Hírértéke annak már régen nincs, hogy ha megint hazudik egy közismert, Magyarországon jogerősen elmarasztalt könyvet írt izraeli zsidó rasszista és vallási fanatikus. A magyar életbe rendszeresen bekiabáló, hazudozó, blogján Schweitzer József nyugalmazott főrabbi ellen lázító Naftali Kraus egy olyan zsidó szektának, a Chabadnak ismert propagátora magyar nyelven Magyarországon, amely néhány esztendeje a jelenleg kormányzó Fidesz és a KDNP házizsidó „alakulatává” szegődött.

Rapcsányi László
Mielőtt rátérünk Naftali Kraus legújabb hazugságának ismertetésére, olvasóinkkal megint tudatnunk kell: a jelenlegi budapesti kormány vezetőivel, így az Orbán Viktorral történő gyakori találkozások idején Magyarországon a Köves Slomo vezető rabbi nevével azonosított zsidó társulatnak, a Chabadnak többször is ígéretet tettek a Kuruc.info törvényi, majd technikai eszközökkel történő elnémítására, illetve a Jobbik nemzeti ellenzéki párt politikai tevékenységének leszűkítésére. Az ígéret betartását budapesti zsidó körökből származó határozott kérés ellenére szájára kosarat tenni nem hajlandó Naftali Kraus már többször is számon kérte előbb csak Pintér Sándoron, majd az egész Orbán-kormányon. Ilyenkor Kövesék szólnak neki, hogy hallgasson, várjon még egy kicsit, mert közeleg a legveszedelmesebb magyar hírportál elnémítása.
A jelenlegi budapesti kormánypártokhoz anyagi érdekeket szem előtt tartva dörgölőző Chabad EMIH nevű zsidó szektát és társszervezeteit, személyeit Orbánék valójában a posztkommunistának tartott, általában az MSZP-vel összefüggésbe hozható Mazsihisz és kapcsolt szervezetei ellenében kívánják használni, így például a nemzetközi zsidósággal való jó kapcsolattartás céljából. A magyarországi megélhetési zsidók erre a szándékra jól ráéreztek, így a nálunk törpeszektának számító, elenyésző társadalmi támogatottságnak örvendő, rasszista alapfölfogású Chabad is jól tudja, hogy a kormány valósággal esedezik a nemzetközi zsidóság kegyeiért. A szoclib pártok, tehát az MSZP, a DK, a megboldogult SZDSZ és e három ilyen-olyan, éppen most kialakulóban levő utódpártjainak intézményesített zsidó alakulata a Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter irányította Mazsihisz.
A Fidesz-KDNP kormánykoalíció ingatlanokkal, alapítványi pénzekkel, állami kitüntetésekkel és egyéb juttatásokkal igyekszik megvásárolni a Jobbikot, annak politikusait és más nemzeti személyeket sportszerűen följelentgető Köves Slomo-féle színtársulatot. A Fidesz által dotált Chabad színre léptetésével a zsidó fronton az a groteszk helyzet állt elő, hogy a Zoltai-Feldmájer kettős irányította Mazsihisz, illetve a Köves-féle Chabad mostanában egymásra licitálva igyekeznek minél hangosabban bizonyítani az „egyre fokozódó magyar antiszemitizmus” elleni eltökélt küzdelmüket.
Zoom
„A legrendesebb goj” (balról) Szepesi Györggyel ölelkezik
De térjünk vissza a Chabad ismert izraeli propagátorának, Naftali Krausnak újabb, a Kuruc.infót ismét érintő hazugságára. Rapcsányi László Pulitzer-emlékdíjas rádiós és televíziós újságíró minapi halálával kapcsolatban tényekre alapozva megírtuk, hogy Rapcsányi a zsidóság, azon belül a cionisták és Izrael lakája volt a magyarországi média berkeiben. 1989-től egészen haláláig a Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke volt, számtalan egyoldalú, tehát a palesztinai arabokat is érintő témában elfogult írást publikált, rádióműsort készített. Már a Kádár-rendszer idején „hívő katolikus” létére főmunkatársa lehetett a Magyar Rádiónak, akárcsak a kommunizmus bűneit a Vasárnapi Újságban vele együtt föltáró ügynök, a szintén mellet döngetően hívő katolikus Győri Béla, aki a rádió Krónikájának megbízható főszerkesztője lehetett a létező szocializmus utolsó másfél évtizedében. (Egyesek szerint Győri Béla a Rádióban egy ideig párttitkár is volt – M. Á.)
Zoom
Győri Béla 6-os kartonja
Rapcsányiról néhány nappal ezelőtt azért voltunk kénytelenek megírni az igazságot, mert imitt-amott már a nemzeti oldal sajtójában is elkezdték fölmagasztalni, nemzeti magyarnak és hívő katolikusnak nevezni Rapcsányi Lászlót, akinek patrióta elkötelezettsége leginkább abban nyilvánult meg, hogy gyakori, a zsidók finanszírozta szentföldi útjai során a Magyar Köztársaság tel-avivi nagykövetségén és másutt időnként tökrészegre itta magát. A Kraus által „monumentálisnak” nevezett Jeruzsálem-könyvében Rapcsányi a budapesti és az izraeli megrendelők elvárásainak megfelelően szinte alig tesz említést arról, hogy Jeruzsálem végül is az iszlám vallás, a palesztinai arabok szellemi, gazdasági és vallási központja is, nem csak a zsidóké. Arról meg főleg nem szól a szerző, hogy több tucat arab falu lakóinak elkergetése, lemészárlása, épületeinek lerombolása árán jött létre a Rapcsányi által „párját ritkítóan szeretett és tisztelt zsidó Jeruzsálem”. A „monumentális” mű egyébként a jelentős izraeli zsidó segítség ellenére is tele van nyelvészeti és történelmi tévedésekkel, így például a 21. oldalon Mohamed próféta szülővárosának Medinát nevezi meg, holott Mekkában született (azt azért illik tudni, hogy hol született a világ jelenleg legnépesebb vallásának alapítója – M. Á.), Jeruzsálem meghódítójáról, Omár ibn el-Hattábról azt állítja a könyv szerzője, hogy a „harmadik kalifa”, ám az igazság az, hogy a második volt az istenadta. Kisebb tévedése az, hogy mostanában a Jobbikkal is kapcsolatot fölvett zsidó ultraortodox Neturéj Kártá nevét helytelenül „A fal őreinek” fordítja, pedig „A város őrei” jelentéssel bír.
Íme, Naftali Kraus, Rapcsányi halálával és portálunkkal is fogalakozó legújabb ömlengése, eredeti változatában:
RAPCSÁNYI LÁSZLÓ (1925 -2013) Z"L
Csak most érkezett el hozzánk a szomorú hir: Rapcsányi ("Rapi") László, barátunk, a neves magyar iró, ujságiró és rádiós-szerkesztő stb), február 10-én, 88 éves korában, elhunyt.
"Rapi", akivel egy időben együtt dolgoztunk a Kossuth rádió vallás-rovatában, ritka tehetséges és ritka jóbarát volt, akinek szeretete és tisztelete a zsidó Jeruzsálem iránt, párját ritkitotta és ez monumentális könyvében (1984) jutott kifejezésre. Egyszer azt irtuk róla valahol, hogy "R. a legrendesebb goj Magyarországon" és erre nagyon büszke volt, sokaknak mutatta.
Többször járt Izraelben, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke volt és ez elég volt a szennycsatornának ahhoz, hogy "magyargyülőlő cionistának" titulálja. Szülővárosa, Baja, diszpolgára volt, sok dijat és kitüntetést kapott. Felesége, Magdi, és sok-sok barátja gyászolja világszerte.
Egy igaz ember volt.

A fenti sorok írója tehát megint hazudik, mert azt állítja, hogy portálunk Rapcsányit nevezi „magyargyűlölő cionistának”. Az igazság ezzel szemben az, hogy mindjárt a cikk címében egyértelműen le van írva: „Rapcsányi László a magyargyűlölő cionisták szekértolója volt”. Igen, a római katolikus, goj Rapcsányi valóban a zsidók szekértolója volt előbb az „átkosban”, majd az utána következő korszakban. Ezért hagyták élni, dolgozni, díjazták, s ezért mutogatta boldog-boldogtalannak, hogy őt egy izraeli „a legrendesebb gojnak” nevezte. Velünk viszont nem fordulhat elő, hogy Naftali Kraust „a legrendesebb izraeli zsidónak” nevezzük, ezért csak annyit közlünk vele: a „szennycsatorna” azért van - amíg zsidó parancsra azt is be nem tömködik -, hogy mindezen jelenségekre fölhívja a magyarok figyelmét.
Mikó Áron – Kuruc.info