A tartalomból:
Pörzse Sándor: Karácsonyi titkok

Elöljáróban szeretném elmondani Önöknek, hogy rendkívül boldog gyermekkorom volt. Ez sok egyéb mellett annak is köszönhető volt, hogy még az iskolakezdés után is legalább négy hónapot Zalában, a nagyszüleimnél egy kis faluban tölthettem. A többit persze Pesten. Ez a hatvanas éves közepe volt, amikor még éltek a régi hagyományok. Volt húsvéti locsolkodás, volt tollfosztás, és voltak még betlehemezések is. És persze emlékszem arra is, hogy a karácsony mindig egy titok volt, amikor nem lehetett benézni bizonyos szekrényekbe, nem lehetett bemenni a kamrába, és a szüleim, nagyszüleim mindig titokzatosan mosolyogtak, ha azt firtattam, hogy mit hoz a Jézuska. – A főszerkesztő karácsonyi vezércikke.
Vona Gábor: Karácsony
Az év végén a keresztény világ a Megváltó születését ünnepli. Évről évre. Persze a mai világban a tartalom már egészen elsatnyult. Egyrészről „jobb helyeken” a karácsony szót is illik, sőt kötelező kerülni, és helyette az ünnepek kifejezést ajánlatos használni. Nem biztos ugyanis, hogy mindenki keresztény, és nem célszerű senkit megsérteni. Hogy ebben a mai világban miért mindig csak a kisebbség érzékenységére kell tekintettel lenni, azt mindenki nagyon jól tudja. – A Jobbik elnöke is köszönti az olvasókat karácsony alkalmából.
A függetlenség átka
Ha a Magyar Nemzeti Bank valódi jegybankként működött volna az elmúlt 21 évben, akkor nem állhatott volna elő olyan súlyos probléma, ami most a devizahiteleseket sújtja – nyilatkozta lapunknak Rozgonyi Ernő. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint alapvető probléma, hogy míg a nemzeti bank független a magyar emberektől és a magyar nemzettől, nem független azoktól, akik kívülről diktálnak neki. Beszélgetés a Jobbik-frakció korelnökével.
Elfogyott a regiment
Leporolták a régi lemezt. A szálló porban ismét szárnyra kapott a hír, hogy az MSZP Botka Lászlóval mint miniszterelnök-jelölttel vágna neki a 2014-es választásoknak. Szeged szocialista polgármestere arra hivatkozva, hogy nem időszerű a kérdés, hárította a válaszadást. A 2010-es országgyűlési választások előtt ugyancsak mint lehetséges miniszterelnök-jelölt került be a neve a köztudatba, de végül Mesterházy Attila kapta meg ezt a cseppet sem hálás feladatot. Botka a 168 órának adott interjújában, majd az egyik kereskedelmi televízió reggeli adásában is jelezte, hogy mindenképpen részt akar vállalni a bizalom visszaszerzésében, az MSZP megerősítésében. A Gyurcsány utáni MSZP-hez a Fideszből kiábrándulókat csábítaná.
Soha nem látott cinizmus
A „cinizmus és az arcátlanság” kormányának is lehetne nevezni a Fidesz-KDNP kormányát. Ugyan Orbán Viktor beiktatása idején cinizmus elleni harcot hirdetett, az elmúlt másfél év alatt mégis sikerült csúcsra járatni az arcátlanság, a mellébeszélés és a gúny fogalmát. Lázár János például külön fejezetet érdemelne a cinizmus nagykönyvében. A Bar!kád a kormánytagok, illetve a kormánypárti képviselők egészen elképesztő cinikus beszólásaiból összeállított egy top 10-es listát.
Abraham megaszonta
Ismerjük el, csodálatos ország e parányi Magyarország! Vajon a világközvéleményt mely más ország esetében tudná kitartóan foglalkoztatni az, hogy egy aprócska faluban – Gyöngyöspatán – milyen színű zekében járnak, vagy hogy egy antiszemitának és a szakma szégyenének számító hajlott korú ex-politikus/színdarabíró lesz-e intendáns egy háromszázegynéhány nézőterű színházban? (…) És épp ez a sorsfordító történelmi korszak történelmi pillanata, amikor Abraham Foxman, az amerikai Rágalmazás Elleni Liga vezetője a nyilvánosság elé lép, hogy az európai zsidóság sajtóorgánumában hosszú cikkben hívja fel a világmindenség zsidóit és politikusait, vigyázó szemüket a Jobbikra vessék. – Az Ordosz műhely vitriolos esszéje.
Sikerek és betartott ígéretek – A Jobbik 2011 tükrében
A 2010-es országgyűlési választás előtt a Jobbik egyik legfontosabb üzenete az volt a magyar emberek felé, hogy a parlamentbe jutás esetén nem azt fogja nézni, hogy egy javaslat melyik párt nevéhez fűződik, hanem hogy az a nemzet érdekeit szolgálja-e vagy sem. Egy újabb, a nemzet templomában eltöltött év után bátran kijelenthetjük: a Jobbik az egyetlen párt Magyarországon, amely betartotta ígéreteit.
Alagút végén fényt keresve – Évértékelő a nemzet, a Jobbik és a Bar!kád hetilap szemszögéből
Ha a Bar!kád a tavalyi évértékelő írásban zavaros összefüggésekkel teli esztendőről beszélhetett, idén azt is hozzátehetik: kínokkal, küzdelmekkel teli és nehéz volt 2011. Amit sokan a világvége, azaz 2012 előszobájának tartanak. Ezt illetően nem bocsátkoznánk jóslásba, a Bar!kád kellő terjedelemmel foglalkozott tévhitekkel, jóslatokkal, jövőbe látással, összeesküvés-elméletekkel a jövő évről. A tavalyi évértékelőhöz hasonlóan három részre bontva nézik, mi is történt velünk ezen esztendőben: nemzetünk, a Jobbik és a hetilap szempontjából.
Vadászgép vagy propaganda?
Magyar Örökség Díjas, a hamiltoni Hunyadi Mátyás Öregcserkész Munkaközösséget vezeti, cserkésztársaival évtizedek óta Magyarország jó hírnevéért dolgozik, ennek érdekében propagandakönyveket adnak ki. Magyaródy Szabolccsal beszélgettünk.
Humor a Házban
Bár túl sok örömre idén sem volt ok a parlamentben, néhány vicces jelenetnek tanúi lehettek azok, akik figyelemmel kísérték az Országgyűlés munkáját. A tavalyi, nagy sikerű összeállításon felbuzdulva a Bar!kád idén is szemezgetett a jegyzőkönyvből.
Összeszokott frakció a focipályán is
A Jobbik képviselői a különböző politikai vitákban és baráti beszélgetéseken nem csupán beszélnek a fociról, hanem űzik is a legnépszerűbb sportágat.
Gyökér nélkül nem lesz mag sem
Nem véletlen, hogy a pár évvel ezelőtt tartott Nagy Könyv szavazáson az Egri csillagok végzett az élen. Gárdonyi írói nagysága mellett a témaválasztás is döntő volt. Egy életre utat mutatott minden magyarnak hazaszeretetről, hősiességről, felelősségről. Ma is vannak ilyen regények, ma is születnek írófejedelmek. Pörzse Sándor reméli, még megéli, hogy Fonyódi Tibor kötelező olvasmány legyen! – A nemzeti sci-fi és nemzeti fantasy megálmodójával készített interjút a Bar!kád főszerkesztője.
A kormány teendői
Pénzstabilitás, pénzellátás egyenletessége, bérfelzárkóztatás, multik támogatásának megvonása stb. Gazdag László közgazdász, egyetemi docens mutatja meg az elkövetkezendő időszak azon legfontosabb gazdaságpolitikai lépéseit, melyek Magyarország versenyképességének javítását hozhatják.
Van képünk hozzá
Humoros képgaléria az elmúlt év legjobban sikerült fotóiból.
A magyar külpolitika vergődése az átalakuló világrendben
Amikor a Jobbik évekkel ezelőtt kidolgozta külpolitikai programját és lefektette külpolitikai célkitűzéseit, egy széleskörű és mélyreható geopolitikai elemzésre, diagnózisra támaszkodott. Számba vettük a világban jó ideje érzékelhető eseményeket, folyamatokat, és ennek alapján határoztuk meg a magyar nemzeti érdek szempontjából lényeges külpolitikai irányokat.
Képviselők karácsonya
A karácsony mindenki számára a békét, nyugalmat jelenti, és aki teheti, családi körben tölti el. Így vannak ezzel a jobbikos képviselők is, akiket a Bar!kád karácsonyi szokásaikról, hagyományaikról kérdezett.
Mikófalva – Szentföld
A New York Times is foglalkozott azzal, hogy nyolcvan évvel ezelőtt egy hevesi falu lakói úgy állították színre Jézus életének utolsó pillanatait, mint még előttük soha senki. A mikófalvi passiójáték tízezreket vonzott a kicsi településre, amelyet még a legsötétebb kádári időkben is csak úgy emlegettek, ki gúnnyal a hangjában, ki tisztelettel, hogy Mikófalva, Szentföld.
Térképek a füstölőben
Makfalva színmagyar református település a Keleti-Kárpátok tövében, a Kis-Küküllő völgyében, félúton Marosvásárhely és Székelyudvarhely között. A székely falu már a XIX. században is a környék művelődési központja volt, amely később túlélte Trianont, majd a Ceauşescu-rendszer tomboló ateizmusát és magyargyűlöletét. Makfalván népfőiskola megszervezésébe kezdtek, hogy a település visszanyerhesse régi rangját, s újra a környék szellemi központja lehessen.
Áldás helyett átok – Verespatak, ahol az arany nemcsak a kezdet, de a vég is lehet
Rosia Montana Localitate Miniera, vagyis Verespatak bányásztelepülés – ezek a sárga óriásplakátok fogadták a Bar!kád újságíróját a verespataki piactérre érve. A nagyjából ötméterenként kihelyezett díszletelemek szinte megerőszakolják a hely szellemét. Azt a szellemiséget, ami a kétezer éves múltban gyökerezik. A vidéket, amely a Nyugati Havasok úgynevezett Aranynégyszögének – mint Aranyosbánya, Zalatna, Nagyág, Abrudbánya – részét képezi a Fehér megyei Abrudtól 14 kilométerre. Verespatakon, Abrudbányán és Zalatnán már a rómaiak is arany- és ezüstércet bányásztak. – A Bar!kád riportja egy esetleges ciánszennyezés következő helyszínéről.
Hagyomány és magyarság
Baranyi Tibor Imre a hazai tradicionális létszemléletű gondolkodók egyik legismertebb és legaktívabb szereplője. A Bar!kád most megjelent új kötetéről, valamint a magyarság szellemi-lelki állapotáról, a nemzeti oldal kormányzati lehetőségeiről, kollaboránsokról és laboránsokról beszélgetett vele.
Karácsonyi gasztrokörkép
A kereszténység egyik legnagyobb ünnepén nagy figyelmet fordítanak az ételekre is, melyek a karácsonyi asztalra kerülnek. Az ünnep előtti böjtös napok után a vacsora bőséges, változatos, bizonyos ételekhez, szokásokhoz pedig hiedelmek is kapcsolódnak.
Magyar karácsony a rácsok mögött
A karácsonyt mint legszentebb ünnepet aki csak teheti, a legszűkebb családi körben tölti. Akad, aki kénytelen egyedül lenni, öt magyar fiú pedig egész biztosan egy bosnyák-szerb határ melletti börtönben „ünnepel”. Sokadszorra. – A temerini fiúk karácsonya.
Akinek hivatása a szenvedélye
Az ember egy társas lény. Van, aki társát az állatokban találja meg. Ezen belül is a ló és ember közötti kapcsolat semmihez sem hasonlítható, talán mert a vérünkben van. A Bar!kád Dr. Kurucz János lovakkal foglalkozó állatorvossal beszélgetett.
Karácsony a világ tükrében
A magyar karácsonyi szokásokat többé-kevésbé ismerjük. A Bar!kád annak járt utána, hogy más kultúrákban (Anglia, Finnország, Spanyolország, Lengyelország, Olaszország, Ausztrália, Ázsia) hogyan ünneplik ezt a napot.
Túlélni az alkotóvágyat
Az alkotóművészek helyzete Magyarországon nem mondható virágzónak. Az állami támogatások mértéke és a kultúraápoláshoz való hozzáállás elszomorító. A képzőművészek lehetőségeit és általános életképét segít bemutatni Szarka Hajnalka művésznő, országosan elismert akvarellista, olajfestő.
Chatszoba – Ünnepekre hangolva
A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk SMS, chat, Facebook, MSN stb. üzenetekből álló sorozatunkat, ám ezúttal az ünnepi hangulatot megőrizvén válogattuk össze a „legszínvonalasabb” beszélgetéseket.
A Kárpátok szellemisége
Fölmész a hegyre, rengeteg terhet fölcipelsz magaddal – néha sajnálom is a hegyet, hogy mit hordok oda –, ám le már felszabadultan érkezel. Olyan dolgoktól tisztulhatsz meg, amitől az urbánus létben sohasem – mondta a Bar!kádnak Kenyeres Oszkár. A hetilap Táj-egység rovatának szerzőjét most egy másik oldaláról ismerhetik meg az olvasók. A lendületről, ami a magaslatokba visz, és az önismeretről, ami a hegycsúcsok velejárója.
A Barikád hetilap csütörtöktől kapható az újságárusoknál. Megvásárlásával a nemzeti sajtót támogatja.