Az amerikai légierő doveri halottasháza összesen 274 katona maradványait szállítatta egy virginiai szemétlerakóba - adták hírül csütörtökön a The Washington Post című lap honlapján. A halottak hozzátartozóinak azt ígérték, hogy az elhamvasztott maradványoktól méltó, tiszteletteljes búcsút vesznek majd. Arról azonban senkit sem értesítettek, hogy a hamvakat egy szeméttelepre szállították.
A cikk szerint az ügy súlyosan roncsolódott holttesteket érintett, pontosabban 274 katona 976 darabját. Az azonosított testrészek mellett a szemétben végezte 1756 olyan, a harctéren összeszedett, majd elhamvasztott testrész vagy -foszlány is, amelynek DNS-vizsgálatát a roncsolódás foka miatt már nem lehetett elvégezni.
Az eset, amelyről - még számadatok nélkül - először novemberben számolt be a The Washington Post, mély felháborodást keltett abban az országban, amely évente tízmilliókat költ eltűnt katonáinak felkutatására.
Az emberi hamvakat az elégetett kórházi hulladékkal együtt 2004 és 2008 között szállították ki a szeméttelepre. A halottasház vezetői ezután úgy döntöttek, hogy sokkal méltóbb végtisztesség, ha a háborúban darabokra szaggatott halottak porát a tengerbe szórják.
2008-ban egyébként Robert Gates akkori védelmi miniszter vizsgálatot rendelt el a doveri halottasház ellen, miután bejelentés érkezett, hogy a hősi halottakat kegyeletsértően egy olyan krematóriumban hamvasztják el, amelyben - külön kamrában ugyan, de - háziállatok tetemét is elégetik.
(MTI)