November végén tartja alakuló ülését az ózdi önkormányzat – tudta meg a Célpont. A borsodi városban láncszavazás gyanúja miatt ismételték meg a polgármester-választást, ahol a Jobbik kétharmaddal győzte le a Fidesz jelöltjét. A megválasztott és a leköszönő polgármester is bízik benne, hogy kompromisszumra jutnak a közgyűlésben.
A megismételt ózdi polgármester-választáson kétharmaddal kapott ki a Fidesz-KDNP. Első körben csak 66 szavazat volt a különbség. A másodikban már több mint ötezer. A borsodi városban azért kellett megismételni a voksolást, mert a veszíteni nehezen tudó Fidesz felvetette a láncszavazás gyanúját. Ugyanis hét szavazólappal kevesebb volt az urnákban, mint ahányan elmentek voksolni, aminek egyéb más okai lehetnek (mondjuk narancsos láncszavazás a jobbikos helyett, ha mindenáron ragaszkodunk a csaláshoz). A kampányban a Jobbik Janiczak Dávid mellett tartott szimpátiatüntetést, a Fidesz központi kampánycsapata viszont a Fásy Mulatót vitte Ózdra.
Ózdon a rendszerváltás óta nem szavaztak annyian, mint múlt vasárnap. A helyiek azonban megosztottak. A 14 fős képviselő-testületben nyolc Fidesz-KDNP-s, öt jobbikos és egy MSZP-DK-s képviselő jutott be. „Az ózdi lakosság, az ózdi tömeg, aki itt áll most mögöttünk, nem azt várja, hogy pártpolitikai csatározások legyenek. A múltkor sem ezt várta és megmutatta, hogy 66 szavazat különbségből lehet több mint ötezer is. Úgyhogy én nem ajánlanám nekik, hogy az ózdiakkal szembemenjenek” – fogalmazta meg a megválasztott jobbikos polgármester.
Korábban a kormánypártiak azt nyilatkozták, nem tudnak majd együtt dolgozni a jobbikos polgármesterrel. Fürjes Pál most már azt ígéri, konstruktív párbeszédre készülnek, még ő is belátja, hogy az Esztergomban elkövetett felperzselt föld taktikája az ő hatalommániás pártjától is sok volt. „Ózd nem bírja el azt a traumát, amit Esztergom sem nagyon bírt el. Ózd emberei nem érdemlik ezt meg, tehát itt valamilyen módon kompromisszumot kell kötnünk. Keressük a módját. Nem tudom még, túl kevés idő volt arra, hogy feldolgozzuk” – szögezte le Fürjes Pál leköszönő polgármester, aki persze a cigánygyűlöletre fogja bukását.
Janiczak Dávid, Ózd megválasztott polgármestere azt üzente, senkinek nincs félnivalója. (Mi azért reméljük, hogy Orbánnak van - a szerk.) Az ózdi önkormányzat alakuló ülését november végén tartják meg.
(MNO nyomán)







