A "holokauszt-áldozatok" "kárpótlásának" elsikkasztásával gyanúsított 17 zsidó ellen emeltek vádat kedden New Yorkban.


Kárpótlási alapok összesen 42,5 millió dollárt fizettek ki 5500 olyan kérelmezőnek, aki erre nem volt jogosult (mint ahogy a többi áldozat nagy része sem az - a szerk.).
A gyanú szerint a 17 zsidó az úgynevezett holokauszt idején elveszett zsidó javak Németországtól való visszakövetelésére 1951-ben alapított konferenciát, közismert nevén a Claims Conference-t károsította meg - derül ki a New York-i szövetségi ügyészség közléséből. A nonprofit szervezet két pénzalapja szenvedett kárt, az egyik egyszeri, 3600 dolláros kárpótlást ad "holokauszt-áldozatoknak", a másik 411 dolláros havi járadékot.
A 17 gyanúsított többsége orosz származású, és köztük van a Claims Conference hat alkalmazottja is. A kárpótlási szervezet közölte, hogy amikor tavaly decemberben felfedezték a csalást, a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) fordultak.
A sikkasztók 2000 óta folytatták tevékenységüket. New Yorkban élő orosz zsidókat vettek rá arra, hogy nyújtsanak be kérelmet a kárpótlási alapokhoz. A hamis kérelmek elkészítésében és benyújtásában segítettek nekik. Ennek fejében részt kértek tőlük a kárpótlási összegből. Több kiszemelt emberrel még azt is elhitették, hogy jogosult a kárpótlásra.
A 17 gyanúsított közül 12-t kedden tartóztattak le, ötöt korábban. Többségükre 20 évi börtönbüntetés vár, ha bűnösnek találják.
(MTI nyomán)