Április 4-e az utóbbi két évtizedben egy ugyanolyan egyszerű nap, mint a többi. De nem volt ez mindig így! Én még 21 éves koromig megéltem, hogy ezen a napon az országunkat 1944-45-ben elárasztó rabló bolsevik horda dúlásait, mint „felszabadulást” kellett ünnepelni.

De ez az idei április 4. most mégsem lesz olyan hétköznapi, mint az eddigiek. Ugyanis a Fővárosi Törvényszék (V. Markó u. 27.) eme nap reggelének 8 óra 30 percére tűzte ki a Budaházy György és a - szovjet megszállást velünk évtizedeken át ezen a napon ünnepeltetők szellemi örökösei, jogutódai, vagyonának haszonélvezői (már nehéz eldönteni, kicsodák is ők) - a Magyar Szocialista Párt közti személyiségi jog megsértése ügyében indított per első tárgyalását a földszint 81. számú tárgyalóba (úgy tűnik, hogy a bíróságnak is van humorérzéke).
Történt ugyanis, hogy az MSZP 2012. január elején kétszeresen is elvetette a sulykot. Először mikor azt gondolta, hogy neki bármiféle erkölcsi alapja lehet a 2006-os szemkilövetősdi után Orbán Operabeli ünneplése kapcsán szólásszabadságért, demokráciáért, alkotmányosságért meg hasonlókért tüntetni (nem mintha Orbánnak sok oka lett volna ünnepelni, de akkor is). Másodszor meg akkor, mikor az én ezen „demokráciaféltő” kivonulásuk elleni felszólamlásomra egy hazugságokkal és sértésekkel teli közleménnyel válaszoltak.
Már akkor megírtam, hogy jogilag foghatónak tartom a közleményüket. Azóta feljelentést is tettem ellenük, úgyhogy most Gaudi-Nagy Tamás barátommal és ügyvédemmel szemtől szembe állhatunk a Szocialista Párttal, éppen április 4-én. Azt gondolom, hogy ez szimbolikus és hírértékű eseménynek ígérkezik, ezért ezúton is biztatok mindenkit, hogy jöjjön el, tiszteljem meg jelenlétével ezen alkalommal.
Budaházy György
A szocionisták ominózus hazug közleménye:
(Budaházy Gyuri megjegyzései dőlt betűvel szedve.)
Orbán ismét előhúzta Budaházyt a kalapjából
(Már a címben valamiféle cinkos összejátszást próbál sejtetni köztem és Orbán között, holott az én politikai tevékenységem legmarkánsabb jellemzője a minden szolgaiságtól, érdekből való összejátszástól mentes független hazafiság. Erre kényes is vagyok. Ráadásul olyan ez, mintha Orbánnak valamiféle csicskája lennék, ami szintén sértő. Továbbá az Orbán köreibe tartozó ügynöközők - Kövér, Semjén stb. - hasonlókkal vádoltak az előző ciklusok alatt, csak pont fordítva.)
Ahogy azt már mindenki tudja a Fidesz annál a bizonyos tévészékházas balhénál szoros telefonkapcsolatban állt a botrányt generáló agresszív keménymaggal (Többszörös hazugság! Egyrészt ezt eddig még sehol nem lehetett hallani, itt olvasható először. Akkor honnan tudná mindenki? Másrészt nem volt a TV-ostromnál semmiféle egységes, szervezett keménymag az ostromlók között, akikkel „kapcsolatban lehetett volna állni”. Harmadrészt, Orbán Viktor végképp nem állt telefonkapcsolatban senkivel az ott lévők közül, ez még az ostromlóknak is ciki lenne. Ezzel szemben „szervezett keménymag” a rendőrség sorai között kellett volna legyen, csak fejetlenség volt, és ami viszont valóban sokat emlegetett dolog, hogy Gyurcsány állt a rendőrvezetőkkel telefonkapcsolatban aznap éjjel.), annak vezetőjével, Budaházy Györggyel. (Többszörös hazugság! Mint ahogy szervezett keménymag sem volt, úgy nem volt annak semmiféle vezetője sem. Én meg még az ostromban sem vettem részt, sőt, nem is volt köztudomású a tömegben aznap, hogy egyáltalán ott vagyok a téren, csak egy-két ismerős tudta, akikkel spontán találkoztam, már csak ezért sem lehettem volna „vezetője” az eseményeknek. Ez az egész annak beállítása, mintha az ostrom valamiféle előre kitervelt dolog lett volna, amit Orbán a háttérből, én meg a helyszínen irányítottam.)
Most, amikor Orbán Viktornak újra szüksége van rájuk, ismét előrántja őket. (Orbánnak az ellentüntetés szervezésével való megvádolása. Mellesleg éppen a Fidesz is szervezhetett volna rendezvényt az Opera elé a híveiből, mondjuk, kivetítőkön lehetett volna nézni, ami bent folyik. Ráadásul az ellentüntetés résztvevői egyáltalán nem azonos személyek voltak a hajdani TV-ostromlókkal.)
Mindenesetre elég nagy szégyen, hogy Orbán Viktornak egy Budaházy és újabb világméretű botrány kell, hogy igazolja új alaptörvénye létjogosultságát. (Én, mint valami szégyellni való személy vagyok itt beállítva, akivel lejáratódás már együttműködni is adott esetben. Ez sértő. A „világméretű botrány” pedig az, hogy a szemkilövetők forradalmárt játszanak!)
Összetartozik, ami összeér. Orbán Viktor hazugságokra épített hatalmát botránylovagokkal igyekezett megerősíteni. (Ezzel engem is botránylovagnak nevez, ami sértő, hiszen azok a botránylovagok, akik bevallottan hazugságokkal nyertek választást, nem csináltak évekig semmit kormányon, majd az ez ellen jogosan fellépő állampolgárok közé lövettek!)
Nem zavarta, ha lángba borul a főváros (A főváros soha nem borult lángba, legfeljebb könnygázfelhőbe.), sőt, tovább heccelte a közvéleményt. (Gyurcsányék hazugságaira, gazságaira való rámutatás, az igazság kimondása nem „heccelés” még akkor se, ha ma Orbánnak is vannak gazságai, amiket egyébként ugyanúgy kimond ma a hazafias oldal.)
Egy cél számított: minél rosszabb legyen az ellenfélnek, mert neki annál jobb. Hogy közben az ország rengeteget veszít, az egy fikarcnyit sem érdekelte. Ahogy kormányzása alatt sem.
A hazugságok folytatódtak (Saját mocskukkal dobálóznak, hisz egy világ előtt vált egyértelművé, hogy kik hazudoznak itt. Gyurcsányból a hazudozás ikonja lett. Ezen már nem lehet ilyen közleményekkel változtatni.), a botránypolitizálás egy cseppet sem lanyhult, csak áttevődött más területekre. (Pl. az MSZP-DK-Együtt2014 stb. koalícióhoz.)
Most azonban, amikor már nemcsak Magyarország utasítja el őt és kormányát, az egész fideszes politikát (A közvélemény-kutatások nem ezt mutatják.), hanem a teljes nemzetközi közvélemény. Amikor Orbán Viktor új alaptörvényét nincs demokratikus erő, aki elfogadná, (A szemkilövetés idején hatalmon lévő MSZP-t és mellékhajtásait elég erős „demokratikus erőnek” nevezni.) akkor ismét előveszi az utcai botránypolitizálás Belzebubját. (Itt egyértelműen engem nevez Belzebubnak, amely a gonosz megtestesítőjének egyik neve. Ez mélységesen sértő számomra, akkor már inkább ráillik az ateista, materialista baloldaliakra, mint rám.)
Elég nehéz figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a fideszesített bíróságok pár hónapja szabadlábra helyezték Budaházy Györgyöt. (Ez meg annak a sejtetése, mintha engem nem törvényesen engedtek volna ki a börtönből, holott pont az MSZP-hatalom idején indított és erőltetett, engem börtönbe juttató eljárás az, amely hemzseg a koncepciózusságtól, törvénytelenségektől. Ez egyébiránt a bíróság megsértése is egyben.)
A Magyar Szocialista Párt minden tagját, szimpatizánsát arra kéri, hogy a törvények betartásával és méltósággal tiltakozzon ma este. (Ez arra utal, hogy a közlemény az MSZP nevében íródott.)
Lukács Zoltán,
frakcióvezető-helyettes
kiadó: MSZP (Az MTI honlapján ez is ott volt. Vagyis a felelősséget a párt is vállalta ezért.)