Több ezren követelték az albán kormány lemondását és előre hozott parlamenti választások kiírását Tiranában, valamint három másik albániai városban pénteken tartott békés tüntetéseken. Két héttel ezelőtt a tiranai kormányszékháznál tartott demonstráció erőszakba torkollott és három emberéletet követelt.
A tüntetéseket az albán parlamenti ellenzék vezető ereje, a szocialista párt felhívására tartották, hogy korrupcióra és választási csalásra hivatkozva a jobboldali Sali Berisha vezette kormány lemondását követeljék. Tiranában legalább ötezren gyűltek össze a városközpontban, de ezúttal elkerülték a kormányszékházat. A tüntetők Berishára utalva azt skandálták, hogy "Sali nélküli Albániát akarunk", s a kormányfőt tolvajnak tituláló feliratokat tartottak a magasba.
A fővároson kívül még Lezhában, Vlorában és Korcában tartottak hasonló megmozdulásokat, a rendőrség becslése szerint országosan összesen mintegy 9 ezer ember részvételével.
A jobboldali vezetésű kormánykoalíció és az ellenzék viszálya a 2009-es parlamenti választások óta tart. A szocialisták választási csalással, valamint korrupcióval vádolják a kormányt, s annak lemondását, valamint a 2013-ban esedékes választások korábbi megtartását követelik. Berisha nem hajlandó lemondani, s azzal vádolja az ellenzéket, hogy erőszakkal akar hatalomra jutni. Idén januárban kiélezte a belpolitikai feszültséget, hogy lemondott Ilir Meta miniszterelnök-helyettes, mert állítólag befolyásolt egy vízerőmű-tendert.
Az albán ellenzék fogadkozik, hogy a Berisha-kormány lemondásáig minden pénteken tüntetni fog.
(MTI)