Evan Zauder a Yeshivat Noam nevű New York-i ortodox iskolában tanította a kis zsidókat, de órákon nem csak a Talmud járt az eszében a jelek szerint: az FBI ugyanis letartóztatta gyermekpornográfia birtoklása miatt. A munkahelyi számítógépén több száz olyan fényképet találtak, melyek fajtalankodás közben ábrázoltak kisfiúkat. A legszigorúbb büntetés ezért tíz év és 250 ezer dollár lehet.
 Chaim Hagler rabbi, az iskolaigazgató nem nyilatkozott, de kiadott egy közleményt a szülőknek címezve, melyben azt írja, nem hiszik, hogy az iskola diákjait is érintené az ügy.
Zauder nemcsak tanár: rabbinak készül, a Yeshiva egyetem diákja. Mayer Fertig, az egyetem szóvivője úgy fogalmazott az eset kapcsán: elszomorítja és rémülettel tölti el az eset - de valószínűleg nem fajtársa sajátságos "gyermekszeretete", hanem a lebukás, hiszen számos rabbi különösen vonzódik a gyermekek iránt (több ezer kiválasztott pedofil lepleződött le az elmúlt években), így biztosan nem idegen a téma számára sem.
A letartóztatás után Shaul Feldman rabbi, a Bnei Akiva nevű ifjúsági mozgalom amerikai és kanadai vezetője levélben fordult a mozgalom tagjainak szüleihez, melyben tájékoztatta őket az esetről és Zaudernek a szervezetben betöltött szerepéről (ő volt a nyári izraeli kirándulás főtanácsadója). "A letartóztatásról a hírekből értesültünk, a hatóságok nem léptek kapcsolatba velünk", írta, hozzátéve: "a letartóztatás nincs kapcsolatban a Bnei Akivában végzett tevékenységével, és nincs okunk azt hinni, hogy bármelyik táborban vagy programon "helytelen viselkedésre" került sor részéről."
(Kuruc.info - JTA nyomán)
Korábbi híreink a témában: