Viccesnek szánt műsort készített egy színesbőrű a Comedy Central számára azzal a témával, hogy a négereket szerinte védett élőlényekké kellene nyilvánítani (a többi állatfaj egy részéhez hasonlóan - kínálkozik a párhuzam, de ő ezt persze nem mondta ki, valószínűleg el sem jutott az agyáig). Ennek jegyében négerünk különféle szakértőket és közéleti szereplőket keresett fel - így jutott el az amerikai nemzetiszocialistákhoz mint olyanokhoz, "akiket leginkább megihletett" az ő létezésük.
Zoom
Jeff Schoep, a Nemzetiszocialista Mozgalom nemzeti igazgatója kerek-perec közölte vele, mi a céljuk: visszavinni a négereket Afrikába, hogy a saját hazájukban élhessenek, mert vallják, hogy minden rassznak a saját szülőföldjén kell boldogulnia - és majd kiderül, hogy otthon, magukban mire képesek. Azonban a négereknél is fontosabb a zsidók "eltávolítása a nemzet testéből" - jelentette ki az elképedt riporternek, egyértelművé téve, hogy az amerikai radikálisokat nem fertőzte meg az a nyugat-európai szűk látókörű, az összefüggéseket felismerni képtelen irányzat, mely azt vallja, hogy ellenségem (tehát a muszlim bevándorló) ellensége a zsidó is, tehát a zsidó a barátom...
A beszélgetés után a néger és az őt Afrikába visszatelepíteni kívánó nemzetiszocialista elment sétálni, majd moziba - ez a "show", ez az ára Amerikában annak, hogy képernyőre kerülhessen Jeff Schoep. Ő vállalta ezt a kompromisszumot, hogy az üzenete milliókhoz eljuthasson - de a négerek megmaradásáért indított petíciót azért mégsem írta alá a végén.
A beszélgetésrészletek egy hosszabb műsor részeit képezik, mely 27-én kerül majd adásba. Aki csak a lényegre kíváncsi, annak itt néger-fehér párbeszéd:
Aki pedig a teljes előzetest meg szeretné nézni, az itt találja:
És a végére egy kis érdekesség:
Schoepék is bejelentkeztek a Fogadj örökbe egy autópályát! programba, aminek a lényege az, hogy bármilyen szervezet "örökbe fogadhat" két évre néhány mérföldnyi autópályát, a feladata az, hogy szedje fel a szemetet, és tartsa tisztán - cserébe pedig reklámfelületként használhatja bizonyos részeit.
A program elindítóinak nem tetszik, hogy ők is örökbe fogadnak két mérföldnyi autópályát, de - ami itt nem történhetne meg - kijelentették, hogy politikai alapon senkit sem rekeszthetnek ki, így a nemzetiszocialisták részvételének semmi akadálya, már kint is van egy táblájuk az út szélén.
(Kuruc.info - Comedycentral  - WTWQ nyomán)
Kapcsolódó: