2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Választás 2010 :: 2010-03-21. 08:44

Cigányok is részt vettek Szegedi kemecsei fórumán

Három fő területet, az alkotmányozást, a közbiztonságot és a munkahelyteremtést kívánja erősíteni a Jobbik Magyarországon - jelentette ki Szegedi Csanád, a párt EP-képviselője lakossági fórumon szombaton Kemecsén.
Ez az a három dolog, amely gyógyírt fog adni a nemzeti identitás sebeire, az erkölcsi és gazdasági válságra - fogalmazott a politikus.
Szegedi Csanád az általános iskola tornatermében megtartott beszéde elején tapsot kért a fórumra ellátogató mintegy százötven kemecseitől az Új Magyar Gárda sorfalban felállt tucatnyi tagjára. Ezt követően arról beszélt, hogy az elmúlt huszonkét évben a hatalmon lévő pártok szétlopták az országot.
"Az ebből eredő gazdasági válság nem égből pottyant meseként érkezett meg az emberekhez, hanem ezért a politikusbűnözők kőkeményen megdolgoztak" - mondta a Jobbik EP-képviselője. A politikus szerint a válság alapvetően nem gazdasági természetű, kialakulásában az elmúlt hatvanöt év nagyban felelős, mert az ekkor regnáló elit mindent megtett azért, hogy ellopja az emberek nemzeti identitástudatát. Az EP-képviselő kifejtette: ebből kialakult egy identitás válság, amelyben a magyarok nem hitték el, hogy magyarok, a hatalom szemében pedig harmad- és negyedrangú emberré degradálódtak le.
A Jobbik EP-képviselőjét - aki kampánykörútja során Fehérgyarmatra és Vásárosnaményba is ellátogatott - beszéde során többször megtapsolta a zömmel középkorúakból álló közönség, de a fiatalabb korosztály tagjai és tucatnyi helybéli cigány is ellátogatott a fórumra.
Szegedi Csanád utóbbiakhoz szólva elmondta, hogy a cigányság is vesztese lett a húsz éve tartó politikusbűnözésnek, amely a rendszerváltás előtti társadalom megbecsült tagjaiból a mélyszegénységbe taszította őket. A Jobbik kormányra kerülése után az első intézkedése a politikusok elszámoltatása lesz, akik a húsz évért húsz évet fognak kapni - hangsúlyozta.
Vass Zoltán, a párt szabolcsi 5-ös számú választókerületének képviselőjelöltje arról beszélt, hogy meg kell szabadítani az embereket a pártok hazugságaitól, hogy ismét emelt fővel járhassanak. Ehhez az szükséges, hogy a választók a Jobbikra adják le a szavazatukat - tette hozzá a közgazdász végzettségű jelölt.
(MTI)
 

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready