A hírszolgálati jelentések figyelmét az elmúlt napokban teljesen lefoglalta az Anders Behring Breivik nevű norvég ámokfutó szörnytette, s ezért szinte alig számoltak be az utóbbi esztendők egyik legsúlyosabb katonai légi szerencsétlenségéről, a marokkói hadsereg Hercules C-130 típusú szállító repülőgépének keddi lezuhanásáról. A légi katasztrófa során hatvan marokkói katona, tizenkét polgári személy és a repülőgép nyolc fős személyzete életét vesztette. A Hercules a Nyugat-Szaharát (الصحراء الغربية ) megszálló marokkói hadsereg egyik legfontosabb bázisáról, az Atlanti-óceánparti Ed-Dáhlá (الداخلة ) város katonai repülőteréről szállt föl, ám a Rábát közeli Guelmim mellett eddig ismeretlen okok miatt lezuhant.

Nyugat-Szahara, pontosabban a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság (الجمهورية العربية الصحروية الديمقراطية ) az afrikai kontinens nyugati partja, az Atlanti-óceán mentén elterülő, a hazánkénál közel háromszor nagyobb területű ország. A lakosság lélekszáma közel 550 ezer, s ennek csak négy-öt százaléka az arab, míg a többséget az őslakos szaharaiak képezik. Ennek ellenére a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság első számú hivatalos nyelve az arab, míg a második a spanyol. Az 1976 óta tartó megszállás egyik hozadékaként Nyugat-Szahara területén egyre több marokkói telepes rendezkedik be az őslakosok rovására. A nemzetközi törvények ellenére megszállva tartott ország fővárosa még a spanyol gyarmatosítók által 1928-ban alapított, manapság mintegy 200 ezer lakosú El-Ájún (Források - العيون ), amelyet az európai nyelveken Laayoune-nak is szokás írni.

Nyugat-Szahara, vagy más néven Spanyol-Szahara területét 1975-ben hagyták el végleg a spanyol gyarmatosítók, a Polisario Front (جبهة البوليساريو) szabadságharcos szervezet kikiáltotta a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Ám alighogy kitették a lábukat az európaiak, a fiatal államot északról megtámadta Marokkó, délről pedig Mauritánia. A Polisario Front fölvette a fegyveres harcot a betolakodókkal. A két szomszédos országrabló Nyugat-Szahara hatalmas foszfát- és kőolajkészletét, illetve az Atlanti-óceán partvidékén levő gazdag halállományt kívánta megkaparintani. A Polisario Frontnak nem volt elég ereje ahhoz, hogy egyszerre harcoljon a délről és az északról betörő megszállókkal, ezért úgy döntött, hogy kezdetben csak a mauritániai betolakodókkal veszi föl a küzdelmet.

Ennek viszont az lett a következménye, hogy Nyugat-Szahara déli vidékeiről kiszorították a mauritániaiakat, ám az északról betörő, jól fölfegyverzett marokkói katonaság úgy haladt előre, mint kés a vajban, s rövid idő alatt megszállta a foszfátban és kőolajban gazdag összes országrészt, a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság területének mintegy 80 százalékát. A mellékelt térképünkön piros színnel van jelölve Nyugat-Szahara nem megszállt, tehát a Polisario által ellenőrzött területe, míg sárgával a Marokkó megszállta országrész, beleértve a fővárost, El-Ájúnt is. Az 1976-os megszállás után Marokkó, jóval megelőzve Izraelt, fölépítette a megszállt területet a Polisario Front kezén maradt országrészektől elválasztó biztonsági falat, amelynek nyomvonala térképünkön lilás színnel van jelölve.

Nemcsak a nyolcvan halálos áldozatot követelő marokkói katonai repülőgép lezuhanásának az elhallgatása érdekes, hanem ezzel a hírrel kapcsolatban azon is elgondolhatunk, hogy például miért aggódnak a franciák olyan vehemensen az emberi jogokért Líbiában, miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában Párizs rendszeresen megvétózza Nyugat-Szahara 36 éve tartó megszállása elleni határozati javaslatokat. Franciaország azt a számára baráti Marokkót támogatja, amely a saját polgárainak betelepítésével megváltoztatja egy megszállt állam demográfiai összetételét, kegyetlenül üldözi a szaharai őslakosságot és tízezreket kényszerített menekülésre.

Hering József – Kuruc.info