Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Ignác Antal a becsületes nevem. Náci és/vagy Anti. Mert nem minden antiszemita náci, de minden náci antiszemita. Komolyra fordítva a szót: különösen kampányidőben növekszik meg a provokációk száma. Mivel az ellenség megbélyegzése a médiában a leghatékonyabb hitelrontás, egy-egy rég lerágott rágalom szinte még el sem hangzik, megfelelési kényszerünkben, mintegy ösztönösen kezdünk mentegetőzni és elhatárolódni egy másik szerencsétlen sorstársunktól. Ez a mi sorstalanságunk.
Megbélyegzések ellen nem mentegetőzve lehet védekezni a legeredményesebben, hanem tiszta, egyszerű fogalmazással. Hiába sulykolja csaknem 70 éve a média az emberek agyába, hogy a nemzetiszocializmus a nagyüzemi rasszirtás szinonímája, attól még nem az. Minden Krisztus tanítását komolyan vevő keresztény szociális szeretettel tevékenykedik embertársaiért, és családját, nemzetét mindenek előtt szereti. Nem mások rovására. Persze megint pontosítani és tisztázni kell, hogy alapvetően csak a német nemzetiszocializmus hangsúlyozta a faji felsőbbrendűséget, más népek nemzetiszocialista mozgalmai nem! A hungarizmus vezető népe nem felsőbbrendű faj.
Előző „kampánygondolataimban” azt fejtegettem, hogy ugyanazt a tartalmat lehet különböző formában kommunikálni. Most viszont arra a veszélyre szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha nem eléggé figyelünk eközben, akkor a hallgatóság könnyen összezavarodik, és azt gondolja majd, mi is beálltunk a megélhetési politikusok sorába, akik a hatalom megszerzése érdekében, tartalom tekintetében is megváltoztatják mondandójukat. Pozitív példa, ha ragaszkodunk a cigánybűnözés kriminológiai fogalmának használatához.
A média provokációinak természetrajzához tartozik, hogy sohasem fogalmaznak szabatosan, belekötnek másodrendű fontosságú, esetleges, járulékos elemekbe, és így állandó fogalomzavart tartanak fenn a hallgatókban. Ha ezekre ügyesen rámutatunk, lebénulnak, mert nem a nyílt beszédhez szoktak hozzá. Képtelenek maguk is tiszta érveléssel viszonozni azt, mert nem ezt tanulták az újságíróiskolában, hanem a mellébeszélést.
Nemrég merült fel a kérdés: vajon tényleg csak anticionisták vagyunk, de antiszemiták nem? A cionizmus a XIX. század derekán erősödött, az európai népek nemzeti ébredése idején szélesedett ideológiává és tömegmozgalommá. És Izrael megalapítása, 1947 óra vált a palesztin nép irtása és világhatalmi törekvéseik révén az emberiség nagy része számára ellenszenvessé. Mindenesetre a Tanácsköztársaság, vagy később Rákosiék döntő többségében zsidó vörös terroristáinak és ávósainak – szintén népirtásszámba menő – kegyetlenkedéseit talán mégsem írhatjuk közvetlenül a cionizmus számlájára!
Nem tudok róla, hogy lett volna egy, a magyar zsidóságot képviselő, prominens személyiség, aki nyíltan kiállt volna, és elismerte volna a zsidóság részvételét e rémtettekben. Nem azt várná a magyar nemzet, hogy – a hogyan ők, kollektív felelősségben gondolkozva – kérjenek bocsánatot az áldozatok utódaitól a tettesek utódai. Egy nép egy néptől, hanem csak azt, hogy ismerjék el a tényeket, és vallják meg, hogy iszonyú bűnök történtek. Tőlünk viszont, akiknek semmi közünk a múltban történt történelmi cselekményekhez, éppen ők várják el hetente a meakulpázást? Csoda, hogyha nő az antiszemitizmus? Tényleg arra gondol az ember, hogy ez esetben szándékos provokációról van szó.
Minden tiszteletet megérdemel az ortodox zsidó Neturei Karta áldozatos anticionizmusa, akik azt állítják, minél vallásosabb egy ortodox irányzat, annál anticionistább. Azonban rengeteg ortodox irányzat terjedt el a világon, akik között sokféle érdekes szokás terjed. Semmi szükség Tiszaeszlár felemlegetésére, elég, ha csupán az elmúlt néhány év „ortodox” híreire gondolunk, a szervkereskedelemtől a gyerekkereskedelmen át, egészen a pedofil botrányokig. Természetesen az ilyen bűntények nem tekinthetők specifikusan a zsidósághoz köthetőknek. Ezért a vallásosságra való hivatkozás mostanság nem a legjobb ajánlólevél.
Vagy itt a demokrácia kérdése. Még jól emlékszünk Vona Gábornak a nagy nyilvánosság előtt elhangzó és liberális felháborodást kiváltó félmondatára: „De nem vagyunk demokraták sem abban az értelemben, amit ez mára jelent, mert a mi szellemi centrumunkban nem a pénz és a haszon áll.” Néhány napja egy másik vezetőnk rövid interjút adott, melynek során háromszor is hangsúlyozta, hogy a Jobbik demokratikus mozgalom. Talán megint pontosítani lett volna érdemes: A Jobbik elfogadta a korunk társadalmi berendezkedéséhez tartozó demokratikus játékszabályokat, mivel választható párt, parlamenti demokráciában igyekszik kormányra kerülni. Azt azonban sohasem állítottuk, hogy ezt a struktúrát tartjuk a legcélravezetőbbnek a társadalom számára. Ugyanakkor arra is fel kell hívjuk a figyelmet, hogy a demokrácia leghangosabb szószólói és legharcosabb védelmezői naponta lábbal tiporják a saját demokratikus eszményeiket, mert következetesen meg akarják tagadni politikai ellenfeleiktől a demokratikus jogokat.
Egy dolog az, hogy se a hazai kommunistáinknak, se liberális szatellitjeiknek, se nyugati támaszaiknak nincs erkölcsi alapjuk félteni a demokráciát Orbántól és a Fidesztől; más dolog viszont az, hogy valóban igazuk van: a narancsosok valóban diktatúra kidolgozásán munkálkodnak, mégpedig szorgosan és hatékonyan. Hogy mért nincs a baloldalnak erkölcsi joga a bírálathoz? Mert jogörököse a világtörténelem legdiktatórikusabb rendszerének, a sztálinizmusnak, melynek önkényuralmi módszereit egészen 2010-ig kíméletlenül gyakorolták. Nyugatról pedig némán és tétlenül nézték, sőt finanszírozták.
Egyedül a magyar nemzetnek és egyetlen alulról szerveződő és (még!) politikailag nem korrumpálódott képviselőjének, a Jobbiknak van joga kimondani: a Fidesz diktatúra kiépítésén dolgozik! Ezt szolgálja a gazdasági hatalomkoncentráció, az oligarchia kiépítése, a mutyizás, a valós pályáztatás nélkül leosztott projektek, a választási törvény és a közigazgatási rendszer 2/3-os megváltoztatása. És még sok egyéb apróság, fel sem sorolható: a médiatanács szerepén át, az oktatásügy vagy a jogászi kaszt korrumpálásáig.
Ha a magyar emberek megértenék mindezt, a Jobbik fölényes győzelmet aratna a választásokon. Sajnos a félrevezetett ember gyakran ragaszkodik hamis hitéhez, mert ez a legkényelmesebb. Egy régi filmben hangzott el a tanulságos történet: „Egyszer egy ember kiesett a tizedik emeletről. Miközben lefelé zuhant, az egyes emeleteknél mindig azt mondogatta magában: még minden rendben van. Még minden rendben van...”
Nemrég beszélgettem egy szimpatizánsunkkal, tanárember az illető. Kiváló ötletei vannak a Jobbiknak – mondta – de voltaképpen ugyanezt akarja a Fidesz is. A különbség, hogy míg a Jobbik túl hevesen, kapkodva akarja elérni az eredményeket, addig a Fidesz megfontoltan, taktikusan próbálja megvalósítani. Szegény tanár úr! Milyen naivak a mi értelmiségieink, pedig övék az írástudók felelőssége! Próbáltam megmagyarázni neki, hogy a Jobbik nem forróvérűségből radikális, hanem, mert tudja, hogy már túl vagyunk a huszonnegyedik órán, s hogy minden késlekedés végzetes lehet hazánk számára. És hogy a Fidesznek esze ágában sincs a leglényegesebb kérdéseinek megoldása (termőföldünk megvédése, közbiztonság és elszámoltatás); csupán a politikai-gazdasági hatalom megtartása érdekli. Talán szükségünk lenne még néhány ezer aktivistára, hogy eljuthassunk minden magyar emberhez.
Krisztus mondja:
Krisztus mondja:
„Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Mt 9,36–38).
Tarnóczy Szabolcs






