Irán fővárosában szerdán reggel merénylet áldozata lett prof. Musztáfá Áhmádi Rosán atomtudós, a Teheráni Egyetem előadója. A hírt előbb a Press TV Iráni Hírügynökség jelentette, majd azt átvette a többi iráni hírportál is. A jelentések azt is tudni vélik, hogy Áhmádi Rosán korábban az Iszfahán tartománybeli Natanz település urándúsító üzemegységének igazgatója is volt.

Friss fényképek a merénylet helyszínéről (Forrás: El-Álam TV)
A perzsa és arab hírportálok – s rájuk hivatkozva az izraeliek is – egyöntetűen azt jelentik, hogy ma reggel Észak-Teheránban, az egyetem közvetlen közelében két motorkerékpáros merénylő prof. Musztáfá Rosán mozgásban levő autója mellé szegődött, ráhajítottak egy mágneses tapadó robbanószerkezetet, majd még a detonáció bekövetkezte előtt kereket oldottak. A robbanás következtében az atomtudóson kívül egy további személy is életét vesztette.

A perzsa és arab nyelvű hírportálok a ma reggeli merénylet után szinte azonnal a Moszád izraeli titkosszolgálatot tették felelőssé a teheráni atomtudós haláláért. Az újabb merényletet összefüggésbe hozzák Irán előrehaladott atomprogramjával, illetve azzal a hírrel, miszerint a Teheránt sújtó nyugati olajembargó miatt a perzsák lezárják a Hormuzi-szorost a nyugati tankhajók előtt.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info