![]() Áviháj Rontzki tábori főrabbi |
A kuruc.info közlése nyomán a világhálón (de csak ott) a két izraeli rabbi egészen elképesztő könyvéről imitt-amott lehetett ugyan olvasni egy-két olvasói véleményt, de ennyi az egész, mert ezen kívül Magyarországon is mindenki hallgatott, még az igazság olyan bajnoka is, mint a zsidó ügyekben otthonosan mozgó Csintalan Sándor.
![]() „Átkozott, aki megkönyörül az ellenségen” |
Áviháj Rontzki vezérezredes, az izraeli hadsereg tábori főrabbija is a fentebb említett könyv szellemében nyilatkozott meg csütörtökön a megszállt Ciszjordániában levő Kárnéj Somron nevű zsidó településen tartott előadásában.
A Tóra-tanulás mellett katonai szolgálatot is teljesítő Jesívát Heszdér(ישיבת הסדר) nevű teológiai iskolahálózat hallgatóinak a tábori főrabbi többek között ezt mondta: „Átkozott legyen az, aki a háborúban megkönyörül az ellenségen”. S hogy mondandója még érthetőbb legyen, kérdésre válaszolva a vezérezredes így folytatta: „Átok sújtsa azt, aki háború idején nem harcol teljes szívvel-lélekkel, kardját nem mártja az ellenség vérébe és megkönyörül rajta, ott ahol nem szabad az ellenségen megkönyörülni”.
![]() Az égő Gázából menekülő család 2009-ben |
A tábori főrabbi konkrétan is megemlítette a Gázai övezet ellen tavaly karácsonykor indított és a világ számos országában keményen bírált Öntött ólom fedőnevű izraeli hadműveletet: „Apropó, hála Istennek az utóbbi időben azt halljuk a hírközlő eszközökben, hogy Izrael népe egységes a hadviselés mikéntjének értelmezése terén (óhéberről magyarra fordítva: Izrael lakossága elfogadja a Gázai övezetben elkövetett zsidó gyilkolászás tényét – a szerk.)
Ennek a háborúnak egyik legnagyobb újdonsága a hadviselés módja volt. Mert mindenki teljes szívvel-lélekkel harcolt, s ez alatt értenünk kell a bátorságot és a rendelkezésünkre álló összes harci eszközt”, jelentette ki Ávisáj Rontzki vezérezredes, aki előadása összegezéseként leszögezte: „Izrael háborúiban a harcosaink istenfélőek, igazak és olyan emberek, akik nem követnek el bűnt”.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info








