A marseille-i nagymecset építésének fontos állomása volt, hogy JeanClaude Gaudin, a város polgármestere, az UMP kormánypárt szenátora átadta a moszlim közösség képviselőinek a város északi részébe tervezett vallási létesítmény építési engedélyét. A politikus, aki kezdetben ellenezte a tervet, 2001-ben megváltoztatta a véleményét, azon az alapon, hogy nem foszthatja meg a város 200 ezer fős muzulmán lakosságát – a népesség negyedrészét – egy méltó vallásgyakorlási helytől. A téma kényes, és a visszaszorulóban lévő szélsőjobboldali erők teljes erővel küzdenek az általuk „székesegyház-mecsetnek" elnevezett létesítmény ellen. A haldokló fehér, keresztény Európa egy kifejező pillanatképe.
Gaudin azonban kitart a terv mellett. A polgármester híve annak, hogy fogják össze a sok részből álló közösséget egy olyan szövetségbe, amely a továbbiakban a projekt megvalósítását intézi.
Az iszlám hívőknek jelenleg 63 imahelyük van a városban, ezek nem egyszer panelházak földszintjén vagy kis kerületi közösségi helységekben működnek. A korábbi Saint-Louis vágóhíd 8600 négyzetméteres telke lehetőséget ad nem csupán egy nagy imatér felépítésére, hanem arra is, hogy teológiai iskolát, könyvtárat, vendéglőt, könyvtárat és egy amfiteátrumot is létesítsenek ugyanott.
Az épületet kristályüveggel és horvátországi fehér mészkővel borítják majd – az utóbbit használták a washingtoni Fehér Házhoz és a velencei Sóhajok hídjához. A 3500 négyzetméteres imaterem az egyik legnagyobb lesz Európában, 7000 ember befogadására alkalmas. 25 méteres minaretje fénysugárral hív majd az imára.

Az építkezés megvalósításának még számos állomása van. Össze kell gyűjteni a szükséges 22 millió eurót. A marseille-i mozlim közösségnek 15 gazdag ország ígért ehhez segítséget, és gyűjtést is indítottak. Az alapkő letételét 2010. április 21-ére tűzték ki, az épület felavatását 2011 novemberére, egy iszlám vallási ünnep alkalmából.
A mecset felépítésének ellenfelei azonban még nem tették le a fegyvert, három szélsőjobboldali mozgalom is meg akarja fellebbezni a telket biztosító bérleti szerződést.
(Le Figaro, Glóbusz nyomán)