2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Választás 2010 :: 2010-03-22. 08:14

Tovább egyezkedik a két törpepárt

Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról, a két párt ugyanis még mindig nem tudott végleg megegyezni.

Vasárnap az SZDSZ Választási Operatív Testülete éjszakába nyúlóan tárgyalt, a megbeszélés egy részén részt vett Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is.
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, vasárnap este fél 12 körül az SZDSZ fővárosi székházánál várakozó újságíróknak azt mondta, hogy pártja és az MDF vasárnapi tárgyalásain is történtek előrelépések annak érdekében, hogy teljesüljön korábbi politikai megállapodásuk, "de az egyes személyeknél fontosabb, hogy a demokratikus középnek, Bokros Lajos vezetésével legyen parlamenti képviselete".
Közölte, hogy a nyitva maradt „részletkérdésekről” hétfőn tovább tárgyalnak, de véleménye szerint az egyeztetéseket délelőtt le tudják zárni.
Kijelentette: Herényi Károly is arról biztosította őket, hogy az MDF a korábbi megegyezés száz százalékos teljesítésére törekszik, az ezzel kapcsolatos személyi döntések bejelentése hétfőn történik meg.
Kérdésre válaszolva azt állította, szó sincs arról, hogy zsarolták volna az MDF-et. Az MTI szabad demokrata forrásokból korábban úgy értesült: az SZDSZ a két párt közötti megállapodás egyik feltételeként szabná, hogy a fővárosi listán Bokros Lajos mögött Ikvai-Szabó Imre kapja meg a második helyet. Így viszont az MDF-es Debreceni József egy hellyel hátrébb szorulna.
(MTI nyomán)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready