezésbe az amerikai katonai drónnal, amely aznap a Fekete-tengerbe zuhant.
A moszkvai tárca elismerte, hogy két vadászgépe feltartóztatott egy amerikai drónt a Fekete-tenger felett, de azt állította, hogy nem nyitottak rá tüzet, és nem kerültek érintkezésbe vele.
"Egy heves manőver következtében az MQ-9 típusú drón szabadesésbe kezdett, veszített magasságából, és a vízfelszínnek ütközött" - közölte az orosz védelmi minisztérium, amely szerint az orosz harci gépek nem ütköztek a drónnal, és nem ők okozták a zuhanását.
"A vadászgépek nem használták a fegyvereiket, nem kerültek a drónnal érintkezésbe, és akadálytalanul visszatértek a támaszpontjukra" - áll a tárca közleményében. (De akár azt is mondhatták volna stílusosan, hogy a két vadászgépet nem az ő pilótáik, hanem egy oroszbarát csoport vezette, a védelmi minisztérium tudta nélkül, elvégre Amerika is ezt hazudja a gázvezeték-robbantásról - a szerk.)
Az orosz védelmi minisztérium szerint a drón kikapcsolt transzponderekkel (radar-válaszjeladókkal) repült, és megsértette a Moszkva által különleges ukrajnai hadműveletnek nevezett invázió során ideiglenes használatra létesített légtér-övezetet, ezért indult meg az elfogása. A tárca szerint az orosz hadműveletekhez létrehozott övezetről a nemzetközi normáknak megfelelően értesítették a nemzetközi légtér használóit.
Az orosz minisztérium szerint a drónt a Krím félsziget övezetében fedezték fel, és az Oroszoroszági Föderáció határai felé haladt.
2. frissítés: orosz nagykövet: nem akarunk konfliktust az Egyesült Államokkal
Oroszország nem akar konfrontációt az Egyesült Államokkal - jelentette ki az Egyesült Államokban akkreditált orosz nagykövet kedden, miután a Fekete-tenger fölött történt incidens után bekérették a washingtoni külügyminisztériumba.
Anatolij Antonov az amerikai külügyi tárca európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárával, Karen Donfrieddel folytatott mintegy félórás megbeszélést, ami után úgy fogalmazott, hogy számára konstruktívnak tűnt az egyeztetés, amelynek során az amerikai fél is elmondta aggályait.
"Jobban szeretnénk nem teremteni olyan helyzetet, amely nem szándékolt összeütközéseket és nem szándékolt incidenseket eredményez" - mondta az orosz diplomata. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország az övezetet, ahol az incidens történt, különleges katonai műveleti zónává minősítette, és annak elkerülését kérte.
3. frissítés: nem került elő a drón, egy szakértő szerint baleset történt
Amerikai tisztviselők megerősítették, hogy a drón nem került elő a Fekete-tengerből. A propellerét találták el, emiatt zuhant a vízbe.
A Sky News elemzője, Michael Clarke szerint az incidens baleset volt, mivel a két gép eltérő sebességgel repült.
Oroszország amerikai nagykövetét tegnap beidézték a baleset miatt. A Fehér Ház szóvivője, John Kirby a CNN-nek elmondta, hogy a tisztviselők szigorúan figyelmeztették a nagykövetet. Kirby arról is beszélt, hogy "Moszkvának óvatosabbnak kell lennie, amikor nemzetközi légtérben, amerikai eszközök közelében repül".
4. frissítés: "hogyan reagálnának, ha New York vagy San Francisco környékén tűnne fel egy orosz drón"?
Nem történt csúcsszintű orosz-amerikai kapcsolatfelvétel a Krímhez közeli drónincidens ügyében - közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerdán újságírókkal.
Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek beszámoltak a történtekről. Az orosz-amerikai kapcsolatok állapotáról szólva azt mondta, hogy "mélyponton" és "nagyon siralmas állapotban" vannak.
"Természestesen minden ország a saját álláspontját fogja védelmezni a párbeszéd során, de Oroszország sosem utasította el a párbeszédet, és most sem utasítja el" - mondta.
Peszkov szerint az orosz védelmi tárca kimerítő magyarázatot adott a történtekre.
Az orosz védelmi minisztérium a maga részéről azt közölte, hogy kedd reggel egy amerikai drón kikapcsolt jeladóval repült az orosz államhatár irányába a Krím félsziget közelében. A tárca szerint a Reaper repülése irányíthatatlanná vált, ami magasságvesztéssel járt, és a gép "hirtelen manőver következtében" a vízfelszínnek ütközött. A minisztérium szerint az orosz vadászgépek nem használták fedélzeti fegyvereiket, és nem léptek érintkezésbe az amerikai drónnal.
Anatolij Antonovot, Oroszország washingtoni nagykövetét az incidenssel kapcsolatban kedden bekérették a külügyminisztériumba, ahol a diplomata ismertette Moszkvának a "provokációval" kapcsolatos hivatalos álláspontját. A diplomata egyebek között rámutatott, hogy a drónok segítségével gyűjtött hírszerzési adatokat végeredményben Kijev az orosz hadsereg és területek elleni csapásokhoz használja fel.
Mint mondta, kifejezte Moszkva aggályait az amerikai hadsereg "megengedhetetlen" tevékenysége miatt az orosz határok közelében.
"Tegyük fel a retorikai kérdést: ha például New York vagy San Francisco környékén tűnne fel egy orosz drón, hogyan reagálna az Egyesült Államok légiereje és haditengerészete? Biztos vagyok benne, hogy az amerikai hadsereg fellépése megalkuvást nem tűrő lenne, és nem engedné meg, hogy betörjenek az ország légterébe vagy felségvizeire" - hangsúlyozta Antonov.
Azzal vádolta meg Washingtont, hogy a közvetlen fegyveres konfliktussal fenyegető szándékos eszkaláció felé vezeti az ukrajnai konfliktus körüli helyzetet. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a kommunikáció csatornái nyitva maradjanak, és leszögezte, hogy Oroszország nem törekszik a konfrontációra, a pragmatikus kétoldalú együttműködés híve.
Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a Rosszija 1 televízónak nyilatkozva azt mondta, hogy az amerikaiak nagyon aktív hírszerző tevékenységet folytatnak a Fekete-tenger térségében, amihez sokféle űr-, vizuális és akusztikus eszközt használnak.
5. frissítés: így történt az incidens az amerikai CBS szerint
A CBS rekonstruálta a Fekete-tenger felett történt incidenst, amelyben egy orosz Szu–27-es vadászrepülőgép megpróbált elfogni egy amerikai MQ–9 Reaper felderítő- és csapásmérő drónt.
Az Amerikai Haderő Európai Parancsnokságának (EUCOM) közleménye szerint az incidens helyi idő szerint körülbelül 7:03-kor történt, amikor az egyik orosz Szu–27-es repülőgép nekicsapódott az MQ–9-es légcsavarjának, ami miatt az amerikai erőknek le kellett szállítaniuk az MQ–9-est a nemzetközi vizeken.
„Az ütközés előtt a Szu–27-esek többször is üzemanyagot öntöttek az MQ–9-esre, és vakmerően, környezetvédelmi szempontból nem megfelelő és szakszerűtlen módon repültek az MQ–9-es előtt. Ez az incidens a hozzáértés hiányát mutatja, amellett hogy szakszerűtlen és egyáltalán nem biztonságos” – tették hozzá.
Az incidens a jelentések szerint a Krímtől 120 kilométerre történt.
A baleset rekonstrukciója szerint több mint fél óra alatt két orosz vadászgép 19 alkalommal repült el a drón mellett, üzemanyagot engedve a levegőbe. Amerikai tisztviselők úgy vélik, hogy a vadászgépek célja az volt, hogy a drón üzemanyagfelhőbe kerüljön. Az utolsó áthaladáskor azonban az orosz pilóta hibázott a megközelítéskor, túl közel ment hozzá, és eltalálta a drón hátsó propellerét:
6. frissítés: Moszkva kiemelné a roncsot
Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország megkísérli a lezuhant amerikai drón roncsainak kiemelését a tengerfenékről. Elismerte: nem tudja, hogy ez megvalósítható-e.
Patrusev szerint a drónincidens ismételten az bizonyította, hogy az Egyesült Államok "közvetlen részese" az ukrajnai harci cselekményeknek.
Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a ugyanennek a csatornának azt mondta, hogy Moszkvának megvannak technikai lehetőségei a roncsok feszínre hozatalához. Azt hangoztatta, hogy az amerikaiak nagyon aktív hírszerző tevékenységet folytatnak a Fekete-tenger térségében, amihez sokféle űr-, vizuális és akusztikus eszközt használnak.
"Elég részletesen tudjuk és értjük, hogy milyen célokat követnek az amerikaiak a hírszerzési tevékenységükkel, a technikai eszközök alkalmazásával, megpróbáljuk azonosítani azokat a helyszíneket és területeket, amelyek a leginkább érdeklik őket" - tette hozzá.
7. frissítés: telefonon beszélt Sojgu és Austin
Az orosz védelmi tárca szerda este közölte, hogy telefonon beszélt egymással Szergej Sojgu orosz és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter. A kapcsolatfelvétel amerikai kezdeményezésre történt.
Lavrov szerint Washington ilyen lépései olyan provokációnak tűnnek, amelynek célja a feszültség fokozása. Hangsúlyozta, hogy minden olyan incidens, amely összecsapást provokál a két nukleáris szuperhatalom között, mindig nagyon kockázatos a globális biztonság szempontjából. Szerinte az amerikai hatóságoknak ezt nem szabad figyelmen kívül hagyniuk.
(MTI - Portfólió - Index nyomán)