(...)

– Létezik bizony! Nézzék meg például azt a Kajászó határában készült videófelvételt, amelyen a földpályázatok eredményhirdetése után a csalódott, egy négyzetméter földhöz sem jutott helybeli gazdacsaládok gyermekeikkel együtt nézik a térképet, hogy helyettük a felcsúti polgármester és a tetőfedő, nádarató építési vállalkozó kapott kizárólag földterületeket! Ezek a családok a gyermekekkel együtt arra készültek, amiről mi beszéltünk nekik a vidékstratégiában, gyermekeik vinnék tovább a gazdaságukat, és ezek megerősítéséhez lett volna szükségük az állami földalap segítségére. De a gödöllői Szent István Egyetemen is, ahol tanítok, teszteltem a hallgatókat, hogy lenne-e kedvük részt venni a demográfiai földprogramban. Kiderült, hogy a fiatalok jelentős részének még mindig megvan a vidékhez való kötődése. A kormányalakítást megelőzően erről is beszéltünk Orbán Viktorral. Előzetesen megállapodtunk, hogy a demográfiai földprogramban nem csupán földet adunk a fiataloknak, hanem egyebekben is – például életkezdési támogatásként hárommillió forinttal, hosszú távú hitelprogrammal, állami kamatátvállalással – segítjük őket. Sőt, ha több fiatal gondolja úgy, hogy közösen kezdenek el gazdálkodni, akkor állami inkubációt biztosítunk számukra, segítjük a szövetkezésüket, a piacra jutásukat. Kinevezésemet követően azonnal megindult ennek előkészítése. Nagy volt a lelkesedés a fiatalok körében, ám ahelyett, hogy ez működne, változatlanul a Nyergesek, a Csányik, a Leisztingerek, a Forgácsok és Raskók használják, az új pályázati rendszerben pedig a Mészárosok, az Antalffyk, a Zimmermannok, a Flierek és Kanyokok kapják 1000 hektár számra az állami földeket. A politika a társadalomnak – a törvényeken, az intézkedéseken és a médián keresztül is – azt üzeni, hogy a családi gazdálkodók „szerencsétlen hülyék”, akik a ház körül „piszmognak”, és egy energetikai, szakmai és fenntarthatósági abszurd, jelentős részben közpénzekből épült, 3,5 milliárdos, 2500 férőhelyes, de mindössze 56 embernek munkát adó, „légkondicionált, zenélő” tehenészeti telep a minta. Ráadásul ha ezt a miniszterelnök a helyszínen személyes jelenlétével is megerősíti, akkor háromszor is meggondolja a fiatal, hogy földművelésbe, családi gazdálkodásba kezdjen. Akkor három nappal később fiatal gazdák előtt már hiába beszél arról, hogy „a bankárokat távol fogjuk tartani a földtől”. Határozott állami szándékkinyilvánításra és intézkedésekre lenne szükség, ami azt üzeni a gazdáknak, hogy a közjó szempontjából fontos, nemzetbiztonsági jelentőségű feladatot látnak el, és ezért ehhez a közösség minden segítséget megad.

– Nem, erre nem volt lehetőségem. Lemondásom után Varga Mihály azt nyilatkozta, hogy ott voltam a kormányüléseken, lehetőségem lett volna beszélni a problémákról a miniszterelnökkel. Én azonban államtitkári megbízatásom alatt mindvégig kínosan ügyeltem arra, hogy ne kerüljem meg a minisztert. Fazekas Sándornak viszont többször elmondtam az aggályaimat, és abban bíztam, hogy ezeket a miniszterelnökhöz is továbbítja.

(...)

– Ezt tőle kellene megkérdezni, de miután elkezdtem boncolgatni a földpályázatok körüli visszásságokat, érteni vélem, hogy miért kerülte még a tekintetemet is. Úgy vélem, nem akar velem beszélni azokról a háttéralkukról, amelyeknek eredményeivel a földbérleti pályázatok vagy a földtörvény beterjesztett szövege kapcsán most brutálisan szembesülünk. Hogy ezt a helyzetet ő maga teremtette magának vagy csak belesodródott és már nem tud belőle szabadulni, azt én nem tudom. Feltételezem, ő pontosan tisztában van vele, hogy emiatt álltam fel az államtitkári székből. Lehet, hogy már a kinevezésem pillanatában is tudta: nem azon az úton indul majd el, amelyben megállapodtunk, és amelyet én képviselek vidékfejlesztésben. Az is lehet, hogy nem tudta, és tényleg menet közben alakultak másként a dolgok. Akkor viszont szólnia kellett volna, hogy a megbeszélt irány nem tartható. Így lett volna tisztességes.

(...)

– Nekem azt mondták, hogy miniszterelnöki tiltás alatt volt az egész kormány, nem vehetett részt senki az ülésen. Én a lelkiismeretem szavára hallgatva természetesen ott voltam ezen a felemelő, nagyszerű eseményen, és egy pillanatig sem mérlegeltem ennek lehetséges személyes következményeit. A fájó ezekben az eseményekben az, hogy nem lelkiismereti döntések születnek, hanem a többség dönt és a kisebbségnek is végre kell hajtania akkor is, ha nem ért vele egyet. Pedig utólag igen gyakran az derül ki, hogy a kisebbségnek volt igaza. Az új, előrevivő gondolatok egyébként is eleinte törvényszerűen kisebbségben vannak. Időnként Bencsik Jánossal és még egy-két képviselőtársammal tudatosan ki is szavazunk a frakcióból.

(....)