Ázsia két legerősebb gazdaságának a vezetője decemberben állapodott meg arról, hogy a kétoldalú elszámolásban kiiktatják a dollárt.
Ezzel mérséklik az amerikai deviza árfolyammozgásából adódó kockázatokat, illetve csökken a tranzakciós díj.
Kína és Japán a kétoldalú kereskedelemben júniusban áttér a nemzeti valutában (jüanban és jenben) történő elszámolásra - közölték hétvégi japán lapok.
A japán gazdaság egyre jobban kötődik Kínához, 2009-es adatok szerint Kína már akkor Japán legnagyobb kereskedelmi partnere volt. 2010-ben a kétoldalú kereskedelem értéke 22,3 százalékkal haladta meg az előző évit, elérve a 26,5 ezer milliárd jent (339,3 milliárd dollár).
Kína és Japán a devizatartalékok esetében is a világ két vezető állama, viszont Kína 2010-ben már megelőzte Japánt a világ második legerősebb gazdaságaként az Egyesült Államok után.
(MTI)