Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.
Zoom
Fotó: Anna Moneymaker/Getty Images
Ön szerint ki(k) áll(nak) a merényletkísérlet mögött? Voksolhat szavazásunkon a portál jobb szélén!"Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem. Nagyon szürreális érzés" - jelentette ki Trump a New York Post című lap újságírójának nyilatkozva egy repülőgép fedélzetén úton Milwaukee felé, ahol hétfőn kezdődik a Republikánus Párt jelöltállító gyűlése.
A volt elnök elmondta: ha beszéde közben, a lövés pillanatában éppen nem fordította volna kicsit jobbra a fejét, hogy rápillantson a kivetítőre, akkor most halott lenne. "Csak a véletlennek vagy Isten kegyelmének köszönhetem az életem" - tette hozzá.
Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.
Trump megjegyezte: sokan mondják neki, hogy emblematikus lett a sebesülése után készült fénykép, amelyen kihívóan az öklét rázza a tömeg felé fordulva. "Igazuk van, az egy jelképes fotó, és én mégsem vagyok halott. Általában az embernek meg kell halnia ahhoz, hogy egy róla készült fénykép emblematikussá váljon" - fejtegette.
Zoom
Fotó: Evan Vucci / AP
Donald Trump azt is elmondta, hogy a merényletkísérlet után átírta a jelöltállító gyűlésre eltervezett beszédét. Szavai szerint eredetileg "különösen kemény hangvételű" beszéddel készült, amelyben Joe Biden elnök rettenetes kormányzását bírálta volna, de ehelyett most olyan szöveggel készül, amely reményei szerint inkább egyesíteni fogja az országot. "De nem tudom, ez lehetséges-e. Az emberek nagyon megosztottak" - jegyezte meg Trump.
Joe Biden vasárnap este a Fehér Ház Ovális Irodájából újabb üzenetet intézett az amerikai nemzethez a merényletkísérlet után, és azt hangoztatta, hogy "alacsonyabbra kell venni a hőfokot a politikában".
"Nem szabad elfelednünk, talán nem értünk egyet politikai kérdésekben, de nem vagyunk ellenségek. Amerikában az a szokás, hogy a nézeteltéréseinket a szavazóhelyiségekben rendezzük, nem puskagolyókkal" - fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye ilyen típusú vagy bármilyen más formájú erőszaknak.
(MTI)
Korábban írtuk: