Ezt nem mossák le
Martonyi János irányítja majd a magyar külpolitikát, beleértve az európai uniós elnökséggel járó feladatokat is, ha a Fidesz kormányra kerül – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az egyik kereskedelmi rádiónak adott telefonos interjúban.
Martonyi János már az 1998-től működő Orbán-kormányban is betöltötte ezt a tisztséget - meg is volt az eredménye. Bővebben róla lásd kapcsolódó anyagainkat.
Orbán Viktor konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy lesz két-három olyan téma is a soros elnökség átvétele utáni, jövő januárban kezdődő féléves ciklusban, amelyet Magyarország indít majd meg.
(MTI nyomán)
Frissítés: A pontosság kedvéért: igazából két szám fejezi ki „Magasdi” és „Marosvásárhelyi” informátor állambiztonsági szolgálatait (csak hát nem fért fel mindkettő a homlokára): a III/I és III/II.
Martonyi elvtársat a BM. III/II-es csoportfőnökség (kémelhárítás) 8-as osztálya (közgazdasági, külkereskedelmi és idegenforgalmi elhárítás) foglalkoztatta a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági osztálya útján. Szegedi kapcsolattartó tisztjének, dr. Jójárt István r. őrnagy alosztályvezetőnek 1968. január 5-én adta első úti jelentését.
Szegedről Budapestre költözése után átvette a BM. III/I-es csoportfőnöksége (hírszerzés), amelyet 1986. október 22-ig szolgált.
Martonyi ügynök a legmegbízhatóbb és legelfogadottabb állandó összekötő a globalista Bilderberg csoport és Orbán között.
Érdekes kérdés lehet, hogy Orbán Martonyival együtt visszahozza-e a Külügyminisztériumba annak volt közigazgatási államtitkárát, Bába Ivánt is. Mert párosban tudnak igazán eredményesen dolgozni a besúgók.

Bába Iván

Bába 1998-tól 2000-ig varsói nagykövet volt, akkreditálva Belorussziába is; 2000-ben előbb helyettes államtitkár, majd még ugyanabban az évben közigazgatási államtitkár Martonyi mellett a Külügyminisztériumban, egészen 2002-ig, attól kezdve a mai napig a Fidesz Külügyi Hivatalának vezetője.
Bába Ivánt „Gyula” fedőnéven szervezte be 1978. augusztus 9-én a BM. III/III-4-a (a kulturális terület és a radikális ellenzék reakciós erőinek elhárítása) alosztályáról Horváth Miklós rendőr főhadnagy. Bába Iván tanár akkor szerkesztőként dolgozott a Magyar Rádióban. „Titkos megbízott” besorolásig vitte. 1994-től a Windsor Club Igazgató Tanácsának tagja.
Kapcsolódó: