Ez az indokolatlan gyűlölet a szlovákok körében nem új keletű. 1992-ben a Ferencváros és nyolcezer szurkolója látogatott Pozsonyba a Slovan elleni BL-meccsre. Akkor a felheccelt, csuklyás kommandósok még több embert páholtak el, de akkor szerencsére nem sikerült senkit meggyilkolniuk. A visszavágóra egy árva tót merészkedett el - tőlük nem is vártunk mást. 1995-ben az Újpest játszott Kassán UEFA-meccset, akkor nem történt komolyabb atrocitás. 1999-ben már igen, amikor a magyar válogatott játszott Eb-selejtezőt Pozsonyban, és a magyar huligánok megfuttatták a szlovák skinheadeket, majd a tót rendőrök a stadion előtt támadtak rá a szurkolóinkra. Amíg tartott a mérkőzés a "bátor tót harcosok" több magyar busz ablakát kidobták. A győri visszavágóra természetesen nem jöttek el a kemény legények. 2004-ben Nagyszombaton 8 debreceni szurkolóra támadt rá 40 hazai. Ezt eljátszották két évvel később, amikor 4-5 újpestitől vettek el egy transzparenst. A lilák semleges helyszínen, egyenlő létszámban felajánlották a reváns lehetőségét, de a gyáva nagyszombatiak nem éltek vele. Szintén 2006-ban, néhány zsolnai kopasz nem bírt magával, és hárman megvertek egy magyar lányt.

Ugyanebben az évben néhány 60 kilós, belőtt szlovák nyikhaj elégetett egy magyar zászlót, és hőstettüket egy kamerával is megörökítették.

A válasz nem maradhatott el, és egy erdőben három kisportolt magyar harcos égetett el egy tót zászlót, miközben a háttérben szólt az Archívum örökérvényű száma.

2008 elején a Ferencváros játszott edzőmeccset Szerdahelyen az Artmediával. A mérkőzés félbeszakadt, a játékosok egymásnak mentek, és több Fradi-szurkoló is berohant a pályára.

Hosszú évek után 2008-ban jutott el ismét a tót élvonalba a színmagyar város csapata a DAC. A szlovákok a szerdahelyiek magyarságtudatához mérten várták őket. Bárhova utaztak, mindenhonnan gyűlölet áradt feléjük. A DAC-Nagyszombat meccsre több mint ezer vendégszurkoló utazott el, és egyikük volt olyan bátor, hogy a hazánk után, ellopott volna egy magyar zászlót is. Nem úszta meg:

Ilyen előzmények után jutottunk el 2008 november elsejéhez, amikor a szerdahelyiek a legnagyobb ellenséget, a pozsonyi Slovant fogadták, pontosan az első bécsi döntés hetvenedik évfordulóján. A meccs előtt avatták fel a stadion szomszédságában a Turul emlékművet, a mérkőzés után pedig a Romantikus Erőszak, és a Hungarica adott volna koncertet. A stadion színültig megtelt, az anyaország minden szegletéből is több mint ezer szurkoló utazott el Szerdahelyre biztatni a D. Á. C.-t.

Ez így együtt már túl sok volt a frusztrált szlovák hatalomnak és a behülyített vérebeiknek. Az akkor még létező 1899.hu (ma Ultras Liberi) szerkesztőjének jóvoltából mindenki láthatta, hogy a szlovákok hogyan élték ki magyarellenességüket.

Több tucat hazánkfia szenvedett súlyos sérüléseket az egyenlőtlen küzdelemben. A meccset a Slovan nyerte, de a szlovákoknak ez sem volt elég. Előbb a zászlótörvény lépett életbe, így a szerdahelyi szurkolók már sehol sem rakhattak ki magyar zászlókat, de a Felvidéki Harcosoknak köszönhetően túljártak a sovinizmust állami szintre emelő tót politikusok eszén.

Slovan-DAC - piros-fehér-zöldben a vendégszektor

Később a nyelvtörvény életbeléptetésével pedig végképp (de nem végleg) másodrendű állampolgárokká minősítették a felvidéki magyarokat a saját földjükön.

Mi, akik a saját bőrünkön éreztük a magyarellenességet, nem felejtjük az akkor történteket, és minden magyarnak, aki elítéli a sovinizmust, kötelessége, hogy az a nap soha ne merülhessen feledésbe.

Felvidéki testvéreink! Ha olvassátok, tartsatok ki, eljön még az idő, amikor újra egyek leszünk!

Sziva Balázs: Futballháború 

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák 

Karcagi D. : Közellenség - stadionból az utcára - avagy a zavargások szurkolói szemmel

Kapcsolódó: Pinte Attila tudja, hogy milyen érzés Szlovákiában magyarnak lenni

(A szerző olvasónk.)