Legalább 10 százalékos eredményt vár a májusi európai parlamenti (EP-) választáson az Együtt-PM szövetség, amellyel két képviselőt delegálhatnának az EP-be - mondta Juhász Péter, az Együtt társelnöke szerdán, az M1 Ma reggel című műsorában.
Juhász Péter mérföldkőnek nevezte az EP-választást, amelyen a viszonylag új pártok - az Együtt és a PM - most az összefogáshoz képest saját magukat is megmérettethetik. Mint mondta: bíznak benne, hogy az állampolgárok megértik, hogy korábban "egy kényszer hatására" belementek egy összefogásba, de most önálló arcot szeretnének mutatni, s ehhez várják a támogatást.
Az Együtt társelnöke szerint várható volt, hogy az együttműködés nem váltja be a hozzáfűzött reményt, hogy kormányváltók legyenek. Mint kifejtette: nem értett egyet azzal, hogy Mesterházy Attila vezesse a listát, és az MSZP túldominálja az együttműködést. Hozzátette: "még egyszer nem fogunk ebbe a hibába esni, hogy ugyanilyen módon, összefogás szintjén menjünk bele a politikába".
(MTI nyomán)