2010. szeptember 3., péntek, Hilda, Csobán napja van.
Vakbarát/PDA
Kezdőlapnak
RSS
Látogatottság
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Külföld :: 2009-07-04. 13:17

Míg nálunk feloszlatják, addig Olaszországban parlamenti jóváhagyással indul útjára Nemzeti Gárda

Míg Budapesten vélhetően parlamenti utasításra a cionista bíróság feloszlatta a cigánybűnözés ellen hatékonyan fellépő Magyar Gárdát, addig Olaszországban, ahol azért mégiscsak odafigyelnek arra, hogy mi a gondjuk a polgároknak, az olasz parlament elfogadta az Olasz Nemzeti Gárda létrehozását. A katonai egyenruhás polgári szervezet célja, hogy a bűnözésből élő, elsősorban cigány bevándorlókat ellenőrizzék. A parlament egyúttal az illegális bevándorlást is büntethetővé tette.
Csak idén eddig 36 ezren érkeztek illegális bevándorlóként Olaszországba. A döntéseket a Vatikán és több emberi jogi szervezet is bírálta, mert azok szerintük a Kelet-Európából érkezett cigány bevándorlók ellen irányulnak. Silvio Berlusconi – aki a jelek szerint hiába van jóban Orbán Viktorral, nem bír hatni rá - szerint azonban csak a bűnözőktől akarják megvédeni az olaszokat. Mikor lesz nálunk is olyan politikus a Parlamentben, vagy adná Isten, olyan miniszterelnökünk, aki kimondaná: a Magyar Gárda csak a bűnözőktől akarja megvédeni az embereket?
Az eset megvilágítja hazánk és a Nyugat közötti alapvető különbséget, nálunk még mindig nincsenek jogai az adófizetőknek. Ezért (is) vonhatjuk kétségbe a rendszerváltás megtörténtét.
(MNO nyomán)
 

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen! Érdekes cikk, megosztom Facebookon! Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Legolvasottabb hírek
Linkek
honlapok média szervezetek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2010 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Althír Lapszemle Hirlapom