2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Választás 2010 :: 2010-03-10. 21:01

Szegedi: Ne induljon az MSZP a választásokon!

A Magyar Szocialista Párt az elmúlt húsz évben bebizonyította, hogy teljes mértékben képtelen az emberek érdekképviseletére. Mára már alig található olyan szocialista politikus, aki nem érintett valamilyen korrupciós ügyben. Az MSZP már nevében is hazugsággá vált. Nem nevezhető magyarnak, ugyanis minden lépésével a magyar nemzeti érdekek ellen cselekedett. Nem nevezhető szocialistának, hiszen pont a legelesettebb társadalmi rétegekkel szemben a legigazságtalanabb. Pártnak sem nevezhető, mert működése leginkább egy maffiahálózatéra hasonlít - írja közleményében a Jobbik alelnöke. Alább a folytatás.
Sajnos meg kell állapítanunk, hogy az MSZP csak a népnyúzáshoz, a magyar gazdaság tönkretételéhez ért. A jelenlegi helyzetben már kevés lenne, hogy egyik vagy másik gyanúba keveredett szocialista politikust nem engedi pártja elindulni a választásokon. Az MSZP választási listája alapján az a tanulság vonható le, hogy nem kívánnak változtatni az eddigi hazug „gyurcsányi” politikán.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom az egyetlen párt Magyarországon, amely megalkuvás nélkül képviseli a magyarság érdekeit, és egyben szociálisan érzékeny programmal rendelkezik. Készen állunk arra, hogy a közbiztonság helyreállítása mellett megszüntessük hazánkban a munkanélküliséget, és kíméletlenül harcba szálljunk a korrupció ellen.
A Jobbik arra kéri az MSZP-t, hogy engedje a magyar választópolgároknak megtisztítani a politikai közéletet, ezért mint politikai párt ne induljanak a 2010-es országgyűlési választásokon.
Szegedi Csanád
a Jobbik EP-képviselője, alelnök

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready