A választás előtt a Most Mozgalom elnevezésű "alternatív szervezet" vezetője azt közölte: a saját szemével látta, ahogy öt mikropárt elnöki szinten cserélgette az ajánlóíveket. Az adatvédelmi hatóság az aránytalanul nagy időráfordítás indokával még az ügy előtt elutasította azt a felvetést, hogy a választási hatóságnak át kellene bogarásznia a gyanús íveket.

Így a Most Mozgalom aktivistái a hétvégén maguk próbáltak a lemásolt ajánlások nyomába eredni. Becsöngettek a Magyarországi Cigány Párt gyanús ívein szereplő emberekhez, hogy rákérdezzenek, ténylegesen kit is ajánlottak.
Ketten azt mondják, ők egyedül a Szili Katalin pártja, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért jelöltjét ajánlották. Sőt, az egyik szereplő most tudta meg először, hogy egyáltalán ajánlott valakit, állítása szerint az elé rakott íven megadott adatai stimmelnek, de az aláírás és a személyi azonosító már nem.
A jelöltállítás nem elsősorban a mikropártok eredményei miatt számít lényegesnek, hanem azért, mert a csalással vádolt szervezetek közül az MCP, a KTI, a Zöldek és a JESZ kellő számú egyéni jelöltje után országos listát is állíthatott, és erre az államtól lényegében megkötés nélkül elkölthető 149 millió forintot kapott.
(Index nyomán)
Korábban írtuk: