2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Választás 2010, Olvasói levelek :: 2010-03-22. 14:46

Olvasó: brutálisan próbált csalni Fejér megyében az MDF

Olvasónk írja:
Fejér megye 7. vk. bizottsága pénteken ülésezett, mert három párt is leadta ajánlószelvényeit.

Az MDF kopogtatócéduláinak átvizsgálása során kiderült: kirívóan sok ajánló egyforma írással íródott. Továbbá az ercsi kisebbségé (több utca) és a ráckeresztúri kisebbségé túlnyomó számban megjelent ezek között. Viszont volt olyan, hogy más településé is ugyanolyan volt, mint például az Ercsié.
A vizsgálás elején az MDF Fejér megyei elnöke, aki a 7. vk.-ben indult volna, Göblyös István is jelen volt. Eléggé elpirult, eleinte próbálta bizonygatni, hogy az egész család egyformán ír (?), később odajött a kiterített asztalhoz (ahol már több mint száz kopogtató hevert) és elismerte, hogy ezek egyformák és csőtörésre hivatkozva távozott. Végül 240 db lett érvénytelennek minősítve.
Kötelességünk teljes tudatásban a 7. OEVK feljelentést megtette, hiszen ez már a második példája annak, hogy G. István valóban a kiskapukat keresi, ahogy azt egy rejtett kamerás felvételen is láthattuk-hallhattuk.

Ezután a Munkáspárt kopogtatói következtek, náluk kirívóan sok elhunyt személy volt és ugyanennyi duplázó.

Saját magam megtaláltam egy olyan személy kopogtatóját ezek között, aki személyesen nekem adta át sajátját Som Tamás részére kitöltve, mit keresett még egy "tőle" a Munkáspártnál? Úgy, hogy ráadásul az ő édesapjáé is ott volt, aki 2007-ben elhunyt.

Az LMP-nél teljesen szabályos kopogtatócédulákkal találkoztunk, viszont nekik nem volt meg a 750, amikor behozták, akkor sem.
Így ennek a három pártnak egyik jelöltje sem indulhat a választásokon.

Szebb jövőt!
K. Kitti, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fejér megye 7. vk. kampányfőnök

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready