A New Voice of Ukraine arról ír, hogy a Zelenszkijt korábban is bíráló Olekszij Aresztovics, az elnöki hivatal januárban menesztett tanácsadója most bejelentette: indul az elnöki székért, és bemutatta 14 pontos választási programját, amihez hozzáfűzte, hogy ez csak a kezdet.
Zoom
Fotó: Facebook
Aresztovics (akinek apja fehéroroszországi lengyel, anyja orosz, ő maga pedig Grúziában született) többek között az oroszok által elfoglalt területekről is rendkívül komoly bejelentést tett. Mint kiderült, hajlandó volna lemondani ezek visszafoglalásáról, ha Ukrajnát fölveszik a NATO-ba.
„Követeljük a NATO-csatlakozást azzal a kötelezettséggel, hogy a csatlakozás idején elfoglalt területeket nem foglaljuk vissza, hanem csak politikai eszközökkel törekszünk a visszaszerzésükre” – írja Aresztovics.
Egyéb fontos pontok között szerepelnek még tételek az adórendszer reformjáról, a gazdaságfejlesztésről, a nyugdíjreformról vagy az igazságügyi reformról.
Az egykori tanácsadó hozzátette: választási programját szakértőkkel véglegesítik, és megvitatásra közzéteszik.
(NV - Mandiner nyomán)
Korábban írtuk: