A magyar királyi 2. honvéd hadsereg 1942-1943. évi szovjetunióbeli hadműveleteiről - a fennmaradt korabeli személyes leírásokon és hadiokmányokon kívül - a legérzékletesebben az amatőr és a haditudósítói fényképfelvételek tanúskodnak. Ebben a magyar és angol nyelvű albumban csokorba gyűjtve ezek láthatók, és mint képi dokumentumok igyekeznek bemutatni a hét évtizeddel ezelőtt történteket.

A Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt álló 207 ezer fős hadsereg első csapatai 1942. április 12-én indultak el a szombathelyi pályaudvarról.

A haderő tragikus sorsát akkor még nem lehetett előre látni. A szovjet hadsereg 1941-1942 telén ellentámadást indított és 200 kilométerrel szorította vissza a német hadsereget, ami arra késztette a német hadvezetést, hogy fokozottabban vegye igénybe a szövetségesei katonai erejét.

1942 januárjában előbb Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, majd Wilhelm Keitel vezértábornagy, a Wehrmacht főparancsnokság főnöke járt Budapesten. A január 22-i megállapodás szerint egy hadsereg kötelékében kilenc könnyűhadosztálynak, egy páncélos dandárnak és egy repülő köteléknek kellett részt vennie az 1942. évi hadjáratban.

A 207 ezer fős hadsereg megkapta a rendelkezésre álló készleteknek csaknem a felét: A fegyverzetet és a felszerelést a kilenc hadtesttől egyenlő arányban vonták el. A magyar 2. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a német 4. páncélos és a 6. hadsereg között Kurszk térségéből kiindulva Tyim előtt törjön át Sztarij Oszkol irányába és jusson ki a Donhoz.

Az elsőként a hadműveleti területre érkező III. hadtest a Weichs-seregcsoport kötelékében, június 28-tól áttörte a szovjet Brjanszki és Délnyugati Hadseregcsoport arcvonalát, s 150-170 km mélyen előretörve, július 7-10. között elérte a Dont. A magyar seregtestek nagyobb része 1942. júliusában és augusztusában jutott ki a Donhoz.

A Donhoz kiérkező magyar seregtesteket védelemre rendelték. A hadseregcsoport parancsnoksága a német elvek szerint a magyar 2. hadsereg védősávját 200 kilométer szélességben határozta meg, ám nem vette figyelembe, hogy a magyar könnyűhadosztályok - a német gyaloghadosztályoktól eltérően - csupán két, és nem három gyalogezreddel rendelkeztek. A védelem mélységben történő kiépítésére és megfelelő tartalékok képzésére így nem volt lehetőség.

A védelem rendszerének kialakítását hátráltatták a július 18. és szeptember 16. közötti hídfőcsaták. Az ezekben elszenvedett veszteség 26-27 ezer főre tehető, az 1. páncéloshadosztály harckocsijainak a fele elveszett. A személyi állomány pótlására és részleges váltására november folyamán 35-36 ezer ember került ki a Donhoz.

Részletek itt.

 

Hiánypótló kötetet tart kezében a Tisztelt Olvasó. Somogy hercegéről, az akkori életről, szokásokról, birtok- és településviszonyokról kaphatunk képet a következő oldalakon, mesék, mondák, legendák segítségével elevenednek meg előttünk az ezer esztendővel ezelőtti idők.

A szerzők színvonalas munkájának segítségével helyére kerülhet az az évtizedes téveszme, hogy Koppány maradi, Európa - ellenes vadember lett volna.

Részletek itt.

 

Magyarnak lenni nem faji, nem nemzetiségi, nem vallási kérdés, sokkal inkább vállalás kérdése.”

Vállalnunk kell magyarságunkat, s az ebből fakadó sorsutunkat. A magyarság sorsfeladata „csak” annyi, mint egy értékrendet elfogadni, s aszerint élni.

Értékrendünk a REND. Az egyre rendezetlenebbé váló világunkban a REND megjelenítéséhez hatalmas erő és bátorság kell. Minden ember egy MAG (Mennyei Atya-Anya Gondolata). Örvendetes módon az utóbbi időben egyre több MAG indult és indul hajtásnak. Napról-napra több a tudatos útkeresők száma, akik szomjúhozzák az Igazságot. Azt, ami megelevenít, mert ÉLŐ.

Az Igazságra vágyók kérése mindig meghallgatásra talál. Megnyíltak az Ég csatornái, amin egyre bővebben áramlik a Szent Tudás. Az a Tudás, amely mindent megtisztít a rárakódott üledéktől.

Tiszta szívből ajánlom minden magyar testvéremnek ezt a könyvet, mert belőle erőt meríthetnek a belső REND-jük kialakításához, bátorságot annak megjelenítéséhez, valamint a benne rejlő Igazság segítségével megtisztíthatják a belső MAG-jukat, hogy immár megtisztulva

Részletek itt. 

 

A kiadó tavaly megjelent, „A régi Magyarország képeslapokon” című albumának folytatásaként most az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Aprónyomtatvány-tárának ritkán látható kincseiből válogattunk össze egy kötetre valót.

Eleink, a Monarchia polgárai számtalan változatos írott és képes formában érintkeztek egymással. Hírt adtak:

- a gyerekek születéséről,
- a házasságkötésekről és szeretteik haláláról,
- küldözgettek üdvözlőlapokat és fényképeket a legkülönfélébb alkalmakra,
- ajánlgatták portékájukat plakátokon, röplapokon és kávéházi számolócédulák hátán,
- följegyezték táncosaik nevét a díszes táncrendekre,
- színes kis jutalomképekkel vagy szentképekkel méltányolták a nebulók iskolai előmenetelét,
- takaros füzetkékben rögzítették asztaltársaságuk vagy temetkezési egyletük szabályait,
- ex librisek büszkélkedtek a könyvekben.

És szerencsénkre mindig akadt, aki eltett emlékbe egy-egy színház- vagy mozijegyet, villamosbérletet, arcképes vasúti igazolványt, bőröndcímkét, cselédkönyvet, tagkönyvet, immár sehová sem érvényes útlevelet, értékét vesztett részvényt, lejárt számlát.

Ezekből kerekedik ki most tarka és eleven kép a hajdanvolt Magyarországról, nagyszüleink, dédszüleink hétköznapjairól és ünnepeiről.

Részletek itt. 

 

1941. november 22-én viharba került és a sziléziai Breslau közelében lezuhant egy német Heinkel He.111-es repülőgép. A pilótával együtt a roncsok között lelte halálát a futárgép egyik utasa, a korszak legismertebb vadászrepülője, a 28 éves Werner Mölders is.

Mölders volt a világon az első vadászpilóta, aki elérte a 100. légi győzelmet, és ő volt az első német pilóta, aki megkapta az akkor létező legmagasabb német katonai kitüntetést, a gyémántokkal, tölgyfalombokkal és kardokkal ékesített Lovagkeresztet.

Mölders - aki huszonnyolc éves korában már a Luftwaffe tábornoka volt! - nemcsak a német propaganda, de a német ifjúság körében is a legnépszerűbb vadászrepülők egyikének számított. Érthető tehát, hogy egész Németországot megrázta az a váratlan tragédia, amelynek során - a sors kegyetlen játékaként - a légi csatákban legyőzhetetlen fiatal pilóta egy ostoba légi szerencsétlenség következtében életét vesztette.

Részletek itt. 

 

A trianoni békediktátum megszületésének teljes történetével a mai napig adós a magyar történelemtudomány. Különösen igaz ez a megállapítás Trianon előzményeinek történetére. Az 1990 előtt marxista és az 1990 utáni poszt-marxista történetírás igen sematikus képet rajzol fel az egykori Magyarország keretei között zajló nemzeti, nemzetiségi küzdelmekről.

Ezt az álláspontot az alábbiak szerint összegezhetjük: az Osztrák–Magyar Monarchia, ezen belül a Szent István-i Magyarország a „népek börtöne” volt, és így logikus és törvényszerű a felbomlása. Trianon igazi felelőse a dualista korszak magyar politikai elitje, amely nem ismerte fel a nemzetiségi kérdés igazi súlyát, sőt egyenesen elzárkózott a nemzeti és nemzetiségi követelések megfontolásától és kielégítésétől.

Jelen könyv arra vállalkozik, hogy meghaladja a fenti álláspontot. E törekvés jegyében áttekintő képet rajzol a történelmi Magyarországot végül szétfeszítő nemzeti és nemzetiségi kérdés területi aspektusairól. Részletesen bemutatja, hogy a Kárpát-medencében a magyarsággal együtt élő nem magyar népek a különböző történeti fordulópontokon – török kiűzése, 1848–1849, osztrák–magyar kiegyezés – milyen igényekkel léptek fel a magyar állammal szemben.

Külön hangsúlyozza, hogy a Kárpát-medencében a nemzeti gondolat ébredése és kiteljesedése párhuzamosan és egymást keresztező módon zajlott. Ezek a nemzetépítő törekvések vezettek el a magyar és nem magyar népek konfliktusainak kiéleződéséhez. Ma­gyarul nem arról volt szó, hogy a magyar politikai elit puszta gonoszságból – ahogy a marxisták mondják: sovinizmusból – nem akart semmit sem adni a nem magyar népeknek, hanem arról, hogy a Szent István-i Magyarország bár „csak egy ország” volt, több nemzet tekintette hazájának.

E könyv az Osztrák–Magyar Monarchiára – és ezen belül a magyar Szent Korona országaira – nem a népek börtöneként tekint, hanem egy olyan államalakulatként, ahol több nemzet próbált meg egymás mellett élni. A szerző nézete szerint az Osztrák–Magyar Monarchia fontos és pozitív szerepeket – geopolitikai egyensúly, gazdasági térszervezés – betöltő soknemzetiségű államalakulat volt, amely sok szempontból az Európai Unió előfutárának tekinthető. Ugyanekkor a Monarchia legnagyobb negatívumaként arra is felhívja a figyelmet, hogy partikuláris (elsősorban nemzeti) érdekek mellett megosztották a benne élő népek vélt vagy valós ellentétei is.

A Monarchia tragédiája abban rejlik, hogy olyan korszakban – a 19. és 20. század fordulója – próbált meg soknemzetiségű államként működni és fennmaradni, amikor minden nemzet saját nemzetállamának megteremtésén és megerősítésén dolgozott.”

Részletek itt.