Izraelben éppen ezért óriási fölzúdulást és haragot váltott ki a pápa hétfői beszéde a Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeumban. XVI. Benedeket az izraeli vallásügyi minisztertől kezdve a Jád Vásém igazgatójáig már a látogatás előtti napokban erélyes üzenetekben figyelmeztették arra, hogy tulajdonképpen mit kell mondania. A szentatya nem kívánta magára haragítani a zsidókat, s ezért már megérkeztekor, a lodi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren kiemelten szólt a holokausztról és a hatmillió zsidó áldozatról.  

Csakhogy a holokausztból több mint hat évtized után is gazdasági és politikai tőkét kovácsoló zsidókat mindez nem elégítette ki. Az eddig megismert véleményekből kiderül: a pápával a németeket is kemény szavakkal szerették volna elítéltetni, hangsúlyoztatván, hogy az általuk elkövetett bűnökre nincs bocsánat. Tehát folytassák a sarc fizetését a történelem végéig. A szentatya azonban nem ítélte el németeket, és bocsánatot sem kért. A zsidók a holokauszttal kapcsolatos kifejezések megfogalmazásával sem voltak megelégedve. 

Az izraeli politikusok és vallási vezetők megnyilatkozásainál jóval érdekesebbnek tartjuk befolyásos újságírók, történészek elítélő vélekedését a pápai beszédről. Alább, ezen írásunk mellékleteként magyar fordításban közlünk egy aránylag mérsékelt hangvételű írást, amely kedden a tekintélyes Háárec című héber nyelvű napilapban látott napvilágot. A cikk szerzője Tom Szegev, neves izraeli újságíró, történész, a Háárec és más lapok állandó kolumnistája, több könyvet is írt a holokausztról és az arab-izraeli viszályról. A cikket eredeti szerkesztésben, magyar fordításban közöljük. 

Júszef el-Kudszi – Kuruc.info 
 

II. János Pál pápát annak idején Izraelben nagy rokonszenvvel, sok helyütt a popsztároknak kijáró lelkesedéssel fogadták. Az a pápa melegséget sugárzott magából. Ám XVI. Benedek pápa igen nagy visszafogottságot, majdhogynem hűvösséget sugároz. Legjobb esetben is hűvösséget, s nem pedig ellenséges érzést hagy maga után. A Jád Vásémben tegnap elmondott beszéde meglepő volt, mert elvárható lett volna, hogy a Vatikán bíborosai egy kicsit bölcsebb mondandót írnak főnöküknek. 

Egyszer, talán 500 év múlva, amikor majd megnyílik a Vatikán archívuma a kutatók előtt és  betekinthetnek a pápa tegnapi beszédét előkészítő piszkozatokat tartalmazó dossziékba is, kiderülhet, hogy miért lett ez a beszéd ennyire kényszeredett. Mert nem nehéz valódi megrendülést mutatni, amikor a holokausztról beszélünk, kifejezni együttérzésünket a szenvedőkkel, mások fájdalmával és gyászával. De ha mégsem ezt tesszük, akkor ezt valószínűleg előre elhatározzuk. 

Egyetlen keresztény templom harangja sem némult volna el, ha a pápa mond valamit a keresztény antiszemitizmusról is, még ha azt nem is jelenti ki egyértelműen, hogy nélküle a nácizmus sem élvezett volna támogatást a német nép körében. Amit a pápa a holokausztról mondott, az túlságosan kiszámított, diplomatikus és szakmai volt. „Könyörületet” ajánlott, amely a keresztény papok szájából valami olyasmi, mint a családi orvos által fölírt aszpirin. 

A Jád Vásém vezetői siettek kifejezni „csalódottságukat”, amiért beszédében a pápa a holokauszttal kapcsolatban a németeket meg sem említette. Természetesen ezt a származásának tulajdonítják. Igaz, az izraeli emlékezéskultúra most is sokat tűnődött azon, hogy nevén nevezzük-e a gyilkost, s ha igen, akkor milyen módon. Néha azonban egyáltalán nem nevezik nevén a gyilkost, mint ahogyan a pápa beszédét megelőző Él málé ráhámím kezdetű gyászimában sem tették. Simon Peresz tegnap még azt is mondta, hogy ezúttal nem lenne szerencsés a „hitlerista holokauszt” kifejezést használni. 

A szándék természetesen az volt, hogy elkerüljük az egész németség megbántását. A Jád Vásém gyászrendezvényein ugyanis általában elhangzik a „német nácik és segítőik” kifejezés. Milyen egyszerű és helyes lett volna, ha a Vatikán is éppen úgy átvenné ezt a megszövegezést, mint a héber „soá” (holokauszt – a szerk.) kifejezést. 

A pápa tudatában van annak, hogy németként és keresztényként egyaránt felelősség terheli. Igaz, támogatta a nácik által elkövetett bűnök elévülésének érvénytelenítését Németországban, többször is kifejezte az Izrael és a zsidók iránti rokonszenvét. Ám a tegnap délutáni beszédében valamilyen okból mégis azt mondta, hogy a holokauszt idején a zsidók „meghaltak”, mintha mindez egy sajnálatos baleset következménye lett volna. Látszólag ez nem is annyira fontos, hiszen néha még Izraelben is úgy mondják, hogy „elpusztultak”.  

Az izraelieknek azonban nincs szükségük arra, hogy a pápa magyarázza meg nekik, mi is volt a holokauszt, és hogy a zsidóirtás az abszolút gonoszság univerzális kódjává lett. A pápa által használt kifejezés azonban érdekes, mert valaki Vatikánvárosban úgy döntött, hogy a „meggyilkolták” vagy az „elpusztították” őket helyett a „meghaltak” változatot használja. Kicsinyes dolog ez. Úgy tűnik, hogy beszédében a pápa a többször használt „tragédia” kifejezéssel is a valóság kimondását igyekezett elkerülni. 

A pápa tegnap délutáni beszédére jellemző szófukarság viszont enyhítheti azon szavak élességét, amelyeket a palesztinok szenvedéséről mondott, vagy talán majd ezután mond. Ha a holokausztról azt mondja, amit mondania kellett volna, akkor a Gázai övezetbeli és a ciszjordániai palesztin lakosság emberi jogainak módszeres izraeli megsértését is határozottabban ítélhetné el. A „két államot a két népnek” mondás pedig még Netanjáhu kormányzása idején sem sok. Egyébként a Simon Peresz államfőnél tett látogatásakor a pápa Netanjáhu nevét ki sem ejtette. Az izraeli kormányfő neve a pápai megnyilatkozásban csak a televízióban sugárzott beszéd hivatalos fordításában jelenik meg; a döntő pillanatban ugyanis a pápa összezavarodott és lenyelte Netanjáhu nevét. 

A Jád Vásémben mondott beszédével a pápa a holokauszt univerzális tanulságait kívánta kihangsúlyozni, ami persze igen fontos, mert ezt még Izraelben sem nagyon tanulták meg. A holokauszt hagyománya minden embert arra kötelez, hogy harcoljon a fajvédelem ellen és védje az emberi jogokat. De a katonát is arra kötelezi, hogy tagadja meg az egyértelműen törvénytelen parancsot. A pápa azonban még a holokauszt univerzális tanulságait is elvont szavakkal fejezte ki, ami talán elfogadott egy német teológiai professzor előadásában, de az internet korában nem több jelentőség nélküli banalitásnál.