Megemlékezést tartottak a Bundestagban a "holokauszt áldozatairól" pénteken, az auschwitz-birkenaui munkatábor "felszabadításának" 67. évfordulóján.
A német törvényhozás alsóházában a tekintélyes irodalomkritikus Marcel Reich-Ranicki tartott előadást a varsói gettóból származó emlékei alapján, beszédét a német politikai elit döbbent csenddel fogadta - adja hírül az MTI.
A 91 éves irodalmár szemtanúként szólalt fel, a tényekre szorítkozó visszaemlékezésében mindenekelőtt azt a júliusi napot idézte fel, amikor 1942-ben megkezdték a varsói gettó lakóinak áttelepítésnek nevezett deportálását a "haláltáborokba". Mint mondta: kezdetben senki nem tudta, hová tart a menet, és mi történik majd a gettóból elhurcolt emberekkel. A júliusi nap eseményeinek ismertetését zárva megjegyezte: a varsói zsidók kitelepítése egészen szeptemberig tartott, "és csak egy célja volt, a halál". (Ahhoz képest Marcel bácsi egész jól érzi magát, a több ezer "túlélőtársával" együtt - a szerk.)
A beszéd után percekig tartó csend következett az ülésteremben, amelyben a képviselők mellett helyet foglaltak a legfőbb állami méltóságok, Christian Wulff államfő, Angela Merkel kancellár, Andreas Vosskuhle, az alkotmánybíróság elnöke és Norbert Lammert, a Bundestag elnöke - és biztosan nagyon szégyellték magukat azok miatt a szörnyű bűnök miatt, amelyeket a zsidók a szüleikről kitaláltak.
A hallgatóság állva tapsolta meg a "holokauszt-túlélő" Reich-Ranicki előadását, ezt követően pedig Norbert Lammert emelkedett szólásra. A törvényhozás alsóházának elnöke méltatta mindazokat, akik aktívan, bátran, civil kurázsival és személyes példamutatással küzdenek a szélsőjobboldal ellen. Felidézte a közelmúltban feltárt "neonáci sorozatgyilkosság" ügyét, rámutatva: a "neonáci terroristák története" is azt mutatja, hogy a "demokratikus erők" még nem érték el a célt, azt, hogy "Németországban mindenki szabadon, egyenlően és félelem nélkül élhessen". Emiatt pedig még szomorúbb lett a hallgatóság. Reméljük, ezen felbuzdulva mindegyikük örökbe fogad legalább egy izraeli és egy török gyereket.
(MTI nyomán)





