Vona Gábor vasárnapi sajtótájékoztatója:
 
 

Teljhatalom Pintéréknek

262 mandátuma van a Fidesznek, 59 az MSZP-nek, 47 a Jobbiknak, 16 az LMP-nek. Molnár Oszkár függetlenként jutott be a parlamentbe.
 
 
"Nagyon köszönöm a választóknak és a Jobbiknak"
Molnár Oszkár - aki az egyetlen független képviselő lesz a parlamentben - a 8-as számú körzetben elért eredményéről azt mondta: "először is hihetetlen, másodszor fantasztikus, harmadszor nagyon köszönöm a választóknak és a Jobbiknak. A győzelmet pedig a néhány hetes kisfiamnak ajánlom" - tette hozzá.
Úgy fogalmazott: a Jobbik jelöltjének visszalépése nem jár semmiféle kötelezettséggel számára. Azt pedig, hogy ő lesz az egyetlen független a parlamentben, óriási feladatnak és nagy felelősségnek tartja. Mint mondta, szeretné megmutatni, hogyan kellene politizálni ebben az országban.
Elsődleges feladatának a térség fejlesztését, támogatását, a munkanélküliség kezelését tartja, de mindennek megvalósítását csak kormányzati segítséggel tudja elképzelni. Véleménye szerint a győzelmében nyilván számított a Jobbik visszalépése és az, hogy a személye ellen folytatott lejárató hadjárat a visszájára sült el.
 
 
Két-három héten belül dönt a Jobbik a frakcióról
A választások után 2-3 héttel dönt a Jobbik a parlamentben felálló frakció főbb posztjairól - mondta az Origónak Szabó Gábor, a párt igazgatója. Szerinte a Jobbik új színként "a kíméletlen korrupcióellenességet" fogja az országgyűlésbe vinni. Szabó szerint a szocialisták pártrendszere és pártfinanszírozása a korrupcióra épült.


Novák Előd nem kevesli a 47-et
Novák Előd, a Jobbik alelnöke az FN helyszíni tudósítójának elmondta, hogy azért szerették volna minimum 50 mandátumot szerezni, hogy jelölhessenek köztársasági elnököt. A megszerzett 47-et azonban nem keveslik, megismételte azt, amit már Balczó Zoltán is említett: 1998 óta nem volt még párt az MSZP-n és a Fideszen kívül, amelynek ennyi képviselője lett volna. Molnár Oszkár esetében egyetlen olyan okot tudott felhozni, amely miatt nem tudnák felvenni a pártba, miszerint a Jobbik elutasítja a tisztséghalmozást, így le kellene mondania az edelényi polgármesterségről.
A parlamentbe kerülve egy hónapon belül benyújtanak négy törvényjavaslatot: az adócsökkentésről, a közbiztonság növeléséről, a kilakoltatások leállításáról, illetve a politikusbűnözők megbüntetéséről – mondta Novák Előd.
Pintér Sándor közben a tömegben ünnepel a Vörösmarty téren.
Tiszavasváriban 37% a Jobbiké
Császár József 37,04 százalékot szedett össze a Jobbiknak, így az MSZP-nek már csak 12,05 százalék maradt. A fideszes Karakó László ugyanis elvitte a szavazatok 50,90 százalékát.
A Jobbik befogadná Molnár Oszkárt
Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az fn.hu-nak elmondta: a párt csak azzal támogatta Molnár Oszkárt, hogy a helyi jobbikos jelölt visszalépett. Molnár Oszkár függetlenként megnyerte a választást Edelényben. A Jobbik még nem tárgyalt a képviselővel, de örülnének, ha belépne a pártba.
Edelény: "szomorúak a romák"
Idézet az Indexről: A művelődési házban, a vesztes Daher Pierre rendezvényén megjelentek négyötöde roma volt. Ahogy jöttek az eredmények, úgy lett egyre szomorúbb a hangulat. A körzetben a szavazatok eloszlása elég pontosan leképezte az etnikai törésvonalakat: a roma többségű falvakban mindenhol a libanoni származású fideszes orvos, Daher Pierre nyert. A teljes választókerületben azonban a romák népességaránya csak harminc-negyven százalék, és Molnár Oszkár ennek megfelelően végül megnyerte a második fordulót.
Sajószentpéteren a Jobbik jött be másodiknak
A körzetet Demeter Zoltán (51%) Bencs Gábor (27%) előtt nyerte, harmadik az MSZP-s Varga László (21%). A választókerületben 1994 óta mindig az MSZP nyert, most a választásra jogosultak alig több, mint 42%-a ment szavazni.
Mezőtúron 24,65
A szavazatok többségét a Fidesz–KDNP vitte Boldog Istvánnal (56,48%), a második helyet pedig Csányi Tamás, a Jobbik jelöltje szerezte meg 24,65 százalékkal. Itt nem volt különösebben éles verseny, az MSZP-s Rózsa Endre 18,87 százalékot szerzett.
Nem csalódott a legerősebb jobbikos jelölt
"Kimondottan csalódott nem vagyok" - mondta telefonon az Origónak Császár József, a Jobbik tiszavasvári jelöltje, aki a párt legjobb eredményét érte el az első fordulóban. "Benne volt a győzelem lehetősége, de a halmozottan hátrányosokat elvitték szavazni" - mondta. A képviselőjelölt nem kíván polgármester lenni, állítása szerint megvan a jelöltjük a településen, ugyanakkor hétfőn elkezdik a felkészülést az önkormányzati választásokra.
Vona már az önkormányzati választásokra gondol
"A szavazatok száma megmutatta, hogy nem szerepeltek rosszul a borsodi jelöltjeink" - mondta Vona Gábor Origónak azokról a jelöltekről, akikhez győzelmi reményeket fűzött a párt második forduló előtt, de végül egyik sem tudott nyerni. Vona, aki az elmúlt másfél hétben maga is folyamatosan kampányolt Borsodban, azt mondta, nem végeztek kárba veszett munkát, szerinte ez már az önkormányzati választásokon meg fogja hálálni magát. Kérdésükre hozzátette, hogy számítani fognak a jövőben továbbra is azokra a politikusaikra, akik ugyan jól szerepeltek, de végül listáról se jutottak be a parlamentbe. Arra a kérdésre, hogy mit szól a fővárosi jelöltek első fordulónál gyengébb szerepléséhez, azt mondta, hogy Budapesten a választók már látták, hogy a jobbikosoknak nincs sok esélyük, és ezért nem mentek el szavazni.
Ózdon a Jobbik a második a Fidesz mögött
Az 5. számú választókörzetet Riz Gábor csaknem 49%-kal nyerte, mögötte a jobbikos Kisgergely András (34%) és az MSZP-s Tóth István (17%) végzett. Kisgergely András aktív résztvevője volt az MTV-székház elleni ostromnak, a Jobbik a 2009-es EP-választáson is megelőzte az MSZP-t (33:23). A körzetben 1994 óta mindig az MSZP nyert.
Balczó: A Jobbik eredménye nem csalódás
 „Az ötven mandátumnak azért lett volna jelentősége, hogy a Jobbik-frakció egyedül jelölhesse Morvai Krisztinát köztársasági elnöknek, azonban a negyvenhetes létszám sem csalódás, fajsúlyosságban az MSZP-vel vagyunk egyenértékűek” - nyilatkozta Balczó Zoltán a Jobbiknak.
Molnár Oszkárral kapcsolatban azt mondta: „Nem lehet tudni, mit hoz a jövő a parlamenti munka során, egyelőre semmilyen megállapodást nem kötöttünk, és nem is vártuk el a frakciótagságot. Méltó jelöltnek tartottuk, és a szimpatizánsaink is.”
Arról is kérdezték, hogy a párt átlagánál jobban szereplő vidéki képviselőik nem érezték-e problémának, hogy nem jutnak a parlamentbe. (Helyettük az átlagos eredménynél sokkal gyengébb százalékokat elérő fővárosi jelöltek ülnek majd listás helyezéssel az országgyűlésbe.) „Ezt a kérdést megvitattuk és tisztáztuk az egyéni jelöltekkel a két forduló közötti választmányi ülésen. Az ő munkájuk is nagyon fontos, nélkülük pártlistára sem szavazhattak volna a választók” - mondta.
Vona: Vannak együttműködési pontok
Vona Gábor körvonalazta azt, hogy négy fő témájuk kapcsán, melyek az adócsökkentés, családok kilakoltatása, az elszámoltatás és a közbiztonság, hajlandóak az együttműködésre az új kormánnyal, amennyiben ezeket minél hamarabb meg akarják oldani. "De ha a kormány ezeket el kívánja sumákolni, akkor a Jobbik kész minden parlamenten belüli és kívüli eszközzel véghezvinni ezeket" - tette hozzá.
Orbán azt szeretné elhitetni, rendszert buktattak
"A magyarok bebizonyították, hogy van értelme a demokráciának, ilyen horderejű változást régen csak a forradalmak hoztak. A rendszerváltás nagy tanulsága: rendszert váltani nem lehet, csak megdönteni és újat alapítani helyette. Ma ez történt. A magyarok ma rendszert buktattak, és újat alapítottak. A nemzeti együttműködés rendszerét alapították meg az oligarchák uralma helyett” - jelentette ki a Vörösmarty téren.


Az új rendszerben merünk nagy célokat kitűzni, az oligarchák régi szabályai érvényüket vesztik, a nemzeti együttműködés lesz mindennek a mércéje. A nemzeti együttműködés mindenkinek felelősség, a nemzeti együttműködés részesei a határon túl élők is - ígéri a leendő kormányfő. Majd meglátjuk...

Vona: a Jobbik óriási meglepetést fog okozni
Vona Gábor háromnegyed kilenckor tartott sajtótájékoztatót a Jobbik eredményváró rendezvényén. Köszöntötte a megjelenteket és külön gratulált Molnár Oszkárnak, hogy egyéni parlamenti mandátumot szerzett. Utóbbi bejelentését taps fogadta.


„Véget ért a választás, köszönöm azoknak, akik éltek demokratikus jogukkal és szavaztak, külön köszönöm azoknak a magyar embereknek, akik a szebb jövőt választották" - fogalmazott. Elkezdhetjük azt a munkát, aminek célja Magyarország megmentése, tette hozzá.
Vona gratulált a Fidesznek, ugyanakkor a Fidesz kétharmadát nagy veszélynek tartja, szerinte nem jó, hogy egy párt az ország közjogi berendezkedését egyedül felügyeli.


"Hatvan év után olyan párt került a parlamentbe, ami ténylegesen alulról szerveződik, így megjelenik a nép hangja" - mondta, majd azt ígérte, pártja óriási meglepetést fognak okozni az Országgyűlésben: "nem fogunk megváltozni, járunk az egyenes, őszinte, bátor és magyar úton, amin most már egymillió ember jár velünk együtt. Be fogjuk bizonyítani, hogy a Jobbik egy tisztességes, a magyarokat képviselő párt, akiben érdemes lesz bízni" - zárta beszédét. A pódiumon a párt összes prominense mellette állt.
Daher szerint összefogott ellene az MSZP és a Jobbik
Az edelényi körzetben Daher Pierre elveszítette a választást, és ezt el is ismerte. Az esti lakossági tájékoztatón a nyertes Molnár Oszkár és a saját küzdelmét a Molnár Oszkár mögött a Jobbikkal összefogó MSZP, illetve a tisztességes emberek összecsapásaként írta le. Mint mondta, összefogtak a kisebbségek és a külföldiek ellen, és be fogja perelni Molnár Oszkárt a kampány során elhangzott "hazugságok" miatt.
20:42: Lendvai bejelentette: lemond és az elnökség is felajánlja a lemondását a kongresszusnak.

Hevesen is második a Jobbik
A fideszes Dr. Tóth József magasan nyerte a választókörzetet (52.86%), de a szavazatok 98,30 százalékos feldolgozottságánál is látszik, hogy a jobbikos Dr. Árvai György (31.66%) magasan elverte az MSZP-s Godó Lajost (15.48%).
Gaudi harmadik
A 15. kerületben is simán nyert a Fidesz–KDNP jelöltje. László Tamás 54,1 százalékot kapott, Hetyei László Antal (MSZP) 37,3 százalékot, Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) 8,6 százalékot.
Zagyva is harmadik
A város 1. számú választókörzetében 98% feletti feldolgozottságnál Bodó Imre (Fidesz–KDNP, 53,39%) vezet és már nyert az MSZP-s MEH-államtitkár Ujhelyi István (41,92) és a jobbikos Zagyva György Gyula (4,69) előtt. A körzetben 51% feletti volt a részvételi arány.
Hatvanban második a Jobbik
Szabó Zsolt 52,19 százalékot szerzett a Fidesz-KDNP-nek, azaz kétszer többen szavaztak rá, mint a második helyezett Dr. Nyujtó Zsoltra, a Jobbik jelöltjére (24.84%). Itt az MSZP csupán 22.97 százalékot ért el. A szavazatok feldolgozottsága 98.21 százalékos.
97,05 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből a Fidesz–KDNP 54 körzetben vezet, egy választókerületben független, kettőben pedig MSZP-s áll az élen.
A jelenlegi állás szerint a Fidesz–KDNP-nek 263, az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 képviselője van. Rajtuk kívül egy független jelölt szerzett mandátumot az eddigi adatok szerint.
Az eddigi előzetes eredmények szerint a 176 egyéni kerületből a Fidesz–KDNP-szövetség 173-at, az MSZP 2-t nyert meg. Molnár Oszkár független jelölt az edelényi választókerületben szerzett mandátumot.
Fidesz-győzelem Makón
Mágori Józsefné csaknem 99%-os feldolgozottságnál 53,18%-on áll, behozhatatlanul vezet és nyert a második Búzás Péter (a város polgármestere, MSZP, 33,77%), és a harmadik Fazekas Ferenc (Jobbik, 13,05%) előtt. A körzetben 44% feletti volt a részvételi arány.
Kiss Péter kikapott rendesen
Újpesten az 5. választókerületben Hollósi Antal Gábor (Fidesz) nyert 56 százalékkal, második Csizmár Gábor (MSZP) 32,7 százalékkal, harmadik Tálosné Pálvölgyi Márta 11,16 százalékkal. A másik körzetben Wintermantel Zsolt nyert 54,1 százalékkal, második Kiss Péter 37,8 százalékkal, harmadik Szegedi Csanád 8 százalékkal.
Cser-Palkovics nyert Székesfehérváron
A város 1. számú egyéni választókörzetében a Fidesz szóvivője 98 százalékos feldolgozottságnál 60,96%-on áll és már nyert. Második az MSZP-s Knizse Gyula (29,77%), harmadik a jobbikos Kummer Ákos (9,27%). A körzetben a részvétel csaknem 44%-os volt.
A 2006-os győztes MSZP-s Warvasovszky Tihamér, Fehérvár polgármestere visszalépett, mert bekapcsolva hagyta a mikrofonját a helyi tv-ben és a helyi Fidesz-elnöktől kért segítséget, hogy védje meg a "szoci ifjú titánoktól". Warvasovszky a költségvetést sem szavazta meg a parlamentben.
Meggyes Tamás nyert
Baranya 4.vk.: majdnem 100 százalékos a feldolgozottság.
Budapest 21-es vk. Zuglóban kicsivel 60 százalék alatt, de ezek alapján Papcsák Ferenc nyert. Szintén Budapesten a 31.vk-ben, a 21. kerületben Németh Szilárd nyert. Fejér megyében 03. számú vk-ben, Dunaújvárosban Dorkota Lajos 54 százalékkal nyert. Komárom-Esztergom megyében 05-ös számú vk-ben, Esztergomban Meggyes Tamás 55 százalékkal nyert.
Győztes szocik: Szanyi 400 szavazattal vezet, Tóth József már megnyerte.
Győzelemre áll Molnár Oszkár
A független jelölt 88%-os feldolgozottságnál 44 százalékkal áll az élen a 37%-os Daher Pierre (Fidesz-KDNP) és az MSZP-s Gúr Nándor előtt (18%).
A balliberális kormányzó körökkel szerelminek nevezhető kapcsolatot kiépítő Népszabóság internetes oldalán igazán érezhető, hogy mennyire letörtek a szocik. A percről percre rovatukban alig van lényeges eredményről beszámoló hír, aminek mi viszont örülhetünk: információik szerint még ma lemond az MSZP egész elnöksége. Azaz nemcsak Lendvaitól szabadulunk meg egy időre.
Vona a harmadik
Vona Gábor csak a harmadik helyen áll 20 százalékkal Heves megyében Gyöngyösön, a feldolgozottság 80 százalék körüli.
90,83 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből a Fidesz–KDNP 54 egyéni körzetben, egy független és két MSZP-s vezet.
87,5%-os feldolgozottságnál Molnár Oszkár 43,9%-on, a libanoni 37,5-ön áll.
88 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből a Fidesz–KDNP 54 egyéni körzetben, egy független és két MSZP-s vezet.
A jelenlegi állás szerint a Fidesz–KDNP-nek 263, az MSZP-nek 58, a Jobbiknak 48, az LMP-nek 16 képviselője van. Rajtuk kívül egy független jelölt szerzett mandátumot az eddigi adatok szerint.
A Budapest 19-es és 20-as körzetben az MSZP, míg Edelényben Molnár Oszkár független jelölt áll az első helyen.
Tóth József legyőzheti a fideszes jelöltet
A szavazatok 44 százalékának összeszámolásánál az MSZP-s Tóth József majdnem tíz százalékkal vezet fideszes ellenfele előtt. Tóth Józsefre 52,5 százalék, Spaller Endrére 43,2 százalék szavazott. Harmadik helyen az LMP-s Vári György áll 4,3 százalékkal.
Molnár előnye 4,5 százalékra csökkent.
82,44 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből a Fidesz–KDNP 55 egyéni körzetben, egy független és egy MSZP-s vezet.
56,76 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből a Fidesz–KDNP 55 egyéni körzetben, egy független és egy MSZP-s vezet.
37,08 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből Fidesz-KDNP 53 egyéni körzetben, egy független, egy MSZP-s és egy jobbikos jelölt vezet. 1 körzetből még nincsenek eredmények.
Molnár Oszkár 43, 60 százalékon, a fideszes Daher Pierre 34, 97 százalékon, azt MSZP-s Gúr Nándor 21, 42 százalékon áll Edelényben.
9,08 százalékos feldolgozottság szerint az 57 egyéni körzetből Fidesz-KDNP 44 egyéni körzetben, egy független és egy jobbikos jelölt vezet. 11 körzetből még nincsenek eredmények.
A jelenlegi állás szerint a Fidesz-KDNP-nek 250, az MSZP-nek 28, a Jobbiknak 27, az LMP-nek 5 képviselője van. Az országos listáról való mandátumok kiosztása még nem történt meg.
Korábban írtuk: Véget ért a választás. A részvétel alacsony volt, de mindenhol érvényes a szavazás.
A Szonda Ipsos mandátumbecslése alapján a Fidesz-KDNP 264 helyet szerez az új parlamentben, így kétharmados többsége lesz. Az MSZP 58, a Jobbik 48, az LMP 16 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe az intézet szerint.
Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója vasárnap az MTI-nek elmondta: felmérésük szerint a szocialista szimpatizánsok aktivitása csökkent az első fordulóhoz képest, a párt táborát lankadtság jellemzi, így valószínűtlen, hogy az MSZP kettőnél több választókerületben nyerjen.
A Szonda Ipsos várakozása szerint az MSZP jó eséllyel csak Tóth József angyalföldi körzetében nyerhet, a másik XIII. kerületi választókerületben pedig - ahol az első körben Szanyi Tibor mintegy négyszáz szavazattal maradt le a fideszes Szalay Péter mögött - ismét szoros eredmény várható.
Az intézet becslése szerint a Fidesz a még eldöntetlen 57 egyéni választókerületből 54-et szinte biztosan megnyer, és a három "billegő" körzet közül az edelényiben is valószínűleg győzni tud.
Visszalépett két jelölt Borsodban
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két párt egy-egy képviselőjelöltje vasárnap napközben visszalépett - közölte Kovács János, a megyei területi választási iroda vezetője. A szerencsi választókörzetben a MIÉP, a miskolci 4-es számú kerületben pedig az MSZDP jelöltje döntött úgy vasárnap, hogy mégsem indul. A visszalépést nem kellett indokolni.
Korábban írtuk: Este fél hatig a választók 41,89 százaléka adta le szavazatát az országgyűlési választások második fordulójában.
A legtöbben Budapesten (43,69 százalék), míg a legkevesebben Baranyában (36,53 százalék) szavaztak.
Két héttel ezelőtt 59,28 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig.
Korábban írtuk: Délután három óráig a választók 33,54 százaléka adta le szavazatát az országgyűlési választások második fordulójában.
A legtöbben Budapesten (35,72 százalék), míg a legkevesebben Baranyában (28,56 százalék) szavaztak.
Két héttel ezelőtt 46,78 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig.
Korábban írtuk: Délután egy óráig a választók 27,11 százaléka adta le szavazatát az országgyűlési választások második fordulójában.
A legtöbben Budapesten (29,21 százalék), míg a legkevesebben Baranyában és Bács-Kiskun megyében (23,03 százalék) szavaztak.
Két héttel ezelőtt 35,88 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig.
Korábban írtuk: Délelőtt tizenegy óráig a választók 19,37 százaléka adta le szavazatát az országgyűlési választások második fordulójában, ez 5,41 százalékkal alacsonyabb, mint két hete.
A legtöbben Nógrád megyében (21,04 százalék), míg a legkevesebben Baranyában (17,19 százalék) szavaztak. A hazai régiók közül tizenegy óráig a legtöbben a Dél-Alföldön (20,28 százalék), míg a legkevesebben Dél-Dunántúlon (17,19 százalék) voksoltak. Négy évvel ezelőtt országosan 26,59 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig. 2002-ben a második fordulóban tizenegy óráig a választók 30,27 százaléka voksolt. Tizenkét évvel ezelőtt tizenegy óráig a második körben 22,25 százalék szavazott.
A megyei jogú városok közül a legtöbben Salgótarjánban (22,06 százalék), míg a legkevesebben Nyíregyházán (17,18 százalék) járultak az urnákhoz. A fővárosi kerületek közül a legtöbben a XI. (23,88 százalék), míg a legkevesebben a VII. kerületben (15,80 százalék) szavaztak tizenegy óráig a második fordulóban.
Korábban írtuk: Reggel kilencig a választók 8,50 százaléka adta le szavazatát az országgyűlési választások második fordulójában.
A legtöbben Békés megyében (11,65 százalék), míg a legkevesebben Budapesten és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (7,69 százalék) szavaztak.
Két héttel ezelőtt 10,23 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig.
Korábban írtuk: Reggel hétig a választók 1,36 százaléka adta le szavazatát az országgyűlési választások második fordulójában, ez 0,25 százalékkal alacsonyabb, mint két hete.
A legtöbben Békés megyében (2,34 százalék), míg a legkevesebben Budapesten (1,15 százalék) szavaztak. A hazai régiók közül reggel hétig a legtöbben a Dél-Alföldön (1,64 százalék), míg a legkevesebben Közép-Magyarországon (1,16 százalék) voksoltak. Négy évvel ezelőtt országosan 1,76 százalék voksolt ugyaneddig az időpontig. 2002-ben a második fordulóban reggel hétig a választók 2 százaléka voksolt. Tizenkét évvel ezelőtt reggel hétig a második körben 1,68 százalék szavazott.
57 körzetben van választás
Reggel hat órakor megkezdődött az országgyűlési képviselő-választás második fordulója. 57 egyéni képviselői hely sorsa nem dőlt még el, ezekben a körzetekben újra szavazniuk kell a választópolgároknak.
A második fordulós szavazás is reggel hattól este hét óráig tart, addig kampánycsend van érvényben. Mintegy 2,5 millió embert várnak a szavazófülkékbe azokban a választókerületekben, ahol az első forduló eredménytelen volt.
(MTI - MNO - Híradó - Index - FN - Origó - HírTV nyomán, kép: MNO, Origó, Index)