Gál Tamás, az MSZP esztergomi elnöke nyílt levélben kérdezi Tétényi Éva polgármestert arról, hogyan kívánja megakadályozni, hogy a Jobbik politikai rendezvényt tarthasson a város zsinagógájában.
„A tudomásomra jutott, hogy a Jobbik az esztergomi zsinagógában 2014. február 14-én politikai rendezvényt kíván tartani! A holokauszt áldozatai emlékének, a túlélők érzelmeinek méltatlan, rút és cinikus megcsúfolása a rendezvény színhelyének megválasztása!” – hisztizik Gál.
Esztergom egyetlen zsinagógáját a második világháború óta már nem zsinagógaként használják, 2006-ban vette meg az önkormányzat, azóta művelődési házként, konferenciateremként működik.
Zoom
Gál így folytatja: „Az intézmény önkormányzati tulajdonban van, éppen ezért az Ön felelőssége is, hogy a rendezvényt ezen a helyszínen megtartani ne lehessen. Elvárom Öntől, minden jóérzésű esztergomi állampolgár nevében, hogy határolódjon el az eseménytől. (Bár tudom, hogy Ön részben Jobbik-orientált, mivel korábban kinevezte helyetteseként a jobbikos képviselőt távolléte idejére). Kérem, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Esztergom Város Önkormányzata és annak testülete is fejezze ki tiltakozását.”
Tétényi Éva kabinetfőnöke elmondta: „A város polgármestere közvetlenül nem szólhat bele a művelődési ház működésébe. Erre a képviselő-testületnek lenne hatásköre, amely viszont fideszes többségű, így döntő szava a Fidesz-frakciónak lehet.”
A művelődési ház ügyvezetője pedig azt mondta, hogy az épületben működő kamaratermet rendszeresen kiadják rendezvényekre, ezzel termelve meg az intézmény bevételének egy részét. Elmondása szerint az épületben már Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és fideszes politikusok is tartottak lakossági fórumot. Az intézményt valóban megkereste a Jobbik, ők pedig előzetes megállapodást kötöttek a párttal a terem kiadásáról. Az ügyvezető szerint ők nem mérlegelhetnek pártok között. Jelezte ugyanakkor azt is, hogy amennyiben a képviselő-testület valamilyen határozatot hozna az ügyben, az irányadó lenne számukra.
Tétényi Éváék péntek reggelre bővebb tájékoztatást ígértek, a polgármester azonban már most reagált a levél azon állítására, melyben Gál Tamás Jobbik-orientáltnak nevezi őt. „Független polgármester vagyok, amit Magyarországon még nehezen tudnak hova tenni. A Fidesz megpróbál a vörös sarokba állítani, az MSZP meg a jobbikos sarokba, de én egyik párthoz sem tartozom, mindegyiktől függetlenül működöm.″
Hasonló eset már a 2010-es választási kampányban is előfordult. A Jobbik akkor is a régi zsinagógában tartott volna gyűlést, ám amikor ezt az önkormányzat megtudta, más helyszínt ajánlottak a pártnak, a párt pedig akkor ezt el is fogadta.
A képviselő-testületben többséggel rendelkező Fidesz-frakció vezetője egyelőre elérhetetlennek bizonyult.
(Index nyomán)