Olvasónk levele:
Tisztelt Kurucok!
Régóta dolgozom a kőszegi polgármesteri hivatalban, ezáltal sajnos azon kevés, szerencsésnek nem éppen mondható emberek közé tartozom, akik látták, hogyan és hányféleképpen nyúlják le a város értékesnél értékesebb ingatlanjait. Számomra elkeserítő, hogy 23 évvel a rendszerváltozás után egyetlen politikai párt sem tűzte zászlóshajójára az évek során elkótyavetyélt városi vagyon visszaszerzését. Noha voltak a képviselő-testületben harcosabbnál harcosabb politikusok, de egyelőre egyiknek sem jutott eszébe a város korrupt vezetőinek elszámoltatása. Sajnos mindegyik politikai párt kudarcot vallott, vagy egyszerűen csak beleolvadt a helyi szürke politikai életbe.
Egyik újévi fogadalmamat teljesítem most, amikor Önöknek levelet írok. Én egyszerűen nem bírom tovább nézni a kőszegi kiskirályok uralkodását, ezért úgy döntöttem, hogy (több részletben) feltárom a helyi fideszes politikusok mocskos üzelmeit, ezzel párhuzamosan  pedig kiteregetem a szennyes közbeszerzési eljárásokat is. Évek óta készülök erre a nyilvános leleplezésre, ezért szinte minden korrupciós üggyel kapcsolatban bizonyító erejű dokumentumokkal is rendelkezem.
Először Bayer Zsolt egykori barátjának, a szabadkőműves gyökerekkel is rendelkező Kocsis Tibor úrnak a több tízmilliós lenyúlását tárom a széles nyilvánosság elé. A mellékelt szerződésen látható, hogy Kocsis 2002 augusztusában vásárolt meg egy reprezentatív helyen található kőszegi ingatlant, mely nagy hagyományokkal rendelkezett a helyi kulturális életben. A Bálház néven ismert épületegyüttest Kocsis 20 millióért vásárolta meg. Az alacsony eladási árral körülbelül 40 millió forinttal károsították meg a várost. Az eladás után a fideszes maffiózó Kocsisék szinte azonnal, a vásárlás után úgynevezett rulírozó hitelt jegyeztettek be, 500 millió forint (!) értékben a műemlék ingatlanra (mellékeltem a tulajdonlapot is).
A mellékelt szerződésben olvasható továbbá az is, hogy az új tulajdonos irányába a város ötéves felújítási kötelezettség biztosítására opciós jogot alapított. Mivel az ingatlanon öt év alatt alig végeztek el valamilyen értékelhető munkát, Kőszeg városát a visszavásárlási jog illette volna meg mindösszesen 15 millió forintért, erre azonban soha nem került sor.
A tulajdonlapon az is látható, hogy a rulírozó hitelkeretből 100 milliót felhasználtak, magyarán 80 millió forinttal lopták meg Kőszeg városát. A pénzt a mai napig nem fizették vissza a banknak sem, hiszen egy off-shore céget alapítottak a Seychelles-szigetekre bejegyezve, melyre ráterhelték a teljes adósságot. A város még az ingatlan tulajdonjogára sem formálhat jogot, mivel a fideszes maffia minden jogi lehetőséget elszalasztott, talán nem véletlenül.
Remélem, hamarosan eltakarodik ez a bűnbanda a városból (de lehet, hogy engem takarítanak el, ha felismernek), és megkezdődik a tényleges elszámoltatás.
Hamarosan újabb fideszes ingatlanmutyiról számolok majd be, lehetőség szerint az Önök hasábjain, természetesen újabb leleplező dokumentumokkal.
Addig is szebb jövőt kívánok minden kedves olvasójuknak!
Egy kőszegi közalkalmazott
A mellékletek:




A nem hiteles stb. megjegyzések a földhivatal dokumentumkiadási szabályzata miatt szerepelnek a papíron - de valótlan információt nyilván nem ad ki a hivatal