Alaposan átejtették szegény, hülye Károly herceget 1993-as majdaneki látogatása alkalmával. A „haláltáborban” ugyanis gázkamraként mutogattak neki egy olyan helyiséget, melyről nem sokkal később hivatalosan is beismerték: a kamrát ruhák és matracok fertőtlenítésére használták, de emberek kivégzésére sohasem. Vajon hány millió embert csaptak be már hasonló hazugságokkal a hollókosztosok?
Károly 1993. május 20-án zarándokolt el az egykori majdeneki koncentrációs tábor helyén létesített múzeumba. „Károly ajkai remegtek, amikor a gázkamra plafonján látható kék foltokra nézett. Döbbenet és undor vett rajta erőt, amikor a vendéglátója tényszerűen elmagyarázta neki, hogy a falon látható foltok az emberek megsemmisítésére használt Ciklon-B gáz nyomai, melyek kémiai reakciók nyomán keletkeztek” – olvasható a Károly látogatásáról beszámoló újságcikkben. A walesi herceget kalauzoló, „tényszerű” magyarázatot tartó idegenvezető pedig nem volt más, mint Tomasz Kranz, aki napjainkban a Majdaneki Állami Múzeum igazgatója.
A valaha feltételezett négy majdaneki gázkamra közül csakis abban találhatók kékes elszíneződések, amelyet Károly hercegnek 1993-ban megmutattak. Csakhogy időközben a revizionista történészeknek sikerült a majdaneki elgázosítások mítoszát alaposan megrengetniük. Mert míg közvetlenül a háború után a szövetséges propaganda 1,5 millió majdaneki elgázosított zsidóról harsogott, napjainkra a hivatalos majdaneki áldozati szám 78 ezerre zsugorodott. (Akik közül 59 ezer lett volna zsidó. Jürgen Graf és Carlo Mattogno 1998-ban megjelent KL Majdanek. Eine historische und technische Studie című tanulmányukban, majd a 2003-ban napvilágot látott, Majdanekről szóló könyvükben amellett érvelnek, hogy a lágerben legfeljebb 42 ezer ember veszíthette életét. (Erről bővebben itt és itt.)
Végül is a holokauszt-iparosok – miként más lelepleződéseik alkalmával – ezúttal is a lassú visszavonulás útját választották. Ami jelen esetben annyit jelentett, hogy két gázkamrát – köztük a 41-es számú barakkban lévőt is, amelyben Károly herceg 1993-ban majdnem elbőgte magát – szép csendben átadták a feledésnek. Az utóbbi években a Majdaneki Múzeumba érkező látogatóknak már nem négy, hanem csupán két - állítólag emberek megölésére használt - gázkamráról beszélnek az idegenvezetők.
A fordulat 2007-ben történt, amikor is lengyel nyelven megjelent Thomasz Kranz tanulmánya a majdaneki „haláltáborról”. (Angol kiadása 2010-ben látott napvilágot The Extermination of Jews at Majdanek Concentration Camp címmel.) A szerző művében világosan leírja, hogy a láger központjában álló krematóriumban, valamint a 41-es számmal jelölt barakkban – a korábbi feltételezésekkel szemben – nem működött emberek megölésére szolgáló gázkamra. Amit annak gondoltak, az valójában ruhák és matracok Ciklon-B-vel történő fertőtlenítésére használt helyiség volt.
De ne legyünk rosszmájúak: elképzelhető, hogy 1993-ban maga Thomasz Kranz is ténylegesen azt hitte, a 41-es barakk gázkamrájában embereket gyilkoltak Ciklon-B-vel. De az is lehet, hogy tudatosan vezette félre az ostoba walesi herceget. Az ismert, zsidó származású revizionista, David Cole 2014-ben megjelent, Republican Party Animal című könyvében ugyanis leírja, hogy 1994 októberében (a Majdanek melletti) Lublinban találkozott Thomasz Kranzcal, aki bevallotta neki, hogy a „gázkamraként mutogatott helyiségeket valójában ruhák és matracok fertőtlenítésére használták”. „Az ajtók, az ablak, és minden más elhelyezkedése kizárja azt a lehetőséget, hogy embereket gázosítottak volna el itt, és erre egy ötéves gyerek is könnyűszerrel rájön”- írja David Cole. Majd így folytatja: „Kérdésem a következő: Thomasz Kranz, az intézmény kurátora, miért járul hozzá ahhoz, hogy ezeket a helyiségeket továbbra is emberek megölésére használt gázkamrákként mutassák be a turistáknak és az egész világnak, amikor négyszemközt elismerte, hogy ilyen célokra sohasem szolgáltak? Ha van egy állásfoglalás arról, hogy ezekben a kamrákban nem öltek meg embereket, miért hirdetik továbbra is ennek az ellenkezőjét?”
Perge Ottó - winstonsmithministryoftruth.blogspot.hu nyomán