Újabb feltételhez kötötte a lisszaboni szerződés aláírását a cseh államfő - jelentette be csütörtökön Stockholmban Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök azt követően, hogy - az Európai Unió soros elnökségét adó Svédország képviseletében - telefonon megbeszélést folytatott Václav Klausszal.

Klaus kétmondatos lábjegyzetet szeretne fűzni az alapvető jogokat megfogalmazó EU-chartához. A svéd kormányfő Klaus újabb feltételének részletezése nélkül a telefonbeszélgetésről úgy számolt be: a cseh elnök "azt akarja, hogy ezt (a feltételét) fogadja el a Tanács (a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács).
Megmondtam neki, hogy az EU számára ez rossz időben küldött rossz üzenet. Világosan megmondtam, hogy az ő aláírása számít a papíron, és nem akarom, hogy ez késleltesse a szerződést, amelynek mielőbb hatályba kell lépnie" - tette hozzá.
Reinfeldt szerint Klaus nem közölte, hogy milyen kiegészítő megjegyzést szeretne fűzni a szerződéshez. A svéd miniszterelnök szerint ezt még tisztázni szükséges. Klaus csak annyit mondott a svéd kormányfőnek, hogy akkor írja alá a szerződést, ha megkapja a lehetőséget a kiegészítésre, és a cseh alkotmánybíróság elutasítja e szerződés ellen több szenátor által írt beadványt.
Stockholmi megfigyelők szerint Klaus az új kikötéssel alkalmasint blokkolni akarja a szerződés hatályba lépésének folyamatát. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnök pénteken Prágába utazik, hogy eszmecserét folytasson Klausszal. Útja része annak az uniós diplomáciai offenzívának, amely a Lisszaboni Szerződés végső ratifikálását hivatott előmozdítani.
(MTI)