A Magyar Menedék Könyvesház ajánlója. A termékek megrendelhetők a linken vagy személyesen a budapesti boltjukban.

Rovás Biblia
2011. decemberében megjelent az eredetileg Pünkösdre tervezett rovásos Újszövetségi Szentírás. Ez a könyvtörténeti újdonság mérföldkő lesz a nemzeti írásunk hivatalos elismertetésében is.
Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi tanszékének professzora az MTI-nek elmondta, hogy az 1989-ben egyházilag jóváhagyott és egyesületként bejegyzett bibliatársulat a Biblia terjesztésével és népszerűsítésével foglalkozik. Többféle bibliát adtak már ki, így a Bécsi aranybibliát 2008-ban, a Biblia évében, vagy például a cigány nyelvű Szentírást és nagybetűst az időseknek.
A székely-magyar rovásírás nemzeti kincseink közé tartozik, büszkék lehetünk rá, hogy saját betűs írásunk van, s mindezt be kell hozni a köztudatba - hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy ki fogja tudni elolvasni ezt a Bibliát, a professzor azt felelte, hogy bárki megtanulhatja a rovásírás olvasását néhány óra alatt, mégpedig úgy, hogy mellé teszi a latin betűs változatot.
Részletek ITT.

Raffay Ernő - Szabadkőműves könyvek
A magyar történelem XIX. század végi és XX.. század elejei korszakát átírják azok a dokumentumok, amelyek a gerincét adják Raffay Ernő Harcoló szabadkőművesség – küzdelem a katolikus egyház ellen című 2011-ben kiadott új könyvének. A tudományos munka zömében eddig soha nem publikált levéltári forrásokkal mutatja be azt, hogy a különféle erők miként szállják meg az 1890-es évektől a szabadkőműves szervezetet.
Ismerteti, hogy ezt követően a titkosan működő társaság saját szabályzatait és a legtöbb korabeli vonatkozó magyar törvényt megsértve politikai szerepvállalásba kezd, amelynek egyetlen fő célja: a keresztény magyar állam megdöntése. Miután ennek egyik legfőbb támasza a katolikus egyház, így soha nem látott küzdelemben próbálják ellehetetleníteni, lejáratni és megsemmisíteni a legnagyobb keresztény erőt.
Megtudhatjuk, hogy kik állnak a küzdelem élén és a hátterében, kik lesznek a szövetségeseik és azt, hogy a zsidóságnak milyen szerepe van a sikeres stratégiában.
Részletek ITT.

Dán János -
A Magyar Királyi Tábori Posta a II. világháborúban 1938-1948
A Szerző a könyvben olyan témákat dolgoz fel és mutat be részletesen, amelyekkel az elmúlt majdnem 70 év alatt senki sem foglalkozott. Ilyenek a tábori postaküldemények rendszerezése és bemutatása, a munkaszolgálatosok levelezése, a hadifogoly levelezés, a tábori postahivatali bélyegzők feldolgozása és katalógusszerű bemutatása, a demokratikus hadsereg tábori postája, a hadtáptábori postahivatalok működése, a hadifogoly segélyszervezetek és a Vöröskereszt küldeményei.
A könyv nemcsak a tábori postával kapcsolatos tudnivalókat mutatja be, hanem igyekszik a szükséges történelmi hátteret szemléltetni, hogy jobban el tudja helyezni az olvasó az egyes küldeményeket a háború vagy a hadifogság időszakában.
A könyv segítségével a gyűjtők, érdeklődők, rokonok és hozzátartozók be tudják azonosítani a birtokukban lévő küldemények alapján, hogy a katona, édesapa, nagyapa melyik alakulat katonájaként adhatta fel a tábori postai küldeményt és az alakulata az adott időszakban merre állomásozhatott, valamint, hogy melyik szovjet hadifogolytáborból adhatott magáról életjelet.
Ugyanakkor a könyv katalógusként is használható a benne található nagy mennyiségű küldeménykép és a küldemények katalógusárait bemutató táblázatok segítségével. Ez nagy segítségére lehet a gyűjtőknek, mivel ezidáig ilyen feldolgozás, katalógus nem jelent meg.
Részletek ITT.

Mályusz Elemér - Vörös emigráció
„…5. §. Az 1931. évi III. t.-c. 1. §-ában írt bűntettet követi el az, aki a jelen rendelet 1. §-ában megjelölt sajtóterméket kiadja, kinyomtatja, utánnyomja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, vagy aki a birtokában lévő sajtóterméket másnak átadja …”
AZ IDEIGLENES NEMZETI KORMÁNY 530/1945. M. E. SZÁMÚ RENDELETE a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek megsemmisítéséről.
A fent idézett, 1945. február 26 - án kelt miniszterelnöki rendelet betiltotta mindazon korábban kelt műveket, amelyeket az új rendszer fasisztának illetve szovjetellenesnek minősített. A rendelet mellékletében felsorolt tetemes listában találjuk Mályusz Elemér tanulmánysorozatát is, amely egyik alapját képezi majd a szerző elleni politikai rendőrségi vizsgálatnak ugyanezen év májusában.
1931-ben a Napkelet (IX. évfolyam) hasábjain jelent meg egy tizenkét részből álló tanulmánysorozat, mely az 1919-es Tanácsköztársaság hatalomra kerülését és tevékenységét, valamint a hatalomban szerepet vállalt egyének utóéletét mutatta be. Ez ugyanebben az évben angol és német nyelven is napvilágot látott.
Részletek ITT.

Az Időkód II.
Az időkód II. - Jézuspasszport a Magyar Szent Korona egyik megfejtett üzenete, olvasata. Emellett fontos tudni, hogy az égi útlevél elkészítéséhez előbb egy útlevél kibocsátó országot kellett létrehozni. Előbb volt az ország, azután a kinyilatkoztatott újszövetségi törvénytábla, a Jézuspasszport. Az ország a 401-ben egyesített Hun-szkíta Birodalom volt, amely az 1200 évig fennállt Római Birodalmat óriási hadjáratokban megsemmisítette.
A római császárok az Újszövetség ellenségei voltak a történelem szerint. A hun-szkíta népek szeretetvallásának hirdetői, Jézus - és tanítványai mind a római üldöztetés áldozatai voltak. A Magyar Szent Korona apostolai az Újszövetség mártírjaiként az utolsó vacsora vérszerződése okán, mint jézusi igehirdetők szerepelnek a Koronán.
A hun-szkíta népek Tengri (Ég isten) kultusza háromezer éve Zoroaszter vallásaként ismert. Ez a kozmikus vallás az embert kozmikus környezetében, a Naprendszerben helyezte el. Az emberek sorsát az állatövi csillagképekben mozgó bolygók asztrális erői befolyásolják a földi megtestesülés alatt, de a halál beálltakor az embert működtető lélek visszaszáll az Égbe.
A csillagászat az egyik alapnyelve az asztrológiának, ókori megfogalmazásban - a minden tudományok egyesítőjének. A Naprendszert alkotó bolygók egymásra ható erői, finomrezgései azok a tényezők, amelyek a földi emberek sorsát, életét befolyásolni képesek. A Szent Korona kódolt üzenetei mögött az emberi tudást meghaladó jövőbe látó képesség van jelen. A Szent Korona által megérintett személyek a Koronából kisugárzó mágikus erőtérben érzik meg a jövőt látó isteni jelenlétet.
A Magyar Szent Korona, mint kozmikus világmodell az Ég és Föld egybeszerkesztett makettje. Az emberi testben az égi eredetű lélek tartózkodási helyét jelzi a Korona, az isteni lélek köré tervezett alakjával. A Szent Korona a teremtővel való kapcsolattartás eszköze, nem sapka. Csak az Újszövetség kinyilatkoztatott területének választott királyait avatták be ebbe a titokba, a koronázási szertartás alkalmával. A Szent Korona utánzatai lettek a világ többi koronái, de mágikus erő nélkül.
Részletek ITT.
 
A Magyar Menedék Könyvesház már Facebookon is megtalálható: