Jakab Péter
A miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskolában több mint egy éve tanító, és ott az iskolaigazgatója szerint kiváló szakmai munkát végző Jakab Péternek (aki a Jobbik Magyarországért Mozgalom 18-as számú miskolci választókörzetének önkormányzati képviselőjelöltje) a mai napon kora délután az intézmény igazgatósága ultimátumot intézett, melyben közös megegyezéssel való szerződésbontásra próbálta rávenni. Az indok: Jakab Péter politikai nézetei nem egyeznek az iskola fenntartójának és igazgatóságának nézeteivel.
Függetlenül tehát a kiváló pedagógiai munkától, a megkérdőjelezhetetlen szakmaiságtól, ma, húsz évvel az ún. rendszerváltás után még mindig üldözhetnek valakit Magyarországon politikai nézetei miatt. A beszélgetésről a képviselőjelölt hangfelvételt készített, amelyen az iskola tagintézmény-vezetője, Horváth István megerősíti, hogy Jakab Péter pedagógiai munkájával ugyan elégedett, politikai nézetei miatt azonban, noha az iskolában politikai tevékenységet nem fejtett ki, mégis távoznia kell. (Miután Jakab kijelentette, hogy a közös megegyezésbe nem megy bele, a cigány közölte: majd ők találnak indokot a szerződése felbontására.)

A fent említett hangfelvételt és az ügy részleteit Egyed Zsolt, Szegedi Márton és Jakab Péter ma este 19 órakor ismerteti a sajtóval a Jobbik miskolci irodájában – olvasóink azonban már most meghallgathatják:
 
 
(Kuruc.info)