Legkevesebb 12 embert lincseltek meg az elmúlt napokban Haiti egyik déli megyéjének néhány településén, mert az áldozatokról úgy vélték, hogy szándékosan terjesztik a kolerát - tudta meg az AFP rendőrségi forrásokból.
A csoportokba verődött feldühödött lincselők a boszorkányoknak tartott szerencsétleneket bozótvágó késekkel és kövekkel ölték meg, majd holttestüket az utcán elégették.
A bűncselekmények helyszínét, Grand'Asne megyét eddig viszonylag megkímélte a karibi országban október közepe óta pusztító kór.

Az első lincselés a múlt héten történt, és azóta naponta jut a hatóságok tudomására újabb és újabb eset, illetve meghiúsult kísérlet. Egy igazságügyi tisztviselő elmondta: a nyomozóhatóságoknak nehéz a dolguk, a helybeliek ugyanis nem működnek velük együtt, mert meggyőződésük, hogy egyesek gyilkolásra használják fel a járványt.
Haitin eddig 1817 ember halálát okozta. A lakosság pánikba esett, és zavargások törtek ki a járvány miatt. Valóságos hajtóvadászat indult a kolera vélt terjesztői ellen. Atrocitások érték az országban állomásozó ENSZ-erőket is. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy a világszervezet alkalmazásában álló nepáli békefenntartók hurcolták be a kórt Ázsiából.
(MTI)