Az iraki képviselők nem tudták megválasztani a parlament elnökét szombaton, a két fő jelölt egyike sem szerezte meg a szükséges többséget a feszült hangulatú ülésen.
November közepén a legfelsőbb bíróság, Irak legfőbb igazságszolgáltatási szerve felmentette tisztségéből az előző hivatalban lévő, befolyásos szunnita politikust, Mohamed al-Halbúszit, miután egy parlamenti képviselő bepanaszolta, hogy "meghamisított" egy dokumentumot.
Azóta a parlamenti képviselőknek többször nem sikerült új elnököt választaniuk a politikai viták és mindenekelőtt a fő szunnita pártok közötti megosztottság miatt.
A szombati szavazáson a 329 képviselőből 311-en voltak jelen.
A parlamenti sajtóiroda közlése szerint 137-en voksoltak Mahmúd al-Mashadanira, a leghosszabb ideig hivatalban lévő képviselőre, és 158-an szavaztak egy másik képviselőre, Szalem al-Isszavira, azonban egyik jelölt sem érte el a szükséges 165 szavazatot. Sok képviselő nem tért vissza a második szavazásra, és a helyi média felvételeket osztott meg néhányuk közötti heves dulakodásról; legalább egy személy megsérült. Az ülést ezután berekesztették.
Ebben a túlnyomórészt síita országban a parlamentet az Irán-barát síita pártok koalíciója uralja. A soknemzetiségű és sokvallású Irak politikai életét a különböző közösségek közötti hatalommegosztás szabályozza: az elnöki posztot, amely nagyrészt tiszteletbeli, hagyományosan a kurdok, a miniszterelnöki posztot a síiták, míg a szunnita közösséget a parlamenti elnök képviseli.
A választások és a legmagasabb tisztségekbe történő kinevezések gyakran több hónapig tartó, fáradságos folyamatok, amelyeket végtelen tárgyalások és keményen kiharcolt megállapodások bonyolítanak.
(MTI)